Csics Gyula (Budapest, 1944. november 7. – 2020. december. 3.) történelem-orosz szakos tanár, könyvtárigazgató.
Életútja 1968-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, történelem-orosz szakon, majd elhelyezkedett a Vörösmarty Gimnáziumban, ahol két tanévet töltött. Ezt követően a Tatabányai Bányák Vállalatnál lett műszaki könyvtáros, később dokumentációs és igazgatási osztályvezető, majd titkárságvezető. Néhány szemesztert járt a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára és a Veszprémi Vegyipari Egyetemre az 1970-es években. 1979-ben a Nemzetközi Számítástechnikai Oktatóközpontban rendszerszervezői, az ELTE-n pedig 1983-ban szakinformátori diplomát szerzett. 1994 és 2001 között a Vértesi Erőmű osztályvezetője és PR főmunkatársa volt.
2001-től tíz éven át volt igazgatója a tatabányai Városi Könyvtárnak. Nevéhez fűződik a könyvtár – benne a fiókhálózat – elektronikus adatbázisának létrejötte, a digitális írástudás szélesebb körben való terjesztése.
2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján megjelent gyermekkori naplója, melyet a forradalom napjaiban írt, és a napló alapján készült film. Azóta is számtalan felkérést kap, rendszeresen jár író-olvasó találkozókra. Missziónak tekinti, hogy a fiataloknak meséljen 1956-ról, minél kevesebb politikai és minél több nemzeti tartalommal megtöltve előadásait.
Főbb művei
Magyar forradalom, 1956. (Napló) – Budapest: 1956-os Intézet (2006) 100 kép a 100 éves tatabányai szénbányászatról – Tatabánya: Tatabányai Bányák vállalat (1994) (Fűrészné Molnár Anikóval és Szabó Lászlóval) A tatabányai szénmedence bányaüzemei – Tatabánya: OMBKE (1987) Bányászati, helytörténeti tanulmányok
Közéleti tevékenysége
Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnök Bányász Hagyományokért Alapítvány kuratóriumi titkára Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Szervezete vezetőségi tagja
Kitüntetései
Árvízvédelemért (1970) Kiváló bányász (1999) Tatabánya Kultúrájáért díj (2007)
Jegyzetek
Források Ki kicsoda Tatabányán, Tatán, Oroszlányban? (Négyévkönyv); Nagykanizsa, 2003
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Budapesten született személyek