Milan Rúfus (Závažná Poruba, 1928. december 10. – Pozsony, 2009. január 11.) szlovák költő, irodalomtörténész, fordító és esszéíró.

Élete Kőműves családba született, a helyi népiskolában, majd a Michal Miloslav Hodžaról elnevezett liptószentmiklósi gimnáziumban tanult. Utóbbiban érettségizett 1948-ban. 1948 – 1952 között szlovák- történelem szakon folytatta tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán. Főiskolai tanulmányainak végeztével a fakultás pedagógus munkatársa lett. A szlovák és a cseh irodalom történetéről tartott előadásokat. Az 1971 – 1972-es tanévben Nápoly egyetemén adott elő szlovák nyelv és irodalom témakörben. 1990-től 2009-ben bekövetkezett haláláig nyugdíjasként élt pozsonyi otthonában.

Művei Első költeményei a Prameň (’Forrás’), Nový rod (’Új tő’), Mladá tvorba (’Ifjú alkotás’), valamint a Borba című lapokban jelentek meg. Az Až dozrieme (’Míg beérünk’) című gyűjteménye jelentette az áttörést, amely jelentős előrelépésnek számított a költészet időbeli értelmezésében. Művészetében meghatározó a szimbolizmus, erős szociális érzést mutat, és megihlették Martin Martinček fényképész alkotásai is. Inspirálta ezen kívül a szlovák népköltészet, és több szlovák festő műve. A felnőtteknek szóló írásai mellett a gyerekeknek és a fiataloknak is szentelt könyveket.

Alkotásai a legjelentősebb költők közé sorolják Rúfust, aki autonóm szemlélettel tekintett az emberi cselekedetek, a szeretet, az igazság, a szépség, az emberi szenvedés és tragédia, és a 20. század második felében létező világ életbeli és erkölcsi értékeire. Nagyon fogékonyan és érzékenyen keresi az emberi lét értelmét és lényegét. Mélyen elmerül annak gondjaiba, fájdalmába, örömeibe, boldogságába és makacsságába. Költészete magas ideológiai, erkölcsi és esztétikai értéket képvisel, amely az ember világának többrétű terében gyökerezik.

Saját művei megírásán kívül versbe szedte Pavol Dobšinský Prostonárodnie slovenské povesti (’Szlovák népmesék’) című művét, valamint fordított norvégból, spanyolból, oroszból, és csehből. Írásait a világ számos nyelvén kiadták, többek között angolul, bolgárul, csehül, franciául, magyarul, németül, norvégul, lengyelül, cigány nyelven, oroszul, olaszul.

Díjai, kitüntetései 1970 – Állami irodalmi díj 1990 – Aranykulcs nemzetközi díj 1991 – Tomáš Garrigu Masaryk Érdemrend III. fokozat 1991-től kezdődően háromszor jelölték irodalmi Nobel-díjra 1993 – Profily – Milan Rúfus címmel a Szlovák Televízió dokumentumfilmet forgaott róla Tatiana Syneková forgatókönyve alapján, Fedor Bartko rendezésében 1995 – Ľudovít Štúr Érdemrend 1. fokozat 1996 – Jozefa Cíger Hronský irodalmi díj 1998 – a Művészeti és kulturális világakadémia tiszteletbeli doktora 2001 – fesztiváldíj a macedóniai Strugában, 2005 – A kultuszminiszter elismerése a Báseň a čas (’Vers és idő’) című verseskötetért 2006 – Az Irodalmi Alap díja a 2005-ös év legjobb eredeti szlovák művéért, a Báseň a čas (’Vers és idő’) című verseskötetért 2008 – Crane Summit 2008 költészeti díj 2009 – Pribina keresztje szlovák állami kitüntetés I. fokozat – magas állami elismerés az ország kulturális fejlesztésében elért kivételes érdemeiért.

(33158) Rúfus A költőről nevezték el a (33158) Rúfus kisbolygót, amelyet Leoš Kornoš és Peter Kolény 1998 február 26-án figyeltek meg a Comenius Egyetem Matematika-fizika-informatika tanszékének asztronómiai és geofizikai obszervatóriumából.33158 Rúfus (1998 DU23)

Műveinek listája Költeményei 1956 – Až dozrieme (’Míg beérünk’) 1966 – Chlapec (’Kisfiú’) 1968 – Zvony (’Harangok’) 1969 – Triptych ('Triptichon') 1969 – Ľudia v horách (’Hegyi emberek’), M. Martinček fotóival 1972 – Stôl chudobných (’Szegények asztala’) 1972 – Kolíska (’Bölcső’) 1973 – Hľadanie obrazu (’A kép keresése’), M. Martinček fotóival 1974 – Chlapec maľuje dúhu (’A kisfiú szivárványt fest’) 1974 – Kolíska spieva deťom (’A bölcső a gyermeknek énekel’) 1977 – Hudba tvarov (’Arcok zenéje’) 1978 – Hora (’Hegy’) 1982 – Óda na radosť (’Örömóda') 1987 – Prísny chlieb (’Szigorú kenyér’) 1992 – Neskorý autoportrét (’Kései önarckép’) 1996 – Čítanie z údelu (’Olvasás egy részletből’) 1997 – Žalmy o nevinnej (’Zsoltárok az ártatlanságról’) 1998 – Vážka (’Szitakötő’) 2000 – Jednoduchá až po korienky vlasov (’Egyszerű a hajtövekig’) 2001 – Čas plachých otázok (’A félszeg kérdések ideje’) 2003 – Čakanka (’Leshely’) 2005 – Báseň a čas (’Versés idő’) 2007 – Vernosť (’Hűség’) 2009 – Ako stopy v snehu (’Mint nyomok a hóban’) 2002 óta a MilaniuM kiadó gondozásában Milan Rúfustól eddig 9 gyűjteményes kötet jelent meg.

Esszéi 1968 – Človek, čas a tvorba (’Ember, idő és alkotás’) 1969 – Štyri epištoly k ľuďom (’Négy episztola az emberekhez’) 1974 – O literatúre (’Az irodalomról’) 1978 – A čo je báseň (’És mi az a vers?’) 1996 – Epištoly staré a nové (’Régi és új episztolák’) 1998 – Rozhovory so sebou a s tebou (’Beszélgetések magammal és veled’)

Ifjúsági- és gyermekkönyvei 1975 – Kniha rozprávok (’Mesekönyv’) 1980 – Sobotné večery (’Szombat esték’) 1985 – Rozprávočka veselá, zostaň ešte s nami (’Vidám kis mese, maradj még velünk’) 1986 – Studnička (’ A kutacska’) 1990 – Tiché papradie (’Csendes páfrányok’) 1990 – Modlitbičky (’Fohászok’) 1991 – Mechúrik Koščúrik s kamarátmi (’ Koščúrik, a hólyag és barátai’) 1993 – Lupienky z jabloní (’Almaszirom’) 1994 – Pamätníček (’Emlékkönyv’) 1995 – Modlitbičky za dieťa (’Fohászok gyermekért’) 1994 – Nové modlitbičky (’Új fohászok’)

Fordításai 1957 – Szergej Alekszandrovics Jeszenyin: Válogatás 1958 – Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál 1966 – Henrik Ibsen: Peer Gynt 1973 – František Hrubín: 2 x 7 elbeszélés 1977 – František Hrubín: Poémák 1978 – František Hrubín: Hogyan értelmezzük az örömöt, válogatás Hrubín gyerekverseiből 1978 – Josef Kajetán Tyl: A dudás a paripával 1988 – José Martí: Az élet értelme 1991 – Zsoltárok és Jeremiás siralmai – az Ószövetségből 2007 – František Hrubín: Főj, főj, fazekacskám!

Magyarul

Válogatott versek; vál. Stanislav Šmatlák, ford. Bede Anna et al., utószó Rácz Olivér; Európa, Bp., 1973 A költő hangja. Esszék; vál., ford. Koncsol László; Európa, Bp., 1981 Liptói lantosok. Milan Rúfus és Pavol Strauss versei Tóth Sándor fordításában; Sikerx Bt., Bp., 2005

Jegyzetek

Fordítás

További információk Litcentrum.sk – Milan Rúfus Books.sk – Milan Rúfus Osobnosti.sk – Milan Rúfus Spisovatele.cz – Milan Rúfus Milan Rúfus halálhíre és méltatása Versei magyarul az Irodalmi Szemle 2010 júniusi számában Versei magyarul az Irodalmi szemle 2007 májusi számában Versei magyarul a Nagyvilág 2009. áprilisi számában

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Pozsonyiak Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:Szlovák egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szlovák műfordítók Kategória:Csehszlovák költők, írók Kategória:Esszéírók