Az 1994. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya páros versenyszámának rövid programját február 13-án, a kűrt február 15-én rendezték Hamarban. A versenyt az orosz Jekatyerina Gorgyejeva–Szergej Grinykov-kettős nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar páros.
Eredmények Az egyes szakaszokban (rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Ha egy pontozónál holtverseny alakult ki, akkor a rövid programban a kötelező elemekre kapott pontszám, a kűrben pedig a művészi hatás pontszáma döntött. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt: A rövid program helyezési pontszámának 0,5-szerese (az összesítés 33,3%-a), A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 66,7%-a).
Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött.
Rövid program Hely.VersenyzőkTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.-1Jekatyerina GorgyejevaSzergej Grinykov6×1+6,014,0104,30,52.-2Natalja MiskutyonokArtur Dmitrijev8×2+14,018,0103,31,03.-1Isabelle BrasseurLloyd Eisler8×3+20,024,0102,81,54.-3Jevgenyija SiskovaVagyim Naumov8×4+30,035,0101,82,05.Radka KovaříkováRené Novotný8×5+39,045,099,82,56.-1Jenni MenoTodd Sand7×6+41,056,098,53,07.-1Peggy SchwarzAlexander König7×8+51,070,095,83,58.-3Mandy WötzelIngo Steuer6×8+43,070,096,74,09.Jeļena BerežnajaOļegs Šļahovs8×9+66,079,094,64,510.Danielle Carr-McGrathStephen Carr7×10+69,092,093,15,011.-2Kristy-Lee SargeantKris Wirtz7×11+72,097,090,55,512.-2Anuschka GläserAxel Rauschenbach5×12+56,0109,088,16,013.-3Karen CourtlandTodd Reynolds9×14+119,0119,086,16,514.-3Jamie SaléJason Turner5×14+67,0131,082,97,015.-2Kyoko InaJason Dungjen6×15+81,0129,083,87,516.Jacqueline SoamesJohn Jenkins5×16+80,0151,078,88,017.Olena BeluszovszkaIhor Maljar8×17+127,0145,079,88,518.Alena HrihorjevaSzjarhej Sajko9×18+155,0155,077,69,0 Kűr Hely.VersenyzőkTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.-1Jekatyerina GorgyejevaSzergej Grinykov8×1+8,010,0106,01,02.-2Natalja MiskutyonokArtur Dmitrijev7×2+13,019,0104,52,03.-1Isabelle BrasseurLloyd Eisler5×3+13,029,0103,23,04.-3Jevgenyija SiskovaVagyim Naumov9×4+32,032,0102,74,05.-1Jenni MenoTodd Sand6×5+30,048,099,45,06.Radka KovaříkováRené Novotný9×6+51,051,098,66,07.-2Kyoko InaJason Dungjen7×8+53,072,092,47,08.-1Peggy SchwarzAlexander König6×8+44,073,092,88,09.Jeļena BerežnajaOļegs Šļahovs5×9+43,087,090,49,010.-2Kristy-Lee SargeantKris Wirtz6×10+56,092,089,810,011.Danielle Carr-McGrathStephen Carr7×11+67,094,089,011,012.-3Jamie SaléJason Turner6×12+67,0106,087,612,013.-2Anuschka GläserAxel Rauschenbach5×12+57,0110,087,013,014.-3Karen CourtlandTodd Reynolds9×14+121,0121,085,114,015.Jacqueline SoamesJohn Jenkins5×15+75,0140,080,815,016.Olena BeluszovszkaIhor Maljar6×16+92,0143,079,016,017.Alena HrihorjevaSzjarhej Sajko9×17+149,0149,078,817,0 – -3Mandy WötzelIngo Steuernem indult –
Végeredmény HelyezésVersenyzőkHelyezési pontszámokRövidprogramKűrÖsszesen-1Jekatyerina GorgyejevaSzergej Grinykov0,51,01,5-2Natalja MiskutyonokArtur Dmitrijev1,02,03,0-1Isabelle BrasseurLloyd Eisler1,53,04,54.-3Jevgenyija SiskovaVagyim Naumov2,04,06,05.-1Jenni MenoTodd Sand3,05,08,06.Radka KovaříkováRené Novotný2,56,08,57.-1Peggy SchwarzAlexander König3,58,011,58.Jeļena BerežnajaOļegs Šļahovs4,59,013,59.-2Kyoko InaJason Dungjen7,57,014,510.-2Kristy-Lee SargeantKris Wirtz5,510,015,511.Danielle Carr-McGrathStephen Carr5,011,016,012.-3Jamie SaléJason Turner7,012,019,013.-2Anuschka GläserAxel Rauschenbach6,013,019,014.-3Karen CourtlandTodd Reynolds6,514,020,515.Jacqueline SoamesJohn Jenkins8,015,023,016.Olena BeluszovszkaIhor Maljar8,516,024,517.Alena HrihorjevaSzjarhej Sajko9,017,026,0 – -3Mandy WötzelIngo Steuer4,0nem indult–
Források
P