Az 1984. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya férfi egyéni versenyszámát versenyszámát február 15. és 18. között rendezték. Az aranyérmet az amerikai Scott Hamilton nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.

Eredmények Az egyes szakaszokban (kötelező elemek, rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)

A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt: A kötelező elemek helyezési pontszámának 0,6-szorosa (az összesítés 30%-a), A rövid program helyezési pontszámának 0,4-szerese (az összesítés 20%-a), A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 50%-a).

Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött. Kötelező elemek A kötelező programot február 13-án rendezték. Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.Scott Hamilton9×1+9,09,0108,90,62.Jean-Christophe Simond5×2+10,022,0102,61,23.Rudi Cerne9×3+23,023,0102,11,84.Jozef Sabovčík5×4+20,042,098,22,45.Alekszandr Fagyejev9×5+41,041,097,63,06.Heiko Fischer5×5+23,048,096,33,67.Brian Orser6×7+40,064,093,54,28.Brian Boitano7×9+61,084,089,74,89.Norbert Schramm5×9+41,087,089,35,410.Gary Beacom5×10+47,094,088,66,011.Vlagyimir Kotyin7×11+67,092,089,06,612.Grzegorz Filipowski5×11+49,098,087,47,213.Lars Åkesson7×12+75,0102,087,27,814.Laurent Depouilly7×15+101,0138,080,68,415.Falko Kirsten5×15+69,0148,078,89,016.Ogava Maszaru7×16+105,0140,080,09,617.Milan Begović5×16+77,0149,078,710,218.Mark Cockerell5×17+81,0154,077,410,819.Cameron Medhurst7×18+120,0161,076,611,420.Jaimee Eggleton7×20+137,0179,073,012,021.Paul Robinson5×20+96,0181,072,612,622.Xu Zhaoxiao9×22+195,0195,068,713,223.Cso Hehjong9×23+207,0207,061,013,8

Rövid program A rövid programot február 14-én rendezték.

Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.Brian Orser6×1+6,012,0104,20,42.Scott Hamilton9×2+15,015,0104,50,83.Brian Boitano6×4+21,038,0101,11,24.Jean-Christophe Simond5×5+21,051,0100,41,65.Jozef Sabovčík5×5+21,054,0100,12,06.Rudi Cerne8×6+36,043,0101,22,47.Norbert Schramm7×7+43,060,099,82,88.Alekszandr Fagyejev5×7+25,064,099,53,29.Vlagyimir Kotyin6×9+50,082,097,63,610.Heiko Fischer5×9+41,082,097,14,011.Gary Beacom6×11+60,097,096,04,412.Grzegorz Filipowski6×12+69,0109,094,84,813.Laurent Depouilly7×13+84,0114,093,75,214.Ogava Maszaru7×14+94,0125,091,85,615.Lars Åkesson5×15+75,0144,088,06,016.Cameron Medhurst8×16+122,0140,088,86,417.Mark Cockerell7×17+112,0150,088,16,818.Xu Zhaoxiao8×18+141,0160,086,27,219.Jaimee Eggleton5×19+89,0169,083,87,620.Paul Robinson5×20+98,0183,081,48,021.Falko Kirsten8×21+162,0184,079,98,422.Milan Begović9×22+196,0196,077,28,823.Cso Hehjong9×23+207,0207,064,99,2

Kűr A kűrt február 16-án rendezték. Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.Brian Orser8×1+8,010,0105,41,02.Scott Hamilton6×2+11,024,0104,22,03.Jozef Sabovčík6×3+15,029,0103,43,04.Rudi Cerne6×4+23,043,0102,34,05.Brian Boitano7×5+28,043,0102,15,06.Vlagyimir Kotyin5×6+26,061,0100,76,07.Alekszandr Fagyejev5×7+25,066,0100,57,08.Norbert Schramm7×8+50,068,0100,28,09.Jean-Christophe Simond5×8+36,075,099,49,010.Mark Cockerell6×10+53,087,097,610,011.Gary Beacom5×11+44,097,097,111,012.Heiko Fischer5×11+51,0103,096,312,013.Falko Kirsten5×12+58,0114,095,313,014.Ogava Maszaru5×14+67,0132,093,414,015.Grzegorz Filipowski5×14+68,0132,093,515,016.Laurent Depouilly5×15+71,0136,093,216,017.Xu Zhaoxiao5×17+82,0155,090,317,018.Lars Åkesson8×18+137,0156,090,418,019.Jaimee Eggleton8×20+156,0177,086,019,020.Cameron Medhurst7×20+134,0176,087,120,021.Milan Begović5×21+101,0189,084,021,022.Paul Robinson9×22+193,0193,082,622,023.Cso Hehjong9×23+207,0207,069,123,0

Végeredmény HelyezésVersenyzőNemzetHelyezési pontszámokKötelezőelemekRövidprogramKűrÖsszesenScott Hamilton0,60,82,03,4Brian Orser4,20,41,05,6Jozef Sabovčík2,42,03,07,44.Rudi Cerne1,82,44,08,25.Brian Boitano4,81,25,011,06.Jean-Christophe Simond1,21,69,011,87.Alekszandr Fagyejev3,03,27,013,28.Vlagyimir Kotyin6,63,66,016,29.Norbert Schramm5,42,88,016,210.Heiko Fischer3,64,012,019,611.Gary Beacom6,04,411,021,412.Grzegorz Filipowski7,24,815,027,013.Mark Cockerell10,86,810,027,614.Ogava Maszaru9,65,614,029,215.Laurent Depouilly8,45,216,029,616.Falko Kirsten9,08,413,030,417.Lars Åkesson7,86,018,031,818.Xu Zhaoxiao13,27,217,037,419.Cameron Medhurst11,46,420,037,820.Jaimee Eggleton12,07,619,038,621.Milan Begović10,28,821,040,022.Paul Robinson12,68,022,042,623.Cso Hehjong13,89,223,046,0

Források

F