Egri László (Nyírbátor, 1988. május 11. –) költő, író, tanár.

Életútja

Gyermekkorát a szülővárosához közeli településen, Pócspetriben töltötte. Középiskolai tanulmányait a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban végezte. Később a Debreceni Egyetemen szerzett történelem-magyar szakos tanári képesítést. Jelenleg Hajdúszoboszlón él és a költészet mellett tanítással foglalkozik.Beszélgetés a fiatal költővel 2024-től egy hajdúszoboszlói középiskola igazgatója.BSZC Bocskai István Szakképző Iskola, Tantestület

Munkássága

Első irodalmi próbálkozásai tizenéves korára tehetőek. 2012-ben a Karinthy versíró pályázaton II. helyezést ért el alkotásával. 2013-ban jelent meg első verseskötete Pennamorzsák címen. A kötet sikert aratott az olvasók körében.Nagy sikernek örvend a fiatal költő köteteMit olvas a magyar 2013-ban? Költeményeiből több városban tartottak felolvasásokat.A fiatal költő verseiből tartottak felolvasásokat A művet Év Könyve – Legjobb verseskötet díjra is jelölték. Egri László 2013 óta a Polikróm online művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője.Elindult a Polikróm folyóirat 2013 májusa óta a Cédrus-díj kurátora.Ön ismer átlag feletti hajdúszoboszlóit? 2013 szeptemberében a Kortárs Költő Liga vezetői feladatainak ellátásával bízták meg. Alkalmanként előadásokat tart a költészet és tehetséggondozás témaköreiben.Székelyföldi meghívást kapott a hajdúsági költő 2014 januárjában Nyírbátorban Látható költészet címmel nyílt közös kiállítása Komiszár János festőművésszel. 2014 év elején jelent meg Közösségi kóter címet viselő szatirikus kisregénye. A regény röviddel megjelenése után a Bookline és a Líra E-könyv toplisták első helyére ugrott. Az írásműből 2016-ban színdarabot készítettek.Színpadra viszik Egri László művét 2014 áprilisában egy művészeti portál beválasztotta a Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájára. Hajdúszoboszlón slam poetry kört hozott létre. 2015 tavaszán Lapra magyar! néven szervezett jótékony könyvgyűjtést. 2015 májusában Világmező címmel jelent meg verseskötete. 2015 szeptemberében dedikált könyvritkaság gyűjteményéből nyílt kiállítás Hajdúszoboszlón.Dedikált könyvritkaságok Hajdúszoboszlón 2016-ban a Pécsi Tudományegyetemen nagyszabású irodalmi estet rendeztek munkáiból Pennával érkeztem címmel.Pennával érkeztem - Egri László költői est 2016-ban Fiatal Költők Kulturális Követe címet kapott. 2016 decemberében jelent meg Szúnyog Szabi címet viselő verses mesekönyve, amely kedvező fogadtatást kapott az olvasóktól. Az alkotás több irodalmi sikerlistán is előkelő helyezéseket ért el.Szúnyog Szabi történetével hasít a szoboszlói költő 2017 júniusában Egri László Művészetpártoló díjat vehetett át Székesfehérváron.Művészetpártoló díjat ítéltek oda Egri László költőnek 2017 év végén elnyerte az Év Fiatal Művésze díjat.Egri László költő kapta az Év Fiatal Művésze díjat 2018-ban történelmi regénnyel jelentkezett, amely a Patrióta címet viseli. A szépirodalmi mű 2018 áprilisában dobogós helyezéseket ért el a könyváruházak olvasói toplistáin. 2018 júliusában Egri Lászlót a Petőfi Költői Társulat örökös dísztagjává választották.A fiatal hajdúszoboszlói költő a Petőfi Költői Társulat örökös dísztagja lett 2019 februárjában újabb verseskötete jelent meg Vésetek címen.Egri László: Vésetek A könyv pár hónappal a megjelenését követően szép eredményeket ért el különböző irodalmi sikerlistákon.A toplisták élére került véseteivel a hajdúszoboszlói költő 2019 októberében hagyományteremtő céllal kezdeményezte, hogy november 12. az irodalmi szervezetek napjává váljon.November 12. - az irodalmi szervezetek napja Társszerzőként részt vett a 2020 februárjában megjelent Ki volt Bieliczky Joó Sándor című tanulmánykötet elkészítésében.Ki volt Bieliczky Joó Sándor Történettudományi, irodalmi és pedagógiai témájú tanulmányok és recenziók írásával is foglalkozik.Háborús propaganda a Habsburg Monarchiában az I. világháború idején In: Klió 21 (2012) 4. sz. 84-90. [recenzió]Egri László: Tizenkettedik évfolyamos történelem tankönyvek összehasonlító elemzése Versei jelentek meg a Holdkatlan, a Martinus, a Napkelet, a Szókimondó és a Hajdútánc folyóiratokban, illetve a Dió irodalmi magazinban.Egri László versei (Holdkatlan)[ https://www.martinus.hu/misc/martinus/2013-09.pdf Egri László verse (Martinus)]Egri László: Peroratio [ https://aranydio.com/termeszet/egri-laszlo-mi-legyen-a-versem-cime Egri László költeménye (Dió Magazin)] Egri László Bieliczky Joó Sándor (1929-1983) költő munkásságának egyik legjelentősebb kutatója.

Szervezeti tagságai Irodalmi Rádió, tag Magyar Történelmi Társulat, tag Magyar Irodalomtörténeti Társaság, tag

Díjai 2013 – Kultúrtér Blog; Az Év Felfedezettje 2016 – Fiatal Költők Kulturális Követe 2017 – Művészetpártoló díj 2017 – Év Fiatal Művésze 2018 – Petőfi Költői Társulat örökös dísztagja

Könyvei Pennamorzsák, Publio kiadó, 2013. (versek; )

A kötet 32 költeményt tartalmaz.

A Pennamorzsákban található alkotások: Plágium, Műút, E.L.múlás, Elküzdött levelek, Reggélek, Foszlány, Ó...Ió...Ció...Peroráció, Az éjszaka rabja, Tarka téli tünemény, Paroflám, Vádroham, Haikaron, Curriculum Vitéz, Bordó dal, Fénykoporsó, Palackposta, Így írt ő, Mirage, Fogyatkozás, I am buláns, Ördögárok, Zabla, Epictol@, Posztmodern próféták, Felelet, Szürkeségből szakadó, Szívbillentyű, Egy szó, \(*o*)/, Ennyit kérek tőled én..., 60 robaj

Közösségi kóter, 2014. (regény; ) Világmező, 2015. (versek; ) Szúnyog Szabi, 2016. (gyermekversek, )Egri László: Szúnyog Szabi Patrióta, 2018. (regény; ) Vésetek, 2019. (versek; )

Tanulmányok, recenziók

A döblingi remete uralkodóképe a Ferenc József tükörében, In: Szkholion 2009/1. Háborús propaganda a Habsburg Monarchiában az I.világháború idején, In: Klió 2012/1. Tizenkettedik évfolyamos történelemtankönyvek összehasonlító elemzése, In: Történelemtanítás 2013/1. Ausztráliai nők a hadiápolásban, In: Klió 2013/3. Az amerikai sajtó reakciója az első világháború kitörésére, In: Klió 2015/4. Bieliczky Joó Sándor tájköltészetének főbb jellemzői, In: Szókimondó 2016/8. Nyomod van bennem, Bieliczky Joó Sándor szerelmi költészetének értelmezése, In: Szókimondó 2016/12. Politikai útkeresés Bieliczky Joó Sándor lírai világában, In: Szókimondó 2017/4. Klasszikus és modern művészportrék Bieliczky Joó Sándor lírai alkotásaiban, In: Szókimondó 2017/8. Családi kapcsolatok ábrázolása Bieliczky Joó Sándor lírai világában, 2017. Vallásos tematika Bieliczky Joó Sándor költészetében, 2017.Egri László író, költő honlapja Testi kínok ábrázolása Bieliczky Joó Sándor verseiben, In: Szókimondó 2019/12.

Pályázatok Egri László szervezésében lebonyolított országos irodalmi pályázatok:

Kritikus szemmelKritikus szemmel Bennem él a tájBennem él a táj Emlékerdő Egy estém otthon"Egy estém otthon" - irodalmi pályázat Téli tüneményPályázatot hirdet a Kortárs Költő Liga Karant-Ének"Karant-Ének" - vers- és novellaíró pályázat

Egyéb A Zérush.hu hírgyűjtő portál alapítója.Interjú Egri Lászlóval, a Zérush.hu tulajdonosával

Jegyzetek

További információk Egy költő pennamorzsái Egri László: Pennamorzsák Mi a siker titka? A Pennamorzsák effektus Beszélgetés Egri Lászlóval, a Pennamorzsák szerzőjével

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Nyírbátoriak