jobbra|150px|bélyegkép|A római fasces, amelynek nevéből a fasizmus kifejezés is ered A fasiszta gazdaságpolitika kifejezés azokat a gazdaságpolitikai intézkedéseket takarja, amelyeket a tekintélyuralmi berendezkedésű, fasiszta ideológiát követő országok (többek között Olaszország, Németország, Spanyolország) vezettek be a 20. század első felében. A gyűjtőfogalom használata ellenére a történészek és gazdaságtörténészek vitatják a specifikusan fasiszta jellegű gazdaságpolitika létezését. BakerBaker, 2006 például megerősíti, hogy létezik egy olyan jól körülírható gazdaságpolitikai-gazdaságirányítási rendszer, amely a fasizmusra jellemző és amely lényeges jellemzőit tekintve eltér a más ideológiai berendezkedésű országok gazdaságpolitikájától. Ezzel szemben Payne, Paxton, Sternhell, et al. úgy találta, hogy bár a fasiszta országok gazdaságpolitikája bizonyos vonásokban hasonlóságot mutatott, de lényegében nem létezik fasiszta gazdaságpolitika.Payne; Paxton, Sternhell, et al. Ezen túlmenően Feldman és Mason azt állítja, hogy a fasizmust a koherens gazdaságpolitika és a komoly gazdaságpolitikai döntések hiánya jellemzi. Véleményük szerint a fasiszta vezetők által hozott gazdaságpolitikai döntéseket semmilyen közgazdasági modell alapján nem lehet megmagyarázni, illetve azokba beilleszteni.Daniel Woodley, Fascism and Political Theory, Routlede, 2010, , p.161
A fasiszta országok gazdaságának általános jellemzői A fasiszta országok gazdaságának egyik alapvető jellemzője a dirigizmus,Ivan T. Berend, An Economic History of Twentieth-Century Europe, Cambridge University Press, 2006, p. 93 azaz egy olyan gazdasági rendszer, amelyben az állam igen erős irányító szerepet játszik és lényegében a felügyelete alá vonja a termelést és az erőforrások elosztását. Általánosságban véve a fasiszta országok gazdasága, kivéve egyes államosított iparágakat, a magántulajdonon alapult és kapitalista vonásokat mutatott, de még a magántulajdonú vállalatok is nagymértékben függtek az államtól.James A. Gregor, The Search for Neofascism: The Use and Abuse of Social Science, Cambridge University Press, 2006, p. 7
A fasizmus eszme alapját lényegében a szociáldarwinizmus adta, vagyis az emberi csoportok, nemzetek vagy eszmék közötti versengés, az erősek támogatása és a gyengék kiszelektálása.Alexander J. De Grand, Fascist Italy and Nazi Germany, Routledge, 1995., 47. o. A gazdaságpolitika terén ez úgy csapódott le, hogy a sikeres, a kormányzattal jó viszonyt ápoló üzletembereket támogatták, míg a munkásosztályt és képviselőit (szakszervezetek) elnyomták.De Grand, 1995, 48-51. o. Gaetano Salvemini olasz történész 1936-ban leírta, hogy a fasizmus az adófizetőket teszi felelőssé a magánvállalkozások sikeréért, mivel "az állam fizet a magáncégek baklövéseiért... a profit magánügy, a veszteség közügy."Salvemini, Gaetano. Under the Axe of Fascism 1936. A fasiszta kormányzatok mindenesetre bátorították a profitorientált magánvállalkozásokat és kiemelten támogatták a nagyvállalatokat, azonban cserébe azt követelték ezektől, hogy tevékenységük során mindig tartsák szem előtt a nemzet érdekeit.De Grand, 1995, 57. o.
A fasiszta gazdaságirányítás egyik központi tétele volt, hogy a gazdasági jólét automatikusan követi majd a nemzet kulturális-spirituális újjáéledését.William G. Welk, Fascist Economic Policy, Harvard University Press, 1938. pp. 38-39 A másik jellemzője a koherencia hiánya volt: a fasiszta pártok tagjai gyakran is egymásnak ellentmondó kijelentéseket tettek az általuk támogatott gazdaságpolitikai lépésekről.Henry A. Turner, "German Big Business and the Rise of Hitler", 1985, pp. 61-68 Hatalomrajutásuk után a fasiszta politikusok a politikai céloknak teljesen alárendelt gazdaságpolitikai programot követtek. A hosszabb ideig fasiszta berendezkedésű országok (mint például az Olasz Királyság 1922-től 1943-ig Benito Mussolini alatt) időnként radikális változásokat eszközöltek a gazdaságpolitikában. Bár a fasiszta mozgalmak védelmükbe vették a magántulajdont, amely "az egyén szabadságának és spontaneitásának" elidegeníthetetlen része, lényegében mégis az egyén önrendelkezési képessége, vagy egyes esetekben akár a kapitalista gazdasági berendezkedés eliminálását tűzték ki célul hatalomra kerülésük után.Payne, Stanley (1996). A History of Fascism. Routledge. p.10
A fasiszták ideológiai alapon szemben álltak mind a nemzetközi szocializmussal, mind a liberális (szabadelvű) kapitalizmussal, amelyekkel szemben ők a "harmadik utas megoldást" kínálták. Állításuk szerint olyan realista gazdasági alternatívát ajánlottak, amelyik nem kommunista és nem is laissez-faire kapitalista.<ref>Philip Morgan, Fascism in Europe, 1919-1945, New York Taylor & Francis 2003, p. 168</ref> Az osztályharccal szemben a korporativizmust és a gazdasági érdekcsoportok együttműködését favorizálták, mivel nézeteik szerint az egyenlőtlenségek és a társadalmi osztályok közötti különbségek természetesek és jó hatással vannak a társadalomra (a szocialistákkal ellentétben). A fasiszták az állam szerepét az érdekcsoportok közötti közvetítésben látták (a szabadelvű kapitalistákkal ellentétben).Calvin B. Hoover, The Paths of Economic Change: Contrasting Tendencies in the Modern World, The American Economic Review, Vol. 25, No. 1, Supplement, Papers and Proceedings of the Forty-seventh Annual Meeting of the American Economic Association. (March, 1935), pp. 13-20.
Általánosságban a fasiszta kormányzatok gátolták vagy egyenesen betiltották a külkereskedelmet, mivel úgy tartották, hogy a kiterjedt külkereskedelmi kapcsolatok függővé teszik a nemzetet a külföldi tőkésektől és sebezhetővé teszik az ország ellen bevezetett gazdasági szankciókkal szemben. A fasiszta gazdaságpolitika egyik jellemző célkitűzése az autarkia, az önállóság elérése vagy az arra való törekvés.De Grand, 1995, 60-61. o.
A fasizmus másik jellemzője, hogy agresszív külpolitikájuk, militarista nézeteik miatt jelentősen megnövelték a katonai kiadásokat és kiterjedten támogatták a hadiipart.
A német nemzetiszocialista állam gazdaságpolitikája A náci mozgalom kezdetben mutatott antikapitalizmusa eredeti formájában sem törekedett a tulajdonviszonyok lényeges megváltoztatására – kivéve a párton belüli „baloldal” vezetőjének, a befolyását, majd 1934-ben az életét is elvesztő Gregor Strassernek a csoportját. A „nemzetközi zsidó tőke” elleni hangzatos támadások általában a haza „produktív” tőke támogatásával kapcsolódtak össze.
Hitler hatalomra kerülése után kormánya a német nagytőkével szorosan együttműködve lépett fel az 1929-33-as nagy gazdasági világválság hatásának csillapítása, felszámolása érdekében. A teljhatalmú gazdasági vezető, Hjalmar Schacht módszerei kezdetben nem sokban különböztek az amerikai New Deal megoldásaitól. Állami megrendelésekkel, nagy építkezések, többek között az autópályák építésének beindításával – vállalva az állam nagyfokú eladósodását – keresletet teremtettek, ami felszívta a munkanélküliséget. A munkanélküliség csökkenése, megszűnése pedig megint keresletet támasztott a fogyasztási cikkek iránt, anélkül is, hogy a reálbérek növekedtek volna. Így a tőkések profitrátája nem csökkent, bevételeik pedig hatalmas mértékben megemelkedtek. A tömegek helyzete így is látványosan javult a teljes foglalkoztatottság körülményei között, a rendszer tömegtámogatása látványosan megerősödött.
A mezőgazdaság terén a még 1933 őszén elfogadott Erbhofgesetz a kis- és középparaszti birtokok védelme érdekében az elsőszülött fiúk kivételével a parasztifjúságot kizárta az örökösödésből és így a mezőgazdaságból. A teljes foglalkoztatottság azonban számukra is biztosított munkalehetőséget, de a végső megoldást a keleten meghódítandó földterületekben látták. Ez a réteg lett a Waffen-SS legnagyobb utánpótlási forrása is.
1936 után azonban már a hagyományos német iparágak vezetőinek akarata, kétkedései ellenére is folytatódott, a fegyverkezés felfuttatása révén, a gazdaság olyan átállítása, ami csillagászati államadóssághoz vezetett, és Németország számára nem csak lehetővé, hanem gazdaságilag is elkerülhetetlenné tette az idegen területek mellett a külföldi javak megszerzéséért is folytatandó rablóháború megindítását. Schacht távozott, helyébe Hermann Göring lépett a „gazdasági Führer” szerepébe. Az állam eladósodása gyorsan, a fegyverkezés egyre jobban felpörgött. Az egyik szűk keresztmetszet a nyersanyaghiány lett, amit a műanyagipar fejlesztésével, „pótanyagok” alkalmazásával igyekeztek orvosolni. A gazdaságtalanul alacsony vastartalmú ércek feldolgozására létrejött a Hermann Göring Werke. A gazdaságosság követelményeit egyre inkább figyelmen kívül hagyták, rablógazdálkodás folyt a meglévő erőforrásokkal.
A náci politika nem a mindennapi gazdasági döntésekbe avatkozott be, hanem magát az egész gazdaságot állította át olyan vágányra, ahol már az önmozgása is a politikai háborús igényeinek teljesítésére sarkallta. Hiába ismerte vagy ismerhette fel a tőkések egy része, hogy ez az út katasztrófába vezet, napi gazdasági érdekeik a helyzet elfogadását diktálták nekik.
Jegyzetek
Források
További információk [https://web.archive.org/web/20130501145020/http://www.econ.yale.edu/seminars/echist/eh04/buchheim-041020.pdf The Role of Private Property in the Nazi Economy: The Case of Industry (pdf)] by Christoph Buchheim and Jonas Scherner Economic Fascism by Thomas DiLorenzo The ‘Political Economy of Fascism’: Myth or Reality: or Myth and Reality? by David Baker [Now offline, but edited and published under this title in New Political Economy, Volume 11, Issue 2 June 2006, pages 227 – 250.] Wiesen, S. Jonathan German Industry and the Third Reich Dimensions: A Journal of Holocaust Studies Vol. 13, No. 2 German Economic Policy by Wilhelm Baur. An official Nazi pamphlet Bibliográfia Adler, Les K., and Thomas G. Patterson. "Red Fascism: The Merger of Nazi Germany and Soviet Russia in the American Image of Totalitarianism." American Historical Review 75 (April 1970): 1046-64. in JSTOR Alpers, Benjamin L. Dictators, Democracy, and American Public Culture: Envisioning the Totalitarian Enemy, 1920s-1950s. University of North Carolina Press. 2003 Baker, David, "The political economy of fascism: Myth or reality, or myth and reality?" New Political Economy, Volume 11, Issue 2 June 2006, pages 227 - 250 Blum, George P. The Rise of Fascism in Europe Greenwood Press, 1998 Brady, Robert A. The Spirit and Structure of German Fascism 1937. Brady, Robert A. Business as a System of Power. New York: Columbia University Press, 1943, argues National Association of Manufacturers (NAM) as well as NRA were proto-fascist Braun, Hans-Joachim. The German Economy in the Twentieth Century, Routledge, 1990. Brinkley, Alan. The End of Reform: New Deal Liberalism in Recession and War. Vintage, 1995. Burnham, James. The Managerial Revolution: What Is Happening in the World 1941. Cannistraro, Philip (ed.). Historical Dictionary of Fascist Italy, Greenwood Press, 1982 Diggins, John P. Mussolini and Fascism: The View from America. Princeton University Press, 1972. Falk, Richard. "Will the Empire be Fascist?," The Transnational Foundation for Peace and Future Research, March 24, 2003, . Feuer, Lewis S. "American Travelers to the Soviet Union 1917-1932: The Formation of a Component of New Deal Ideology." American Quarterly 14 (June 1962): 119-49. in JSTOR Griffin, Roger. The Nature of Fascism London, Routledge, 1993 Kershaw, Ian. The Nazi Dictatorship. Problems and Perspectives of Interpretation, London, Arnold, 3rd edn, 1993. Leighton, Joseph A. Social Philosophies in Conflict, D. Appleton-Century Company, 1937. Lyttelton, Adrian (editor). Liberal and fascist Italy, 1900-1945, Oxford University Press, 2002. Maddux, Thomas R. "Red Fascism, Brown Bolshevism: The American Image of Totalitarianism in the 1930s." Historian' 40 (November 1977): 85-103. Mises, Ludwig von Omnipotent Government: The Rise of Total State and Total War, Yale University Press, 1944.