Szép Dániel (Körmend, 1990. december 8. –) magyar színész.
Életpálya Iskoláit Körmenden végezte. Kisdiákként a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe járt. Itt ismerkedett meg a folklórral és a néptánccal. Tagja volt a Béri Balog Ádám Táncegyüttesnek. Középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, felsőfokú tanulmányait Szombathelyen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi karán folytatta, illetve 2019-től a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol szociológiát tanul. 2007. szeptemberében jelentkezett és sikeres felvételt nyert a Körmendi Kastélyszínház Stúdiójába. Azóta - színészként - társulati tag, számos szerepet játszott el a színházban, fellépett rendezvényeken, részt vett színházi fesztiválokon. A társulattal és egyénileg is több díjat nyert. 2016-ban a "Csehov: komédiák" című három egyfelvonásos darabjával a társulat tagjaként bemutatkozott a Soproni Petőfi Színház, illetve a budapesti Nemzeti Színház közönsége előtt is. 2018 nyarán a Komlói Amatőr Színházi Találkozón ezüst fokozatra minősítették a Körmendi Kastélyszínház Társulatának produkcióját: Alessandro Baricco Novecento című monodrámáját - Szép Dániel előadásában, Balázs László rendezésében.
Színházi szerepei A Körmendi Kastélyszínházban: Friedrich Dürrenmatt: Pör a szamár árnyékáért...teremőr, kocsmáros Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő...Ló Szerafin Tasnádi István: Farkas és piroska...farkas ügyvédje Tauno Yliruusi: Börtönkarrier...Santeri Martin McDonagh: A Kripli...Bartley Grimm fivérek: A Csizmás kandúr...Otromfotrom varázsló Yasmina Reza: Művészet...Yvan Yasmina Reza: Az öldöklés istene...Michel Houllié William Shakespeare: Rómeó és Júlia...Rómeó Vaszilij Szigarjev: Katalinka szállj el...Gyima Molnár Ferenc: Az Ibolya... zeneszerző Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése...Vászja Anton Pavlovics Csehov: Leánykérés...Lomov Anton Pavlovics Csehov: A dohányzás ártalmasságáról...Ivan Ivanovics Anton Pavlovics Csehov: A medve...Lúka Katyi:...kereskedö, apáca Alessandro Baricco: Novecento...(monodráma) Jordi Galceran: Grönholm-módszer
Díjai, elismerései
Különdíj kiemelkedő színészi alakításért Yvan megformálásáért - Yasmina Reza: Művészet című darabjában. (2011. május) Paál István-diploma A magyar Szín-Játékos Szövetség által alapított legmagasabb elismerés. (2011. szeptember) Nemzetközi Fesztivál-díj XXI. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál. (2012. június) Legjobb férfi szereplő díj Aranydeszka Fesztivál (2015.) Közönség Díj Aranydeszka Fesztivál (2015.) Legjobb férfi főszereplő díj Komlói Színháztalálkozó (2016.)
Ars poetikája "A kultúra erősíti és mélyíti a nemzettudatot, s épp ezért ápolni azt kötelesség, mintsem feladat."
Egy újságcikkben az alábbiakat nyilatkozta "A színház játék, melyhez sok munka kell, de ha ez a játék örömét adja már nem is érzem munkának."
Jegyzetek
Források Kastélyszínház Körmend KASTÉLYSZÍNHÁZ KÖRMEND facebook
További információk Szép Dániel facebook oldala Interjú Szép Dániellel, Körmend egyik színész-nagyágyújával
Kategória:Magyar színészek Kategória:Körmendiek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek