A Köznevelés Magyarország 1945-ben alapított oktatási hetilapja volt. Eljutott valamennyi általános és középiskolába, és a legtöbb tanárképzéssel is foglalkozó felsőoktatási intézménybe, valamint az iskolafenntartó önkormányzatokhoz. A határokon kívül működő magyar iskolák jelentős részében is olvasták a lapot. A Köznevelés az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetilapjaként rendszeresen és széleskörűen tájékoztatott a tárca intézkedéseiről, terveiről, az eredményekről és a problémákról. Beszámolt a parlamenti pártok és a pedagógus szakmai szervezetek és szakszervezetek álláspontjáról is.

Története A Köznevelés a Vallás- és közoktatásügyi Minisztérium 1868 óta megjelenő hivatalos lapjának, a Néptanítók Lapjának a folytatásának tekinthető. 1945. július 15-én jelent meg először a Köznevelés, amely az aktuális információk közvetítésén túl lényeges szakmai kérdések megjelenítésére is vállalkozott. Első számában ezt írták magukról:

A szerkesztőség a Néptanítók Lapjának szellemi utódává vált a gyakorlati munka segítésében is. A lap felelős szerkesztője Bíró Lajos Pál tankerületi főigazgató, majd 1946. szeptember 1-jétől 1948 decemberéig Kiss Árpád, az OKT ügyvezető igazgatója lett. Bár korlátozott volt a szerkesztők cselekvési szabadsága, ám a lap sokáig mégis sokszínű volt pedagógiai szempontból. Az 1948-ban bekövetkezett politikai, hatalmi változás után 1949 januárjában Bóka Lászlót nevezték ki felelős szerkesztővé, főszerkesztőnek pedig Ortutay Gyulát. Erre az időszakra a lap már egyértelműen az MDP politikáját követő pártlappá vált. A fontos cikkek egy részét szovjet szerzők írták, egy részük a szovjet minta bemutatásával foglalkozott, másikuk az ideológiai harc jegyében született. A lap mellett A Köznevelés könyvtára című sorozatot is megjelentették, ennek szerkesztője Kiss Árpád volt.

Munkatársak Szunyogh Szabolcs (főszerkesztő) Novák Gábor (rovatvezető) Varga Stella (munkatárs) Tetlák Eszter (fotóriporter) Bezdom Iván (munkatárs) Dávid Ildikó (marketingvezető)

Rovatok Anyanyelven Apróhirdetés Egyházi oktatás Felmérés Fotógaléria Határon túl Hírek Interjú Információk Kitüntetések Kulturális ajánló Munkajogi kérdések Pályázatok Pedagógusok írják Publicisztika Szemle Új Nemzeti Alaptanterv

Jegyzetek

Források Köznevelés online Lapajánló

További információk Jáki László: Mozaikok a magyar pedagógiai folyóiratok kiadása történetéből

Kategória:Magyarországi pedagógiai sajtótermékek