Sáska László (Nagyenyed, 1890. szeptember 26. – Arusha, Tanzánia, 1978. november 8. ) orvos, orvosi és természettudományi szakíró.
Életpályája Az erdélyi örmény Sáska család leszármazottjaSáska család (eredeti név: Susan 'Սուզան'). Középiskoláit szülővárosában, a Bethlen Kollégiumban végezte, de Tordán érettségizett 1910-ben. Rövid ideig segédjegyző volt Nagyponorban. Orvosi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten és Bécsben folytatta. Közben részt vett az első világháborúban tüzérfőhadnagyként, s többször kitüntették. Egyetemi tanulmányait befejezve Isaszegen lett körorvos. 1933-ban kivándorolt Afrikába egy másik nővel. Itt hagyta feleségét, és 14 éves lányát. Előbb Szomáliában, majd Etiópiában telepedett le; itt a császári család orvosa volt. Innen 1937-ben a tanzániai Arushába költözött, ahol haláláig élt és gyógyította a bennszülötteket.
Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban 2005-ben szobrot állítottak emlékére.
Munkássága Foglalkozott a trópusi betegségekkel, a rák megelőzésével, de főként a malária gyógyításával. Új növény- és állatfajokat írt le, melyek az ő nevét viselik (pl. Amorphophollus abessinicus Sascai). Az Angol Királyi Rákkutató Intézet levelező tagjává választotta, 1972-ben a Román Orvostudományi Akadémiának is tagja lett.
Orvosi és természettudományi közleményei angol, német és magyar szaklapokban jelentek meg. Népszerűsítő írásait az Enyedi Hírlap is közölte a harmincas években.
Etnográfiai, antropológiai, botanikai és zoológiai megfigyeléseinek egy részét Életem Afrika című könyvében (Bukarest 1969) közölte, melyet ifj. Xántus János rendezett sajtó alá, fia, Xantus Gábor pedig filmet készített belőle. Orvosi szakmunkáját Maláriától a rákig címmel (Rákoscsaba 1939) Arushában írta. 2003-ban Cséke Zsolt egy öreg terepjárón Nagyenyedtől Tanzániáig utazott, és bejárta Sáska doktor életének legfontosabb állomásait. Riportokat készített a Sáska házaspárt ismerő személyekkel, kiderítette, hogy mi lett a hagyatékuk sorsa, és útja végén felkutatta és rendbe hozta Dr. Sáska László sírját. Erről az utazásról a geográfus végzettségű rendező-operatőr Életem Afrika címmel 17 részes filmsorozatot készített, melyet többször vetítettek az országos televíziók.
Kötetei bélyeg|260px|Emléktáblája Isaszegen Maláriától a rákig; s.n., Arusha, 1939 Életem Afrika; sajtó alá rend. Xantus János; Ifjúsági, Bukarest, 1969 Nagyenyedtől az Egyenlítőig. Sáska László Afrika-kutató hagyatékából; vál., sajtó alá rend. Győrfi Dénes; Tinivár, Kolozsvár, 2001
Jegyzetek
Források
További információk Dvorácsek Ágoston: Dr. Sáska László – Nagyenyed, Isaszeg, Arusha, XV. Tudomány-és Technikatörténeti konferencia. Nagyenyed, 2022. június 30.–július 3. Online hozzáférés Ágoston Hugó: A kutató türelme. A Hét 1972/13. Gyarmath János: Dr. Sáska László mesél életéről, Afrikáról, vadászkalandjairól. Falvak Dolgozó Népe 1972/42–46. Kovács András: Sáska doktor Afrikában. A Hét 1972/9. Vita Zsigmond: Enyedi évek, enyedi emberek. Csíkszereda, 1998 Cseke Gábor: Az arushai doktor Útravaló dr. Sáska László, xantusfilm Magyarok a Föld körül, Kossuth Kiadó, 2014, 143–146. oldal Cséke Zsolt: Életem Afrika, 17 részes filmsorozat (2003)
Kategória:Romániai magyar szakírók Kategória:Romániai magyar orvosok Kategória:Afrikanisták Kategória:Nagyenyediek Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar tüzérek