Benda László (Budapest, 1951. június 11. –) magyar újságíró, műsorvezető, főszerkesztő. Bátyja, Szepesi Attila (1942–2017) József Attila-díjas költő.

Életpályája Szülei: Szepesi Zoltán és Benda Mária (1921–2019) könyvtáros. 1969–1973 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1972-ben a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanult.

1973–1978 között a Magyar Rádió munkatársa volt. 1978–1990 között a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségében, majd az MTV Híradó és A Hét műsorának összeállításában dolgozott.

1991–1992-ben, valamint 1993–1997 között a Magyar Televízió főmunkatársa volt. 1992-ben a Panoráma főszerkesztője, 2002 óta szerkesztője és főszerkesztő-helyettese. 1997–1998-ban a Világkép felelős szerkesztője, 1998–2002 között a külpolitikai szerkesztőség vezetője volt, 2002 óta műsorvezetője. 2005–2006-ban szerkesztőségvezetőként tevékenykedett.

2006-tól, 2011-es elbocsátásáig a Magyar Televízió vezetője volt.Népszabadság.hu

Művei Filmek, műsorok Munkalátogatás Romániában Turkesztáni mecsetvonások, Alma-Ata nem esik messze a FÁK-tól Sztálin lassan hal meg Baghlani napló – mákvirágokkal Húsvét Hanoiban PoliTour A Hét (1977–) Panoráma (1978–) A valódi Vietnam (1978–1979) A kék mecset árnyékában (1980) Fele-köztársaság (1981) Objektív – Tényképek a szocialista világról (1983–1984) Mákvirágok (1992–1994) Atlanti expressz (1997) Úton – Európa magazin (1997–1999) Sztalin a tisztítótűzben (2002) Csinghajtól Sanghajig (2005) Har­minc perc alatt a Föld körül – Magyar Rádió Kilátó – Klubádió Világháló – Klubádió (2023–)

Könyvek Akik a hírekben szerepelnek; szerk. Benda László, Beszterczey Gábor; Kossuth, Budapest, 1989 Ki Kicsoda (külpolitikai szerkesztő, 1991-) Fekete bárány. Fekete János vall életéről, világnézetéről, világlátásáról Benda Lászlónak; Print City, Sárbogárd, 1999 A Tiltott Város; fotó Kocsis András Sándor; Kossuth, Budapest, 2020

Díjai, elismerései Kiváló Dolgozó MAFILM-nagydíj (1981) KISZ-díj (1984) Rózsa Ferenc-díj (1985) Magyar Lajos-díj (1989) Joseph Pulitzer-emlékdíj (1995) Albán média-nagydíj (2003) Év Újságírója (2006) Táncsics Mihály-díj (2008) Aranytoll Életmű-díj (2024)

Jegyzetek

Források

További információk Televíziós Művészek Társasága Műsora a Tilos Rádióban Műsorai a Klubrádióban Benda László

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Rózsa Ferenc-díjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Táncsics Mihály-díjasok Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek