Serestély Béla (Malomvíz, 1883. augusztus 3. – Arad, 1968. február 13.) erdélyi magyar költő.

Életútja, munkássága

Középiskoláit a Szászvárosi Református Kún Kollégiumban végezte (1901). Utána vasúti tisztviselőként dolgozott Piskin, ill. Déván.

Első verseit iskolája Viribus Unitis c., általa szerkesztett diáklapjában közölte 1898-ban, nyomtatásban pedig a Szászváros c. lapban 1903-ban, majd az Arad és Vidéke, Erdélyi Lapok, Függetlenség, Ország-Világ, Pesti Napló hasábjain. Több ízben elnyerte az aradi Kölcsey Egyesület verspályázatának díját. Színműveit (Paraszt grófné, Vasutas élet) műkedvelők mutatták be.

A két világháború között verseit Aradon a Genius, Vasárnap és Havi Szemle, valamint a Napkelet, Pásztortűz és Brassói Lapok közölte. A Tóth Árpád Irodalmi Kör alapítója. Az 1950-es években írott versei az aradi Vörös Lobogóban jelentek meg. Az EIT számára megírta önéletrajzát, ezt Engel Károly közölte (NyIrK, 1967/2). Érik a búza c. versét férfikarra feldolgozva kiadta Kálmán Andor (Temesvár, 1960).

Verskötetei

Új hiten. Költemények (Budapest, 1907) Az örök rejtély (Déva, 1922) Zeniten. Versek (uo. 1924) Az Életé a diadal. Versek. 1917–1956 (Marosvásárhely, 1957)

Források

További információk

Gyarmati Ferenc: Serestély Béla: Az örök rejtély. Brassói Lapok 1922/265. Walter Gyula: Serestély Béla versei. Pásztortűz, 1922/48. Kovács Károly: Serestély Béla: Zeniten. Déva és Vidéke 1925. január 3. R. Berde Mária: Zeniten. Serestély Béla új verskötete. Ellenzék, 1925/14. (A költő válasza a kritikára a lap 36. számában, Berde Mária viszontválasza uo. a 41. számban jelent meg.) Rass Ká­roly: Serestély Béla: Zeniten. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925/1–2. Kiss Ernő: Serestély Béla. Pásztortűz, 1926/19. Mózer István: „A nép – örökkévaló”. Serestély Béla: Az Életé a diadal c. verseskötetéről. Vörös Lobogó, 1957. október 20. Gagyi László: Az Életé a diadal. Igaz Szó, 1958/3. Gréda József: Az Életé a diadal. Utunk, 1958/23. Franyó Zoltán: Serestély Bélát búcsúztatjuk. Igaz Szó, 1968/3. Márki Zoltán: Serestély Béla. Utunk, 1968/8. Kubán Endre: Serestély Béla. Szabad Szó, 1983. december 4.

Kategória:Magyar költők Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek