Lukács József (Budapest, 1922. december 16. – Budapest, 1987. január 7.) magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1978), majd rendes (1983) tagja.
Életpályája Lukács Oszkár (1882–1946) és Breuer Julianna (1891–1928) fiaként született. Apja Dunapenteléről származott, családnevét 1899-ben magyarosította Lusztigról Lukácsra.Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 38696/1899 Az 1920-as években bankcégvezetőként dolgozott, majd gabona- és terménybizományos lett. 1928-ban megözvegyült; két évvel később feleségül vette Steiner Erzsébetet (1887–1951).
A második világháború idején zsidó származása behívták munkaszolgálatra. 1945-től a MADISZ országos, majd budapesti központjában dolgozott. 1947-től a MEFESZ propagandaosztályának titkára volt. 1948-tól a Fiatal Magyarország szerkesztője lett. Egyetemi tanulmányait a Semmelweis Egyetemen végezte el. 1949-ben filozófiai pártiskolát végzett, majd a Népművelési Minisztérium Irodalmi Főosztályára került. 1951-től a Természet és Technika című lap szerkesztője volt. 1952–1953-ban a Külügyminisztérium tájékoztatási főosztályának rádiócsoportját vezette. 1958-tól a Valóság, majd 1959-től a Világosság felelős szerkesztője, 1967-től főszerkesztője volt. 1959-től az ELTE filozófiai tanszékén adjunktus, később a valláskritikai kutatócsoport vezetője. 1973-tól tanszékvezető egyetemi tanár volt. 1978-tól a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének igazgatója volt.
Sírja a Farkasréti temetőben található.
Magánélete Első felesége dr. Dobó (Guttmann) Ágnes, akitől egy fia született: Lukács Gábor. Második házastársa Kindler Magda volt.
Művei Bevezetés a valláskritikába (Gecse Gusztávval és Pogány Róberttel, 1970) Igent mondani az emberre (valláselméleti, valláskritikai tanulmányok, 1973) Istenek útjai. A kereszténység előzményeinek tipológiájához (1973) Történelem, filozófia, vallásosság (tanulmányok, 1979) Egyházak és vallásosság a szocialista Magyarországon (szerkesztette, 1979) Eszmék és választások (1983) A mítosz ideje (akadémiai székfoglaló, 1985) A párbeszéd néhány kérdése és az erkölcs (1987) Vallás és vallásosság a mai Magyarországon. A hazai tudományos kutatások néhány eredménye (1987) Élő múlt. Előadások, cikkek, tanulmányok (1988)
Díjai, elismerései Szocialista Munkáért érdemérem (1960) Rózsa Ferenc-díj (1963) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1968) Munka Érdemrend arany fokozata (1970) Szocialista Magyarországért érdemrend (1982)
Jegyzetek
További információk Magyar életrajzi lexikon Kortárs magyar írók
Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Rózsa Ferenc-díjasok Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek