Id. Lázár György (Kismarja, 1934. március 12. – Szeged, 2016. január 18.PIM) kutatóorvos, az orvostudományok MTA doktora (1975), professor emeritus.
Kutatási területe
Hematológia, immunológia, makrofágrendszer jelentősége a szervezet védekező mechanizmusában, sokk, bakteriális endotoxin, hormonreceptor és jelátvitel biokémiája.
Életpályája
Orvostudományi tanulmányait Szegedi Orvostudományi Egyetemen (SZOTE) végezte 1952-58 közt. A SZOTE Gyógyszerészeti Intézetében kezdte munkásságát (1958-62), 1962-től a Kórélettani Intézetbe került. Laboratóriumi szakorvosi vizsgát tett 1964-ben, 1970-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1974-75-ben mb. tanszékvezető volt. 1975-ben az orvostudományok MTA doktora.
Selye János kanadai belgyógyász és vegyész meghívására a Montreáli Egyetemen volt tanulmányúton 1971-72-ben, majd a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetemen kutatott több alkalommal, 1976-ban fél évet, 1982-ben három hónapot, 1984-ben hat hónapot, 1990-92-ben két évet. A hollandiai Groningenben a városról elnevezett Groningeni Egyetemen 1986-ban volt tanulmányúton három hónapig. Több mint 15 éven át a SZOTE Tudományos Diákköri Tanács és az Országos Tudományos Diákköri Tanács Orvostudományi Szakbizottságának elnökeként működött, nagyban elősegítette az orvostanhallgatók tudományos érdeklődésének felkeltését, figyelemmel kísérését, segítését. A Szegedi Akadémiai Bizottság elnöki tisztét 1986-tól töltötte be. 1999-ben nyerte el a Széchenyi professzori ösztöndíjat. Jeles tudományos munkásság és szakmai közéleti tevékenység után emeritálták, ma a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, aki változatlanul figyelemmel kíséri szakmai területén a legújabb tudományos eredményeket, s segít a PhD-hallgatóknak a felkészülésben. Tudományos közleményeit folyamatosan angol nyelven adja közre.
Ifjú korában foglalkozott a költészettel, de a művészeti pályáról lemondott a tudományos pálya érdekében. A sport területén a kalapácsvetésben tűnt ki.
Családja
Felesége Husztik Erzsébet (1934. szeptember 29.) jeles oktatója és kutatója volt az Orvosi Biológiai Intézetnek, 1983-ban védte meg kandidátusi disszertációját a biológiai tudományokból, több mint 100 tudományos közleményt adott közre német és angol nyelven. Két fiukat nevelték fel, György és István, mindketten az orvosi- illetve fogorvosi hivatást választották. Fiuk, Dr. Gyergyóújfalvi-Lázár István fog- és szájbetegségek szakorvosaként Csongrád-Csanád Vármegye szakfelügyelő főorvosa és szakmai kollégiális vezetője. Unokájuk Dr. Lázár Bence András magyar szépíró, egyetemi adjunktus és pszichiáter.
Tudományos közleményei (válogatás)
Determination offibrinogen (and fibrinolysis) in small quantities of plasma = Thrombos. Diathes. Haemorrh. (Stuttg.), 1967 The reticuloendothelial blocking effect of rare earth metals in rats = J. Reticuloendothe!. Soc., 1973 Effect on cadmium toxicity of substances influencing reticuloendothelial activity. (Társszerzőkkel) = Toxico!. App!. Pharmaco!., 1974 Electron microscopie study of Kupffer cell phagocytosis blockade induced by gadolinium chloride. (Társszerzőkkel) = Br. J. Exp. Pathol., 1980 Immunologically induced peliosis hepatis in rats. (Társszerzőkkel) = Uo., 1984 Physiologie al action and receptor binding of a newly synthesized and novel antiglucocorticoid. (Társszerző M.K. Agarwal) = Biochem. Biophys. Res. Commun., 1986 The influence of a novel glucocorticoid antagonist on endotoxin lethality in mice strains. (Társszerző M.K. Agarwal) = Biochem. Med. Metab. Biol., 1986 Effect of angiotensin II and nonpeptide receptor antagonists on the transduction pathways in rat proximal tubule. (Társszerzőkkel) = Am. J. Physiol., 1992 Modification of septic shock in mice by the antiglucocorticoid RU 38486. (Társszerzőkkel) = Cire. Shock, 1992 Effect of RU 38486 on TNF production and toxicity. (Társszerzőkkel) = FEBS Lett., 1992 The influence 'of antiglucocorticoids on stress and shock. (Társszerzőkkel) Ann. New York Acad. Sei., 1995. – Összes közleményeinek száma 200 feletti.
Szervezeti tagságok
Klinikai Tudományos Bizottság Szegedi Területi Bizottság
Társasági tagság (válogatás)
Magyar Klinikai Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság (1964-) Magyar Élettani Társaság tag (1965-), vezetőségi tag (több évig) Magyar Mikrobiológiai Társaság (1965-) Magyar Hematológiai Társaság (1970-) Magyar Immunológiai Társaság (1970-) Magyar Farmakológiai Társaság (1972-) Magyar Kemoterápiai Társaság tag (1976-), vezetőségi tag (1987-) Magyar Biokémiai Egyesület (1984-) Európai Reticuloendotheliális Társaság alapító tag (1968-), alelnöke (1982) Am.-, Eur.-, lapin RES Társaságokban vezetőségi tag (1984) The New York Acad. of Sciences (1994-) Európai Ritka Földfém Társaság (1994-) Magyar Kemoterápiai Társaság vezetőségi tagja
Díjak, elismerések Akadémiai Pályadíj (1974) Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1976) Szent-Györgyi Albert-díj (1999) Csongrád megye díszpolgára (2011)
Jegyzetek
Források
Szegedi egyetemi almanach (1921-1996) II. köt. Szerk. Mikó Tivadar, Marton János, Farkas Gyula. Szeged : Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, 1997. Id. Lázár György lásd 216. p. Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 Lázár György szócikkét lásd 982. p. Lázár György az MTA honlapján
További információk Monostori T.: Kalapácsvető a tudományok dobogóján = Népsport, 1975. F.J. Di Carlo: Environmental factors affecting the RES = The Reticuloendothelial System in Health and Disease. (Eds. S.M. Reichard, M.R. Escobar, H. Friedman) New York-London, 1976. Plenum Pro 427. p. Magyar Ki Kicsoda, 1990. Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda, 1992. P. J.: Egy vers ezerkilencszázötvenhétből = Délmagyarország. 1993. október 22. Bálint J.: Költőből professzor. A tudományért tette le a lantot = Új Magyarország, 1994. október 22. Pusztakereszturi J.: Selye Jánossal dolgozott. Túszként a Csillagban = Reggeli Délvilág 1994. október 22. Marquis Who's Who in the World, 1996. Lázár György, kutatóorvos, ÁOK Korélettani Intézet, videó
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Szent-Györgyi Albert-díjasok Kategória:Szegediek