A Redskins-szabály a Washington Commanders (korábbi nevén a Washington Redskins) amerikaifutball-csapat egyik mérkőzésének kimenetele és az amerikai elnökválasztás kimenetele közötti, viszonylag nagy megbízhatósággal működő összefüggése.
Története A Washington Redskins 1937-ben költözött Washingtonba. Azóta a 22 elnökválasztásból 20 alkalommal működött a következő szabály:
2004 2004-ben a szabály nem működött. Egy új értelmezése szerint a szabály értelmezése a következőre változott:
2000-ben a demokrata Al Gore több szavazatot kapott, de mégsem lett elnök. Ezért 2004-ben a Redskins elvesztett mérkőzése azt jelentette, hogy a demokraták elvesztik a választást, és ez így is történt.
2012 A 2012-es választás előtt a Redskins kikapott a Carolina Panthers ellen november 4-én. Ezért a Redskins-szabály azt jelezte, hogy a hivatalban lévő Barack Obama veszít a kihívó Mitt Romney ellen, vagy Obama kevesebb közvetlen, de több elektori szavazatot kap. A hivatalban lévő Barack Obama azonban több elektori, és több közvetlen szavazatot is kapott, ezért 2012-ben már egyáltalán nem volt megfelelő a szabály.
1932, 1936 A szabályhoz nem számítják bele az 1932-es és 1936-os választásokat, amikor a Washington Redskins jogelődje Bostonban játszott, de az alábbi táblázat ezeket is tartalmazza.
Eredmények SzínDemokrata PártRepublikánus Párt
ÉvElnökválasztásEredményCommanders/Redskins(pont)Ellenfél(pont)Redskins vagy ?Hivatalban lévő párt jelöltje vagy ?Szabályműködött?Közvetlenszavazatok győztese2024Harris – TrumpCommanders 18Chicago Bears 15nemTrump2020Biden – TrumpCommanders 25Dallas Cowboys 3igenBiden2016Clinton – TrumpRedskins 27Philadelphia Eagles 20igenClinton2012Obama – RomneyRedskins 13Carolina Panthers 21nemObama2008Obama – McCainRedskins 6Pittsburgh Steelers 23igenObama2004Bush – KerryRedskins 14Green Bay Packers 28igenBush2000Bush – GoreRedskins 21Tennessee Titans 27igenGore1996Clinton – DoleRedskins 31Indianapolis Colts 16 igenClinton1992Clinton – BushRedskins 7New York Giants 24 igenClinton1988Bush – DukakisRedskins 27New Orleans Saints 24 igenBush1984Reagan – MondaleRedskins 27Atlanta Falcons 14 igenReagan1980Reagan – CarterRedskins 14Minnesota Vikings 39igenReagan1976Carter – FordRedskins 7Dallas Cowboys 20 igenCarter1972Nixon – McGovernRedskins 24Dallas Cowboys 20 igenNixon1968 Nixon – HumphreyRedskins 10New York Giants 13 igenNixon1964Johnson – GoldwaterRedskins 27Chicago Bears 20 igenJohnson1960Kennedy – NixonRedskins 10Cleveland Browns 31 igenKennedy1956Eisenhower – StevensonRedskins 20Cleveland Browns 9 igenEisenhower1952Eisenhower – StevensonRedskins 23Pittsburgh Steelers 24 igenEisenhower1948Truman – DeweyRedskins 59Boston Yanks 21 igenTruman1944Roosevelt – DeweyRedskins 14Cleveland Rams 10 igenRoosevelt1940Roosevelt – WillkieRedskins 37Pittsburgh Steelers 10igenRoosevelt1937 előtti – nem washingtoni – időszak1936Roosevelt – LandonRedskins 13Chicago Cardinals 10igenRoosevelt1932Roosevelt – HooverBraves 19Staten Island Stapletons 6 nemRoosevelt
Jegyzetek
Források
Kategória:Amerikai futball Kategória:Választások az Amerikai Egyesült Államokban