Az AEC Armoured Command Vehicle egy brit gyártmányú parancsnoki járműsorozat volt, melyet a Associated Equipment Company gyártott a második világháború alatt.
Történet balra|thumb|AEC Dorechester az Imperial War Museumban A második világháború alatt az Egyesült Királyság volt az egyetlen olyan ország, amely széles körben alkalmazott célra épített páncélozott parancsnoki járműveket. Ezek lényegében teherautó alvázra épített páncélozott buszok voltak.
A brit hadsereg legáltalánosabb páncélozott parancsnoki járműve az AEC 4×4 ACV volt. A jármű az AEC Matador alvázán alapult, gyártását 1941-ben indították. Összesen 415 darab készült a típusból. A járművet először az észak-afrikai hadjárat folyamán vetették be, majd ezt követően végigszolgálta a háborút. Nagy és kényelmes volt, így a katonák körében a Dorchester becenevet kapta a londoni luxus hotel után. Ebből a típusból hármat a német Afrika Korps is zsákmányolt. Ebből kettőt, „Max” és „Moritz” becenévvel Rommel és vezérkara használt az észak-afrikai hadjárat során.
1944-ben egy nagyobb járművet fejlesztettek ki, amely az AEC 6x6 ACV típusjelet viselte. A jármű az AEC 0857 teherautó alvázán alapult, meghajtásáról pedig a 150 lóerős AEC 198 motor gondoskodott. A páncéltestet 9 mm vastag hengerelt acéllemezből készítették. A jármű súlya elérte a 17 tonnát. 105 darab készült a típusból.
Mindkét járműváltozatból két alváltozat készült, az egyik az LP (Low Power) a másik a HP (High Power) jelöléssel, eltérő rádióberendezéssel.
Fordítás
Források Forty, George - World War Two Armoured Fighting Vehicles and Self-Propelled Artillery, Osprey Publishing 1996, . Moschanskiy, I - Armored vehicles of the Great Britain 1939–1945 part 2, Modelist-Konstruktor, Bronekollektsiya 1999-02 (И. Мощанский - Бронетанковая техника Великобритании 1939–1945 часть 2, Моделист-Конструктор, Бронеколлекция 1999-02).
További információk Aec.middx.net Nase noviny AFRIKAKORPS / AANA Research AEC Dorchester 4X4 or DAK "Mammoth"
Kategória:Második világháborús brit harci járművek Kategória:Második világháborús gumikerekes harci járművek