Grandpierre Lajos (Debrecen, 1905. január 8. – Debrecen, 1986. április 30.) magyar író, újságíró.

Életpályája Gimnáziumi tanulmányait Kalocsán végezte el. Ezután tímársegéd lett Hátszegen. 1923-tól bőrgyári munkásként dolgozott többek között Karánsebesen, Brassóban, Bukarestben, Budapesten és Csepelen. 1945-1947 között a Kalocsa és Járása című hetilap szerkesztője volt. 1947-ben a Kecskeméti Híreket szerkesztette. 1948-1965 között szülővárosában a Bihari Néplap (később: Hajdú-Bihari Napló) szerkesztője, 1956-ig a lap főszerkesztő-helyettese volt.

Munkássága Első novellája, a Baleset a Kelet Népe című folyóiratban jelent meg 1941-ben. Egy évvel később a Vihar Tündérországban című történelmi regényével első díjat nyert egy regénypályázaton. Regényeinek középpontjába a közelmúlt történelmi eseményeit állította. Utolsó regényei társadalmi krimik.

Művei Baleset (novella, 1941) Vihar Tündérországban (regény, 1942) Cudar idők (elbeszélés, 1960) Csodák völgye. 1945. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1963 Napfogyatkozás. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1964 A plüssdívány (regény, 1967) Jancsi visszavágyik (ifjúsági regény, 1972) Gyökerek és hajtások (regény, 1975) Mérges gyümölcs (regény, 1979) Örök készenlétben (regény, 1980) Öten voltak (regény, 1983) Az eltűnt kézirat (regény, 1986)

Források Magyar életrajzi lexikon A magyar irodalom története Szerzői adatlapja a Molyon

További információk Grandpierre Lajos – Antikvarium.hu Grandpierre Lajos – Debrecen.hu

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Debreceniek Kategória:Rózsa Ferenc-díjasok Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok