150px|jobbra|bélyegkép|<center><center>
A Gondnokság – színházi sitcom, a Budapesti Katona József Színház produkciója.
A sorozatról dióhéjban A Dömötör András és Kovács Dániel által jegyzett sorozat különleges színházi vállalkozás. Az alkotóknak alig két nap felkészülés után kell a komoly csapatmunkát igénylő rögtönzéseikkel a "nagyérdemű" elé állni. A hagyományos színházi effektek mellett, az alkotók a korszerű hang és videó eszköztárral is kísérletezhetnek. A sorozat első előadását a "Katona", "Sufnira" keresztelt, legkisebb játszóhelyén adták. Később a produkció átköltözött a "Kamrába". de a 2011/2012-es szezon záró előadását a nagyszínpadon tartották. Ugyanezen a napon -2012. május 26-án- a Puskin moziban a teljes sorozatot meg lehetett tekinteni.szinhaz.hu
A nagy sikerre való tekintettel, a második sorozattal folytatódott az újszerű vállalkozás. 2013 februárjában a produkció elmozdult a Ferenciek téri objektumról, és a Thália Színház Humorfesztiválján is bemutatkozott. Ugyanebben a hónapban került sor, a 25. előadásra is.
Három hónappal később a, Színházak éjszakáján, a nagy színpadon, évadzáró, két előadásban tragikus eseményeknek lehettek szemtanúi a nézők. Cselek, ellen-cselek, konspirációk áldozata lett a gondnokok és az ősszülők mellett a Nagy Kun, a poraiból újra és újra aktivizálódó Mátyás király és Kinizsi Pál is. Csak a soha be nem fogadott, önbizalom hiányos Ádám-Taksony maradt talpon és a páncélinkubátorban őrzött királyi sarj: Csenge. Senki nem tudja lesz-e ebből folytatás, speciális, sitcom trükkös feltámadás...
Alkotók, szereplők Rendező: Dömötör András, Kovács Dániel Látvány: Kálmán Eszter Videó: Kolozsváry Bálint Operatőr, vágó, utómunka: Bakta Máté, Polgár Csaba, Liktor Gergely Fény: Pető József Hang: Wirth Tamás Zene: Keresztes Gábor Dramaturg: Laboda Kornél Konzultáns: Radnai Annamária Produkciós vezető: Gerlóczy Judit és Héricz Anna Szereplők: A nagy kun: Kun Vilmos Gondnokok Endre: Kocsis Gergely, Attila: Dankó István, Zsolti: Ötvös András, Ádám-Taksony: Mészáros Béla, Vera: Pálos Hanna, Emőke: Borbély Alexandra, Feri-Junior: Tasnádi BenceKorán, az első rész négyszázhetvenedik másodpercében gyilkosság áldozata lett. Orvosért kiáltott, de hiába. Ő volt a gondnokok doktora. Ősanya: Rezes Judit Ősapa, korábban Endre: Rajkai Zoltán Valamint a teátrum vendégekkel kiegészített teljes társulata
A kereszthímzés próféciája Az epizódokat Fekete Ernő narrációja nyitja.
"A sors úgy rendeli, hogy a magyarok, élükön a nagy királlyal mentsék meg majd a világot, amikor elérkeznek az utolsó idők. Mikor minden összedől, el fog jönni egy új, Árpád házi fejedelem, aki világuralomra segíti majd népét, és megteremi a béke és szeretet korszakát. A régi magyarok hímzésekben jegyezték le ezt a próféciát még az írás megjelenése előtt. Ez a kereszthímzés próféciája. Évezredek óta köztünk él egy titkos társaság, észrevétlenül őrzik a történelem zivatarai közepette azt, ami a legfontosabb: a tiszta vérvonalat. A hét vezér segítette trónra az első királyt. Vajk azonban nem hitt a pogány tanokban, és Szent Istvánként a Bajor Gizellát vette el, és felhigította az Árpádok vérét. A dicső ősök követői ezért ekkortól a később kihaltnak hitt Árpád ház egy titkos oldalágát óvják évszázadok óta. Ők a Gondnokok."
Idézet Lénárt András kritikájából
Videó galéria Az epizódok a Youtube-on
Jegyzetek
Források A Budapesti Katona József Színház weblapja A Thália Színház weblapja
Külső hivatkozások Revizor: FOLYT VÉR, FOLYT KÖNNY, FOLYT. KÖV. Lénárt András írása Kulter.hu: Szállj, szállj sólyom szárnyán... Katona blog, Fullár Fanni Kálmán Eszter, a Mártírok és A Gondnokság díszlettervezője
Kategória:Budapesti Katona József Színház