bélyegkép|jobb|300px|A három királyság regényes története című regény egyik illusztrált oldalpárja egy Ming-kori kiadásból A klasszikus kínai regényirodalom ( 中國古典長編小説 / 中国古典长编小说) kezdetei a -korba nyúlnak vissza, amikor a széppróza nyelvezete kezdett elszakadni nek nevezett irodalmi nyelvtől, és egyre inkább a beszélt nyelvhez közelített. Ekkorra tehető az is, hogy az elbeszélés egyre inkább a városi lakosság műfajává válik, megjelennek a hivatásos vásári mesemondók, akiknek ténykedése új irányt ad a kínai elbeszélés fejlődésének. A mongol -dinasztia idején és a Ming-korban jelenik meg az igazi regény, amely kezdetben a vásári mesemondók lazán kapcsolódó történeteiből állnak össze. Legelőször a történelmi tárgyú regények jelentek meg, majd sorra a legkülönbözőbb témákat feldolgozó regények különböző terjedelemben. A klasszikus kínai regényirodalom második és egyben utolsó jelentős korszak a mandzsuk uralta -kor volt, amikorra a regény műfaja bebizonyította értékét és fölényét a hagyományos írástudói ízlés számára is. A klasszikus regény csúcsának a 18. század végén született A vörös szoba álma tekinthető. A klasszikus kínai regényirodalom mintegy hat évszázados történelme alatt több ezer regény íródott, de ezek közül alig néhány tucat az, amely világirodalmi mércével is értékelhető. Kínában ekkor még nem alakult ki az európai regény kritikai-realista formája. A klasszikus kínai regényirodalom korszakát a mandzsu-ház és egyben a császárság bukását követően megjelenő irodalmi reform törekvések, és az 1930-as években megjelenő új, modern regény megszületése zárta le végérvényesen, amely nem csak kritikai realizmusában különbözött elődeitől, hanem nyelvezetében is.
A regényirodalom előzményei A novella kezdetei bélyegkép|jobb|300px|Az anekdotáiról híres taoista filozófiai mű, a mandzsu-kori kiadása A kínai írásbeliséget az ókortól kezdve erős konfuciánus hatás jellemezte, a hivatalos iratoktól kezdve, a filozófiai műveken, az értekező próza megannyi típusán át, egészen a költeményekig és a elbeszélő irodalom alkotásaiig sokáig minden a hivatalos irodalmi nyelven, az úgy nevezett ben 文言 íródtak. Írásműveikben azok is a kínai nyelv ezen változatát használták, akik nem kifejezetten konfuciánus tematikát dolgoztak fel, így például a korai taoista szövegek nyelve is a .A kínai elbeszélés, a novella kezdeteit az ókori filozófusok anekdotái és hasonlatai jelentették, majd később, az ókor vége felé a történeti művekben megjelenő életrajzok. Az első igazi novellaszerű kezdemények azonban csak a Han-dinasztia bukása után jelennek meg, elsősorban az ekkor megélénkülő taoista legenda-irodalomban, amelynek nagy lendületet adott a szanszkritból és más közép-ázsiai nyelvekből fordított buddhista vallásos könyvek példája, amelyek kerek egészre formált buddhista legendákat és tanmeséket tartalmaztak, színes és hatásos előadásban. A 3-4. századtól fogva buddhista és taoista szellemű művek egész sora gyűjtött össze legendákat és népi történeteket, melyek közül a legsikerültebbek, a zömében fantasztikus történeteket elmesélő darabok váltak a novella közvetlen előzményeivé. Ezt a legenda-irodalmat írástudók művelik, az írástudóknak fenntartott nyelven, és így a célközönsége sem a városi lakosság, hanem az írástudó rétegek. Ezeket nevezik kis beszélgetéseknek, vagy kis történeteknek ( 小說 / 小说), amely máig az elbeszélés kínai megnevezése.
A novella megjelenése A megelőző átmeneti korban létrejött kezdetek szerves továbbfejlődéseként a Tang-korban emelkedik először művészi színvonalra az elbeszélés műfaja. Az ekkor kialakuló elbeszélésirodalom művelői a fővárosi hivatalnokok, a vizsgáikra készülő írástudók. A Tang-kori elbeszélések forrásai a népmesék, a taoista és a buddhista mesék, legendák voltak, témáik között pedig megtalálható a szerelmi történet, a történelmi események vagy személyek és a mitológia. A Tang-kori elbeszélések témáit a későbbi időkben újra és újra feldolgozták, s csaknem valamennyi a kínai irodalom, a későbbi dráma- és regényirodalom klasszikus témájává lett. A Tang-kori elbeszélések kínai elnevezése: „különös történetek” ( 傳奇 / 传奇). Tőkei szerint:
A beszélt nyelvű elbeszélés előzményei bélyegkép|jobb|420px|ból előkerült buddhista szútrafordítás A később regények kialakulásának szempontjából jelentős mérföldkőnek számított a klasszikus irodalmi nyelvtől való elszakadás, a beszélt nyelvű ( 白話 / 白话) elbeszélés kialakulás. Ennek gyökerei ugyancsak a Tang-korba nyúlnak vissza. Az egykori nyugati határvárosból, ból számos elbeszélést tartalmazó kézirat került elő. Ezeknek a buddhista és világi tárgyú történeteknek a nyelve már a korabeli beszélt nyelv, formájuk pedig a sajátos 變文 / 变文-stílus, amelynek lényege a verses és prózai részek váltakozása. A Tang-kori elbeszélések többnyire töredékesek és még nem igazán irodalmi értékűek, de mivel ezeket alighanem hangosan felolvasva adhatták elő, s így a népi mesélés termékeinek tekinthetők, amelynek pedig rendkívül nagy jelentősége van az elbeszélés -kori fejlődésére.A -kori mesemondókról igen keveset lehet tudni, de az bizonyossággal megállapítható, hogy több típusuk is létezett. A mesélés formái közül különösen fontos a „történet magyarázás” ( 講史 / 讲史), amelynek művelői valós és legendás történelmi eseményeket adtak elő epizódos formában. A 合生 forma művelői viszont párosával vagy még többen, párbeszédes formában adták elő történeteiket. A mesélést hangszeres kísérettel, általában pengetős hangszerek zenéjével mutatták be. A történeteket bevezető versek alighanem a hallgatóközönség toborzását célozták, míg a történetek közbeszőtt versek a közönség pihenésére szolgáltak. A hivatásos mesemondók részére a -korban úgy nevezett emlékezet-támogató szövegkönyveket írtak ( 話本 / 话本, melyek a népi mesélés irodalmivá válásának első írott dokumentumai.
A regény közvetlen előzményei bélyegkép|jobb|310px|A három királyság regényes történetének egyik korai emlékezettámogató-szövegkönyve A fennmaradt -kori elbeszélő művek közül a későbbi regényirodalom szempontjából különösen jelentős A nagy Tangok korabeli Tripitaka Mesterének szútrakeresése ( 大唐三藏法师取經記 / 大唐三藏法师取经记) című könyv, amelynek fő témája a híres Tang-kori zarándok, indiai utazása. A könyv szerzője a fő témához még számos kínai és indiai mesét fűzött. Ez az első ismert olyan regényszerű mű, amely már a későbbi regényekhez hasonlóan strukturálódik. Ez válik később, a híres Ming-kori regény, a Nyugati utazás egyik alapjává.Hasonlóan jelentős előzménynek tekinthető Az Öt Dinasztia népszerű története ( 五代史平話 / 五代史平话)Az eredeti szöveg: címet viselő mű, amit az első hosszú kínai regénynek is szokás nevezni. Valójában azonban még nem regény, de kétségtelen, hogy a regény felé vezető átmeneti alkotások jelentős darabja. Átdolgozott , verses, prózai részek váltakoznak benne. Az elbeszélés cselekménye hivatalos történeti műveken alapszik, melyet a szerző számos népszerű népi legendával tett színesebbé.Már a mongol -dinasztia korából származik A nagy -dinasztia periódusának viselt dolgai ( 大宋宣和遺事 / 大宋宣和遗事)Az eredeti szöveg: című alkotás, amely ugyancsak történelmi tematikájú elbeszélés. Egyes fejezetei még a klasszikus írott nyelven, más fejezetei viszont már beszélt nyelven íródtak. Bizonyos részei az egyik legjelentősebb klasszikus kínai regény, a Vízparti történet alapjául szolgáltak.
A klasszikus kínai regények formai sajátosságai bélyegkép|310px|A Vízparti történet hagyományos formátumú, könyvtokban tárolható, okra osztott kiadása A regények elterjedéséhez nagyban hozzájárult a -korban megjelenő és fejlődésnek induló könyvnyomtatás. Ez tette lehetővé, hogy egy-egy regény egyre nagyobb példányszámban, megfizethető áron jusson el, az elő sorban, értelmiségiekből álló, városi, nagyvárosi olvasóközönséghez.
A formai megjelenés A hagyományos kínai könyv formai jellemzői befolyásolták a klasszikus kínai regények struktúráját is. Az egyoldalas nyomtatás, majd az összehajtott lapok cérnafűzésű kötésmódja csak korlátozott terjedelmű lap egybeillesztését tette lehetővé. A puha fedelű, füzetszerű kötetek kínai elnevezése 卷, amelyből, egy terjedelmes regény esetében akár 10-20 darabra is szükség volt. Ezeket a köteteke pedig arányosan elosztva úgy nevezett tokokban tárolták. Egy kötetbe általában kb. 10 fejezet terjedelmű szöveg fért. Vagyis egy 10 fejezetes regény általában 1 (kötet) volt, de egy monumentálisabb regény, mint például A három királyság regényes történetének egyik korai verziója, a maga 240 fejezetével, csak 24 ba fért el.
A szövegstruktúra
Cím bélyegkép|160px|A szerelem imaszőnyege belső borítója Kevés olyan regény létezik, amelyiknek csak egyetlen címe lenne. Nem ritka, hogy egy regény akár 3-4 címváltozatban is ismert, ennek oka, hogy a könyvkiadók, a más típusú szövegekkel ellentétben a regényekkel mindig is fesztelenebbül viseltettek, hiszen a regények elsődleges célja a szórakoztatás volt, és nem számítottak kanonizált, a magas irodalom által értékelt és megbecsült műveknek. Épp ezért a kiadó mindig is szabadon dönthetett nem csak a cím megváltoztatásáról, hanem a szöveg átszerkesztéséről is. A regény szövegeiből bármelyik újbóli kiadás alkalmából el lehetett venni, át lehetett írni vagy íratni, illetve hozzá lehetett toldani. Ennek a kiadói gyakorlatnak tudható be, hogy ma számos regény több változatban is, több cím alatt létezik, vagy tudni lehet a változataiknak egykori létezéséről.
Előszó A regények általában rövid bevezetővel, vagy előszóval ( 序) kezdődnek, amelyben a szerző leírja, hogy miről szól a műve, mi késztette a megírására, mit üzen ezzel az olvasóinak, illetve feltünteti a dátumot és a nevét. A regények esetében az írástudók nem szívesen fedték fel igazi kilétüket, és nem csak akkor, ha művük politikai vagy erkölcsi okokból kifogásolható lehetett. Mivel a regények szerzői sok esetben gyakorló hivatalnokok, vagy egyéb társadalmilag megbecsült írástudó értelmiségiek voltak, jobbnak látták, ha valamilyen költői hangzású írói álnév ( 筆名 / 笔名) mögé rejtik valós személyüket. Egy-egy szerző élete során akár több ilyen művésznevet is használhatott. Ez a gyakorlat ugyancsak megnehezíti, hogy ma egy-egy regény szerzőjét pontosan azonosítani lehessen. Előszót azonban nem csak a szerző írhatott a regényéhez, de a kiadó is írhatott vagy írathatott ilyet.
Fejezet bélyegkép|210px|A Nyugati utazás első fejezetének első oldala A klasszikus kínai regények fejezeteinek elnevezésére általában a 回 „alkalom” jelentésű szót használták, ami egyértelműen utal a hajdani vásártéri mesemondók, történetmesélők alkalmi előadásaira, akiknek elbeszéléseinek laza szerkezetű füzéreiből születettek meg az első regények. Emellett a regények fejezeteinek megnevezésére ritkábban előfordul a 則 / 则 „tétel”, „szakasz” vagy a 章 „fejezet”, „rész” megnevezés is. A klasszikus kínai regények minden fejezete egy rövid, általában két, 7-8 írásjegyben megfogalmazott tartalmi összefoglalóval kezdődik. Ez helyettesíti a fejezetcímet, amely a klasszikus kínai regényekre egyáltalán nem jellemző. A regényekben nyelvileg és formailag is elkülönülnek a leíró részek, amelyek kötött szótagszámú, ritmikus prózában íródtak, s amelyek egykor, a regények őseinek tekinthető történetek élőszóban történő előadáskor alighanem kántálhattak, és a közönség pihentetésére, vagy az izgalom fokozására szolgálhatott. Mindezek mellett a klasszikus kínai regényekre jellemző a nagyszámú versbetét használata is, amelyek általában a klasszikus nyelvi és a líra formai követelményeinek megfelelőek. A fejezetek végéről pedig nem maradhat el az olvasók buzdítására szolgáló formula, miszerint, ha az olvasó kíváncsi a történet alakulására, akkor azt majd más alkalommal hallgathatja meg, vagy megtudják, ha elolvassák a következő fejezetet.
A klasszikus kínai regények nyelvezete bélyegkép|jobb|250px|A vörös szoba álma egyik korai kéziratváltozata a 18. századból