Mária megkoronázása vagy Szűz Mária megkoronázása a római katolikus hagyományban annak kifejezése, hogy Máriát a mennyek királynéjaként különleges tisztelet illeti meg.
Utalások és eredet A jelenet a Szűz Mária életének utolsó epizódja, amely mennybevételét (assumptio) – ez a középkorban még nem volt dogmává nyilvánítva – vagy elszenderülését (dormitio) követi. Írásbeli alapját az Énekek éneke (4,8), a Zsoltárok (45,11–12) és a Jelenések könyve (12,1–7) adják. Egy tévesen Szent Jeromosnak tulajdonított prédikáció részletesen kifejtette mindezt, és alapjául szolgált több középkori műnek is, ilyen az Arany Legenda, vagy a horáskönyvek is. Mária „Mennyek Királynője” (Regina Coeli) címe legalább a 12. századra nyúlik vissza.
A témakör szorosan kapcsolódik ahhoz az elképzeléshez, miszerint a Szűz gyermekével Salamon trónusán ül az ábrázolásokon. Úgy tartották, hogy maga a trón is csak királyi lehet, ezt támasztja alá a népszerű sedes sapientiae (Bölcsesség széke) motívum is. Általánosságban elmondható, hogy középkori művészet, amelynek leginkább uralkodók és nemesek voltak megrendelői, a Mennyek Királyságát inkább evilági módon képzelték el.
A témára a művészetben szokatlan módon először Angliában található példa: az angolszász kor egyik legjelentősebb egyházi személyének, Szent Æthelwold, winchesteri püspök (963–984) áldásokat tartalmazó liturgikus könyvének (benedictionale) 102v fólióján. Ez Nagyboldogasszony ünnepére szól, a Szűz halálát és megkoronázását ábrázolva – feltehetően ez az első nyugati megjelenítés. Rövid időn belül eltejedt az ábrázolás és hangsúlyosan megjelent előbb angol (Quenington, Reading) majd francia gótikus templomok kapuzatain (Senlis, Chartres, Strasbourg, Laon, a párizsi Notre-Dame, Amiens és Reims székesegyházaiban), de valójában a 13. századi francia katedrálisok többségében előfordul.
A koronázás szertartása bibliai alapokon nyugszik, és az örök jutalomról szóló ígéretet adja minden hívő számára, ahogyan ezt Jakab levele (Jak 1,12) is megfogalmazza. A Szentírás öt különböző koronát említ, amelyeket a hívők a mennyben elnyerhetnek; ezek közül az egyik az „élet koronája” azoknak, „akik kitartanak a megpróbáltatások között” (Jel 2,10). Minthogy Mária az Egyház alakjaként és az Egyház szerint példás emberként élt, kiérdemelte ezt az ígéretet, és így elsőként koronáztatott meg. Ez minden hívő reményét jelképezi, visszhangozva az üdvösségnek a keresztény hitben mindenkire kiterjedő ígéretét.
Hivatalos státusza és ünneplése bélyegkép|259x259px|„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. ” (Jel 12,1) A katolikus egyház tanítása szerint Máriát Isten öröktől fogva kiválasztotta, hogy Isten Fiának anyja legyen. Amit az emberiség hajnalán Éva (társával Ádámmal) a paradicsomban elrontott, - nem engedelmeskedett Isten szavának - Mária helyre hozta, engedelmes életet élve elfogadta Isten akaratát és igent mondott az angyali üdvözletnek. Mária mennybevételét vallja a katolikus egyház, ahová megdicsőülve érkezett. A mennybeviteli liturgia szerint a korona a földi szenvedésének jutalma, mely a mennyben dicsőséggé válik. Anyai példa az embereknek, ezért megkülönböztetett tisztelet jár annak az asszonynak aki bűntelenül élt. A katolikus egyház avval fejezi ki tiszteletét, hogy ikonográfiájában Máriát sok esetben koronával ábrázolják. Az egyház nem mint üres barokkos szertartásnak veszi Mária megkoronázását, hanem az anyai szeretet szeplőtelen tisztaságának figyelem felkeltésének példáját fejezi ki: tekintsünk fel örök eszményképünkre. A Mennyek Királynéjaként tisztelt Szűz Máriába vetett hit végül XIII. Piusz pápa hivatalos jóváhagyását nyerte el az 1954. október 11-én kiadott Ad Caeli Reginam (Mária mennybéli királysága) kezdetű enciklikában.
A katolikus egyház minden év augusztus 22-én tartja az ünnepet, a Nagyboldogasszonyt követő nyolcadik nap helyett, amelyet VI. Pál pápa 1969-ben módosított. Korábban május 31-én, Mária hónapjának végén tartották, ám a jelenlegi liturgikus naptár ezen a napon immár Sarlós Boldogasszony ünnepét üli.
A Szent Szűz testi koronázása a menny és a föld Királynőjeként a katolikus hagyomány része. A Boldogságos Szűz koronázása a képzőművészeten túlmenően jelen van, mint például a dicsőséges rózsafüzér ötödik titka, illetve különböző Mária-körmenetekben szerte a világon.
A művészetekben Mária koronázása a keresztény művészet egyik népszerű témája volt Itáliában a 13–15. században, főként templomok mellékoltáraira készítve. A katolikus templomok túlnyomó részében volt – és jelenleg is van – Máriának szentelt mellékoltár vagy valamiféle „Mária-kápolna”.
A korábbi ábrázolásokon Mária és Jézus gyakran egymás mellett ülnek egy széles trónon, és a kisebb oltárképeken csak angyalok kísérik őket. Ezek többnyire poliptichon formájában készültek, oldaltábláikon szentekkel. Később az Atya Krisztus balján helyezkedik el, a Szentlélek pedig kettőjük között lebeg, Mária pedig előttük és alattuk térdel. Krisztust és az Atyát rendszerint életkoruk, valamint bizonyos mértékig öltözetük különbözteti meg – az Atyaistent gyakran pápai tiarára emlékeztető koronával ábrázolják. Sokáig az alkotók a mennyországot földi udvarként mutatták beszentek és angyalok társaságában; a későbbi művekben inkább a mennybolton, felhőkön ülve jelennek meg az alakok. A téma azért is jelentős, mert ez az egyik azon ábrázolások közül, ahol a teljes Szentháromság együtt jelenik meg, olykor szokatlan módon.
A 15. századra egyre több egyéni értelmezés jelenik meg. A reneszánsz érett korszakától kezdve a téma gyakran összekapcsolódik a Mária mennybevételével: az apostolok egy csoportja az égi jelenet alatti földi térben jelenik meg, olykor Mária üres sírjával együtt. Ahogy az oltárképek központi táblája nagyobb lett, a Megkoronázás jelenete különösen alkalmassá vált a egyre nagyobb méretű kompozíciókra, főként, ha az alsó részeken apostolokat vagy a közösség számára fontos más szenteket ábrázoltak.
Koronával ékesített Szűz az ortodox ikonfestészetben is feltűnik, főként az orosz ortodox egyházban a 18. századtól kezdődően. Szűz Máriát néha keleti és nyugati keresztény művészetben egy vagy két angyal koronázza meg, de ez más ikonográfiai típusnak számít.http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20megkoron%C3%A1z%C3%A1sa.html
Koronázások története bélyegkép|XVI. Benedek pápa koronát helyez a lourdes-i Szűzanya szobrára, 2007 A koronázás a történelem során kialakult, de a mai napig élő hagyomány szertartásokban vagy népi ünnepi felvonulásokban, ahol azonban a koronát emberi szereplők helyezik fel Mária szobrára vagy képére. 16. században VIII. Kelemen pápa egy Mária-szobrot koronázott meg a Santa Maria Maggiore-bazilikában, ezt követően 1652-ig negyvenöt szobor, illetve Mária-kegykép kapott fejéket Rómában. Az örök városon kívül legelőször a Częstochowai Fekete Madonna került megkoronázásra. A lelkes szobor- és képavatás tovább folytatódott, 1792-ben Pietro Bombelli bíboros már négykötetes műben sorolja fel az addig megkoronázásra került műalkotásokat. 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa a szeplőtelen fogantatás dogmáját, és személyesen helyezte fel a Szent Péter-bazilika kórusán lévő Immaculata képet.
A pápák sokáig maguknak tartották fent Mária jelképes királynőségéről szóló szertartást, illetve engedélyezését, de a 20. században már szinte a világ összes országából beérkező kérelmet elfogadták az évek során.Dr. Tarnóczi János: Szűz Mária Ecclesia 1973 460-466 oldal
Emellett a római katolikus egyházban külön liturgikus keretet is kapott az esemény: az úgynevezett koronázási mise és a hozzá kapcsolódó szertartás, amely során egyházi méltóság, esetleg a helyi közösség Mária kiemelt tiszteletnek örvendő kegyképét, szobrát ünnepélyesen megkoronázza.
Érdekesség bélyegkép|150x150px|A Mátyás-templom főoltára 2000-ben Csomor Lajos aranyműves elkészítette a Szent Korona rekonstrukcióját. Ezt a kincset budavári Mátyás-templom közössége zarándoklat kíséretében vitte Rómába, ahol július 5-én II. János Pál pápa megáldotta. Néhány héttel később, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Szentatya engedélyének és az immáron megáldott koronamásolat birtokában megkoronázták a Mátyás-templom főoltárán lévő Szűz Mária-szobrot. Galéria
Jegyzetek
Források
Barna Gábor: Kegykép-koronázások a 17–18. században – és utána. In: Báthory Orsolya – Kónya Franciska (szerk.): Pázmány Irodalmi Műhely Lelkiségtörténeti tanulmányok – Egyház és reprezentáció a régi Magyarországon, MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2016. p. 25-44. Wright, Rosemary Muir: Sacred Distance: Representing the Virgin Mary in Italian Altarpieces, 1300-1630, Manchester University Press, 2006.
További információk
Mária-koronázás szertartásának fényképei a Passaici Szent István római katolikus magyar templomban, 2015. május 3-án (Online elérés: 2015. május 4.)
Kategória:Keresztény teológia Kategória:Szűz Mária ünnepei
fr:Mystères glorieux#Le Couronnement de la Vierge