bélyegkép|260px|2007-ben             (Horváth László felvétele)

Szilágyi Ferenc (Magyarkapus, 1925. október 31. – Kolozsvár, 2010. június 18.) erdélyi operaénekes, tenor, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja.

Életpályája Kalotaszegi hagyományon alapuló neve Szilágyi Kula Ferenc. Szülőfalujában, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanult. Kilencéves volt, amikor apja meghalt. Korán dolgozni kezdett, munkásként dolgozott Kolozsváron. A Triumf autógyertyagyár műkedvelő csoportjában figyeltek fel tehetségére. 1953-tól a kolozsvári magyar opera kórustagja, majd kisebb szerepeket is kapott, de teljes jogú szólista csak 1960-ban lett. Első nagyobb szerepe Lehár Cigányszerelem című operettjében Ionel, majd rövidesen Turiddu szerepe Mascagni Parasztbecsület című operájában.

Vendégszerepelt Magyarországon, Lengyelországban, a Szovjetunióban, Jugoszláviában. Rendszeresen fellépett a rádióban és a televízióban.

Főbb szerepei Erkel: Bánk bán és Hunyadi László címszerepei Beethoven: Fidelio (Florestan szerepe) Verdi: A trubadúr (Manrico) Verdi: Az álarcosbál (Richard) Verdi: Don Carlos (címszerep) Verdi: Aida (Radames) Verdi: Othello (címszerep) Verdi: Attila (Foresto) Bizet: Carmen (Don José) Csajkovszkij: Pikk dáma (Hermann) Puccini: Pillangókisasszony (Pinkerton) Puccini: Tosca (Cavaradossi) Puccini: Turandot (Calaf) Leoncavallo: Bajazzók (Canio) Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok (Walter von Stolzing) Wagner: Tannhäuser (címszerep) és operettszerepek.

Díjai Gróf Bánffy Miklós-díj (2002) Életműdíj (EMKE) (2005)

Források

Buzás Pál interjúja, Világhírnév, 2003. november 5. Szilágyi Ferenc operaénekes végleg elköszön a közönségtől (1925–2010). Szabadság, 2010. június 19.

További információk Elment a kolozsvari magyar opera kiralya, Krónika online, 2010. június 25. A Kolozsvári Opera veszteségei

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Tenorok Kategória:Romániai magyar énekesek Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Kolozsváriak