bélyegkép|260px|Csehovék háza Melihovóban (2005) A 6-os számú kórterem (oroszul: Палата № 6) Anton Pavlovics Csehov egyik leghíresebb, 1892-ben megjelent elbeszélése. A viszonylag nagyobb terjedelmű elbeszélést szűkös cselekmény, gondosan árnyalt pszichológiai elemzés és az élet nagy kérdéseinek középpontba állítása jellemzi.
A történet Ragin doktor és betege, az üldözési mániában szenvedő Gromov nézeteinek ütköztetése, sorsuk párhuzamba állítása során bontakozik ki. Összecsapásuk és tragikus sorsuk alakulásának hátterében feltűnik a korabeli orosz kisváros keserű valósága.
Keletkezése, megjelenése Csehov prózában a kis irodalmi formák művésze volt, regényt nem írt. 1887-ben kezdődött alkotói korszakának elemző, összefoglaló műfaja a hosszabb elbeszélés (oroszul poveszty, ezt magyarra gyakran kisregénynek fordítják), később pedig a dráma.
A 6-os számú kórterem ötlete valószínűleg 1891 végén már megvolt. Az író egy évvel korábban érkezett haza Szahalinon, a „börtönsziget”-en tett utazásáról, ahol „még hatványozottabban érezte az ember kiszolgáltatottságát és az orosz mozdulatlanságot, amely elbeszéléseinek atmoszféráját egyre sűrűbbé, nyomasztóbbá tette…”.Török Endre, i. m., 241. o. Az ottani tapasztalatok feldolgozása évekig foglalkoztatta. 1892 elején legalább három novellán dolgozott. Köztük volt a Száműzetésben című novella is, mely az utazás két epizódjából született; a szerző két szereplő vitájába sűrítve ebben is „a belenyugvás filozófiájával polemizál”.Gereben Ágnes, i. m., 148. o. A 6-os számú kórteremben a szahalini útnak nincs közvetlenül látható nyoma, de közvetett hatása nyilvánvaló.
Csehov az elbeszélést 1892 márciusában, az éppen akkor megvásárolt birtokán, Melihovóban írta. Április végén a mű már nyomdában volt, de kiadása sokáig késett. Végül a Russzkaja Miszl (Orosz gondolat) című folyóirat 1892. novemberi számában jelent meg először, majd a következő évben egy gyűjteményes kötetben és önálló alakban is.
Ismeretes, hogy Csehov – mint elbeszélésének egyik hőse –, maga is orvos volt. Az orvos alakja több novellájában központi figura, drámáiban is sokszor feltűnik. Ez a műve még meg sem jelent, amikor nagy területen kolerajárvány tört ki. Az író-doktor 1892 nyarától kezdve Melihovóban rendszeresen betegeket fogadott és jelentős részt vállalt a közeledő járvány elleni védekezés megszervezésében (a járvány végül elkerülte azt a vidéket).
Története A 6-os számú kórterem egy orosz kisváros kórházának udvarán álló rozzant kis melléképület. Itt helyezik el az elmebetegeket. Mindenható ura Nyikita, az együgyű ápoló, aki rendszeresen ököllel veri a betegeket. A helyiség piszkos, elhanyagolt, mindent elönt a bűz. Ebbe a börtönhöz hasonló kórterembe, négy elmebeteg mellé zárták be a nemesi származású Ivan Dmitrijevics Gromovot, amikor néhány évvel korábban kitört rajta az üldözési mánia.
A kórház orvosa, Andrej Jefimics Ragin nem jár be ide. Már régóta elhanyagolja a gyógyítást és a kórház vezetését. Amikor húsz évvel korábban elfoglalta hivatalát, borzalmas állapotokat talált; meglepte a szörnyű elhanyagoltság, a piszok és a fertőzésveszély, a betegek kifosztása, a pénz és a felszerelés hiánya. Mindezt a városi vezetés is tudta, de eltűrte. Egy idő után az orvos úgy érezte, hogy egymaga úgysem tehet semmit, ilyen körülmények között gyógyításra nincs is lehetőség. Most már alig rendel, a vért látni sem bírja; a betegeknek fölír néhány egyszerű orvosságot, majd a rendelést átengedi a felcsernek. Ha problémával fordulnak hozzá, azt válaszolja: „Ez csak valami félreértés lehet…”. Könyvtárszobájába zárkózva sokat és érdeklődéssel olvas, délutánonként közhelyes társalgásokat folytat egyetlen barátjával, a földbirtokosból lett postamesterrel, aki mindig mindenben igazat ad neki. A két éve segéderőnek idehelyezett fiatal orvos, Hobotov is látja a lepusztulást. Nem szól, de szívesen átvenné főnöke helyét.
Egy napon Ragin doktor véletlenül benéz a 6-os számú kórterembe, és egyszerre szembekerül egymással a beteg Gromov, és az orvos, aki őt ide bezáratta. Gromov vad átkozódása fogadja és követelőzése, hogy engedjék ki. Az orvos higgadtan elmagyarázza, hogy ezt miért nem teheti. Hosszú, számára egyre érdekesebb beszélgetés alakul ki, és látogatásai néhány hónapon át folytatódnak.
Az elbeszélés központi része: a hősök vitája, többek között arról, hogy a gondolkodó ember a külső körülményektől függetlenül is találhat-e megnyugvást önmagában. Szembenállásukban két ellentétes felfogás: a sztoikus belenyugvás (a doktor), illetve a „reagálás”, a felháborodás joga, képessége (Gromov) fogalmazódik meg.
A kórházban elterjed Ragin látogatásainak „különös” híre. Három hónap múltán a fiatal Hobotov doktor véletlenül tanúja lesz egy beszélgetésnek, amint főnöke „édes barátjá”-nak, „okos ember”-nek nevezi az ápoltat, akivel „élvezet beszélgetni”. Ragint őrültnek kezdik nézni; pihenést javasolnak neki; egy városházi megbeszélésről kijőve utólag rájön, hogy ott az ő állapotát vizsgálgatták. Hobotov tanácsára egyetlen barátja, a postamester utazni hívja. Útitársa fecsegését, léha viselkedését visszafojtott indulattal viseli. Mire hazaér, állását már Hobotov doktor tölti be, szolgálati lakását át kell adnia, bérlakásba költözik. Félretett pénzét az utazás és a barátjának adott kölcsön (amit nem kap vissza) fölemésztette. Gyakran megjelenik nála Hobotov a nyugtatóival és a jószívű postamester a közhelyeivel. Ragin nem bírja tovább és egy alkalommal önuralmát elvesztve, üvöltve kidobja őket. Másnap elnézést kér a postamestertől, aki „Hobotov doktorral egyetértésben szívből kéri”, hogy gyógyulása érdekében feküdjön be a kórházba. Az orvosnak már mindegy, bármit tehetnek vele.
A beszélgetés után, még aznap este megjelenik Hobotov, becsalja kollégáját a 6-os számú kórterembe és szó nélkül ott is hagyja.
„Ez csak valami félreértés lehet…” – dünnyögi szokása szerint az orvos. Azután észreveszi, amit korábban nem látott: a kórterem vasráccsal ellátott ablakából a börtönépületre látni. „Íme a valóság! – gondolta és iszonyat fogta el.” Gromov előbb kárörvendő nevetéssel fogadja, de amikor Ragin kétségbeesve követelni kezdi, hogy engedjék ki, együtt tiltakozik vele, dörömbölve követeli a jogaikat. Nyikita, az ápoló beront és gorombán ütlegelve hallgattatja el őket. Ragin magába roskad, kénytelen beismerni élete teljes kudarcát: „Hogyan történhetett meg, hogy több mint húsz éven át ő, Andrej Jefimics nem tudott és nem is akart tudni erről?” Kétségbeesési roham tör ki rajta, lázadni, gyilkolni szeretne, majd eszméletlenül elterül. Másnap apátiába esik és ágyán fekve agyvérzésben meghal.
Szerkezeti felépítése Az elbeszélésben először sűrítve elénk tárul Gromov megbetegedésének lelki folyamata, majd utána Ragin beteggé nyilvánításának és teljes összeomlásának folyamata. Az író Gromov megbetegedésének történetét a doktor beteggé nyilvánításának történetével – részletezőbben és a társadalmi környezetre is kitekintéssel – lényegében megismétli, variálja. Az orvos sorsa azt is példázza, hogy Gromov félelmeinek, üldözési mániájának van reális alapja: a gondolkodó vagy másként gondolkodó ember vizsgálat nélkül beteggé nyilvánítható, vád és ítélet nélkül is bezárható.
Az elbeszélésnek szűkös a szorosabb értelemben vett cselekménye. Az események gyakran a háttérben, szinte csak mellékesen zajlanak. Előtérben a nézetek és gondolatok, a lelkiállapot változásai – a belső történések állnak.
1–4. fejezet A kórterem és lakóinak bemutatása, súlypontban Gromov múltjával és betegsége történetével. A 4. fejezet azzal a „különös hír”-rel ér véget, hogy az orvos bejár a kórterembe. Hogy mi ebben a különös, azt egyelőre nem tudjuk meg: az éppen hogy elkezdődő történet félbeszakad és csak a 9. fejezetben folytatódik.
5–8. fejezet Ragin doktor múltjának, mindennapjainak, önmagáról és a környezetéről való gondolatainak részletező leírása; a két mellékszereplő: a postamester (Mihail Averjanics) és a fiatal Hobotov doktor bemutatása. Gromov, a beteg itt egyáltalán nem szerepel.
9–11. fejezet A történet lényegében csak most, Ragin első kórtermi látogatásával kezdődik, bár itt alig van esemény. A két főhős találkozásaiban Gromov alakja kerül előtérbe, a beszélgetéseket az ő nézetei uralják. Vitájuk állásfoglalásra ingerel, a fölvetett kérdésekre választ várnánk. Ám miután Hobotov doktor belehallgat a beszélgetésükbe (11. fejezet), ez a szál is félbeszakad. Az orvos nézeteinek tarthatatlanságát – majd csak a záró fejezetekben – saját tragikus sorsa bizonyítja.
12–16. fejezet Ragin doktort őrültnek nézik, eltávolítják. A kórházon kívüli élet néhány epizódjában Ragin mellett fontos helyet kap barátja, a postamester, és a háttérben időnként felvillan Hobotov doktor alakja. Ragin élete ellehetetlenedik; az első komolyabb indulatkitörése után a 6-os kórterembe kerül. Gromov alakja ebben a részben is alig tűnik fel.
17–19. fejezet A kórteremben a két szereplő korábbi szembenállása sorsközösséggé válik. Ragin doktor összeomlása és halála. Sorsa válasz a vitákban fölmerült, nyitva hagyott kérdésekre is: „Ragin sztoikus bölcselkedése a boldogságról, mely a körülményektől függetlenül bennünk él – teljes csődbe jut a 6-os kórterem bezárult ajtaja mögött…”
Gromov és Ragin A két főhős, Andrej Jefimics Ragin doktor és Ivan Dmitrics Gromov külső megjelenésben is és alaptermészetükben is egymás ellentétei. Gromov sovány, sápadt, betegségre hajlamos ember; ideges, gyanakvó, túlzásokra hajlamos. Ragin doktor magas, széles vállú, erős testalkatú, „de lépte halk és óvatos”; csöndesen és mindenkivel lesütött szemmel beszél. Tiltani, utasítani nem tud, csak udvariasan kérni.
Mindketten műveltek, sokat olvastak, egyetemre jártak. Ám Gromovnak abba kellett hagynia az egyetemet, hogy anyját eltartsa, miután apja egy börtönkórházban meghalt, és mindenüket elárverezték. A kisvárosban egy darabig iskolában tanított, anyja halála után bírósági végrehajtó lett. Ragin eredetileg papnak készült, de apja kérésére letett erről és elvégezte az orvosi egyetemet.
Közös vonásuk, hogy műveltségük következtében egyaránt nehezen viselték a város kulturálatlan, fojtó légkörét, ahol „még az úgynevezett értelmiség sem emelkedik a hétköznapi banalitás fölé.” De eltérő természetük és élettörténetük miatt ez ellentétes hatást váltott ki belőlük: Gromovot mániás beteggé tette, Ragint pedig közönyös belenyugvásra késztette.
Gromov egész valóját felháborította a műveletlenség, a kétszínűség, a szegények kiszolgáltatottsága és az erőszak. Egy alkalommal fegyveres őrök két rabot kísértek az utcán, és Gromovot hirtelen elfogta a rémület, hogy őt is bármikor börtönbe vethetik. Bár semmilyen bűne nem volt, „de rá is foghatják, no meg a bíróság is tévedhet”. Már mindent gyanúsnak talált, a rendőr puszta látványa vagy egy új hír is megrémítette. Rettegve gondolt arra, hogy félelmeinek valamilyen valós alapja is lehet. Szorongása egyre erősödött és fokozatosan betegséggé, üldözési mániává alakult át. Kihívták hozzá Ragin doktort, aki végül bezáratta a 6-os számú kórterembe.