Az 1984. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya páros versenyszámát versenyszámát február 10. és 12. között rendezték. Az aranyérmet a szovjet Jelena Valova–Oleg Vasziljev-kettős nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar páros.
Eredmények Az egyes szakaszokban (rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt: A rövid program helyezési pontszámának 0,4-szerese (az összesítés 28,57%-a), A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 71,43%-a).
Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött.
Rövid program A rövid programot február 10-én rendezték.
Hely.VersenyzőkTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.-1Jelena ValovaOleg Vasziljev9×1+9,09,0104,90,42.-1Kitty CarruthersPeter Carruthers7×3+18,027,0100,20,82.-2Larisza SzeleznyovaOleg Makarov7×3+18,027,099,90,84.-1Sabine BaeßTassilo Thierbach6×4+21,038,098,61,65.-2Birgit LorenzKnut Schubert5×5+18,045,097,62,06.-1Barbara UnderhillPaul Martini7×6+35,050,097,92,47.-3Marina AvsztrijszkajaJurij Kvasnyin6×7+37,061,095,72,88.-2Jill WatsonBurt Lancon6×8+45,075,094,03,29.-2Katherina MatousekLloyd Eisler5×9+40,080,092,63,610.-3Lea Ann MillerWilliam Fauver5×9+44,088,091,94,011.Claudia MassariLeonardo Azzola7×12+77,0103,089,74,412.Susy GarlandIan Jenkins6×12+69,0108,088,14,813.-3Melinda KunhegyiLyndon Johnston5×12+54,0107,088,25,214.-3Babette PreußlerTobias Schröter9×14+125,0125,084,15,615.Luan BoYao Bin9×15+135,0135,073,06,0
Kűr A kűrt február 12-én rendezték.
Hely.VersenyzőkTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.-1Jelena ValovaOleg Vasziljev9×1+9,09,0104,91,02.-1Kitty CarruthersPeter Carruthers7×3+17,025,0102,32,03.-2Larisza SzeleznyovaOleg Makarov7×3+19,027,0102,13,04.-1Sabine BaeßTassilo Thierbach5×3+12,028,0101,84,05.-2Birgit LorenzKnut Schubert7×5+35,047,0100,05,06.-2Jill WatsonBurt Lancon5×6+28,056,098,36,07.-1Barbara UnderhillPaul Martini8×7+51,059,098,17,08.-2Katherina MatousekLloyd Eisler6×8+48,075,094,38,09.-3Marina AvsztrijszkajaJurij Kvasnyin7×9+59,079,094,29,010.-3Lea Ann MillerWilliam Fauver7×11+72,097,091,110,011.-3Babette PreußlerTobias Schröter6×11+63,099,090,011,012.-3Melinda KunhegyiLyndon Johnston9×12+102,0102,090,112,013.Claudia MassariLeonardo Azzola5×13+62,0118,087,513,014.Susy GarlandIan Jenkins9×14+122,0122,086,814,015.Luan BoYao Bin9×15+135,0135,076,515,0 Végeredmény HelyezésVersenyzőkHelyezési pontszámokRövidprogramKűrÖsszesen-1Jelena ValovaOleg Vasziljev0,41,01,4-1Kitty CarruthersPeter Carruthers0,82,02,8-2Larisza SzeleznyovaOleg Makarov0,83,03,84.-1Sabine BaeßTassilo Thierbach1,64,05,65.-2Birgit LorenzKnut Schubert2,05,07,06.-2Jill WatsonBurt Lancon3,26,09,27.-1Barbara UnderhillPaul Martini2,47,09,48.-2Katherina MatousekLloyd Eisler3,68,011,69.-3Marina AvsztrijszkajaJurij Kvasnyin2,89,011,810.-3Lea Ann MillerWilliam Fauver4,010,014,011.-3Babette PreußlerTobias Schröter5,611,016,612.-3Melinda KunhegyiLyndon Johnston5,212,017,213.Claudia MassariLeonardo Azzola4,413,017,414.Susy GarlandIan Jenkins4,814,018,815.Luan BoYao Bin6,015,021,0
Források
P