Pál Dénes (Miskolc, 1991. március 19. –) magyar énekes, előadó. A 2012-es The Voice – Magyarország hangja és a 2014-es Sztárban sztár nyertese.
Életpályája Édesanyja a miskolci Kassai Úti Általános Iskolában tanít. Dénes is ebben az iskolában tanult 4 évig. Középiskolai tanulmányait a Fráter György Katolikus Gimnáziumban végezte. Jelenleg a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karán tanul. Korábban tagja volt a Pécsi Sándor Guruló Színháznak. Édesapja földmérő. Van egy nővére, Enikő.
2013-ban megnyerte The Voice – Magyarország hangja tehetségkutatót, ezt követően Agárdi Szilviával duettet énekelve indultak A Dal 2013 c. műsorban: Szíveddel láss dalukkal a verseny döntőjéig jutottak. Egy évvel később az énekes ismét bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show döntőjébe Brave New World című dalával.
2014-ben részt vett a Sztárban sztár című show-műsor második évadában, amit végül megnyert, így ő lett ebben az évben „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze”.
2016-ban részt vett A nagy duett című show-műsorban, ahol Demcsák Zsuzsa volt a partnere. Az év végén indult a Sztárban sztár + 1 kicsi című vetélkedőn partnerével, Varga Viviennel, melyen 2017. február 5-én az első helyen végeztek.http://supertv2.hu/musoraink/sztarban_sztar_meg_egy_kicsi/19636_pal-denes-es-varga-vivien-a-fak-is-siratjak.html
2020-ban részt vett A Dal 2020 tehetségkutató műsorban, Készen állsz című dalával.
Magánélete Magánéletét óvja a nyilvánosságtól. Annyit azonban lehet tudni, hogy párkapcsolatban él. 2018. április 16-án bejelentette: párjával első közös gyermeküket várják.https://24.hu/szorakozas/2018/04/16/pal-denes-apa-lesz/ A kislány 2018. július 29-én született meg, és a Pál Panna Róza nevet kapta.
2022-ben feleségül vette a párját. 2023. június 7-én bejelentette, hogy feleségével második gyermeküket várják. https://24.hu/elet-stilus/2023/06/07/pal-denes-bejelentes-masodik-babajukat-varjak/ 2023. november 21-én megszületett második gyermekük, egy újabb kislány, aki a Pál Emma Sára nevet kapta.
Diszkográfia bélyegkép|Pál Dénes a New York hangjai előadáson az óbudai Fő téren, 2016. július 8. Szólólemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 402013Dalok a The Voice-ból1. koncertalbum Megjelenés: 2013. február 18.12015Régi mesekarácsonyi album Megjelenés: 2015. december 10.322018Tulipán1. studióalbum Megjelenés: 2018. március 23.28
Kislemezek 2013 – Szíveddel láss (duett Agárdi Szilviával) 2013 – A széltől is óvsz 2014 – Szép új világ / Brave New World 2015 – Élessz fel 2015 – Régi mese 2016 – Ott van 2016 – Viszontlátásra (duett Hiennel) 2016 – Rólad szól 2016 – Hagyom 2017 – Néhány óra 2017 – Nem vagy egyedül 2018 – Tulipán 2019 – Járom az utam 2020 – Készen állsz 2020 – Szirmot bont 2021 – Csillagkép (közreműködik Lotfi Begi) 2021 – Türelemjáték (duett Pély Barnával) 2022 – Legyen úgy mint rég 2023 – Eljátszottam (duett Nagy Bogival) 2023 – Az én mátkám 2023 – Nem kell más 2024 – Ma egy éve 2024 – Csak a csend 2025 – Jöjj vissza nyár 2025 – Ez a perc az ünnepünk (duett Bari Lacival) 2026 – Nem lehet késő
Slágerlistás dalok Év Dal Legmagasabb helyezés Album Magyar Rádiós Top 40 Class 40 MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2013Szíveddel láss (duett Agárdi Szilviával) Dalok a The Voice-ból A széltől is óvsz 5 15 9 Tulipán 2014 Szép új világ / Brave New World 5 35 8 18 2015 Élessz fel 2016 Ott van 20 15 Rólad szól 25 2017 Néhány óra 18 2018 Tulipán 17 36 2019 Járom az utam Nem jelent meg albumon 2020Készen állsz 26 30 Szirmot bont 2021Csillagkép (közreműködik Lotfi Begi) Türelemjáték (duett Pély Barnával) 2022 Legyen úgy mint rég 2023 Eljátszottam (duett Nagy Bogival) Az én mátkám Nem kell más 2024 Ma egy éve Csak a csend 2025 Jöjj vissza nyár Ez a perc az ünnepünk(duett Bari Lacival) </small> 2026 Nem lehet késő Összesítés1. helyezett számokTop 10-be bekerült 2 2Top 40-be bekerült 2 4 2 4 1
Klipek +HelyZeneYouTube megtekintésMegjelenés dátuma1.Tulipán4,977 millió2018. február 24.2.A széltől is óvsz3,292 millió2013. augusztus 9.3.Ott van0,998 millió2016. június 2.4.Szíveddel láss0,764 millió 2013. január 26.5.Csillagkép 0,760 millió2021. június 21.6.Hagyom0,678 millió2016. november 25.7.Eljátszottam0,303 millió2023. március 16.8.Rólad szól0,277 millió2016. október 19.9.Jöjj vissza nyár0,275 millió2025. május 8.10.Élessz fel0,247 millió2015. június 1.11.Legyen úgy mint rég0,203 millió2022. június 14.12.Néhány óra0,198 millió2017. április 25.13.Készen állsz0,114 millió2020. január 17.14.Nem lehet késő0,81 millió2026. június 17.15.Szép új világ0,070 millió2014. április 23.16.Nem vagy egyedül0,063 millió2017. október 30.17.Ez a perc az ünnepünk0,063 millió2025. december 16.18.Az én mátkám0,052 millió2023. július 26.19.Viszontlátásra0,051 millió2020. december 6.20.Nem kell más0,048 millió2023. szeptember 22.21.Járom az utam0,042 millió2019. november 1.22.Csak a csend0,037 millió2024. december 6.23.Szirmot bont 0,034 millió2020. augusztus 24.24.Türelemjáték0,030 millió2021. november 8.25.Ma egy éve0,002 millió2024. március 15. Frissítve: 2026. szeptember 25.
Tévéműsorok
The Voice – Magyarország hangja (2012–2013) A Dal (2013, 2014, 2020, 2023) Ridikül (2013, 2024) Maradj talpon! (2013) Magyarország, szeretlek! (2013, 2014, 2017, 2019, 2020, 2021, 2026) Egy kávé Szily Nórával – Pál Dénes (2013) Kasza! (2013, 2014) Hal a tortán (2013, 2014) Pimasz úr ott alszik – Pál Dénes (2014) Sztárban sztár (2014) Bumm! (2014, 2017) Sztárportré (2015, 2017) Család-Barát magazin (2015, 2017) A nagy duett (2016) Szerencseszombat (2016, 2017, 2018) Sztárban sztár +1 kicsi (2016–2017) Dalfutár (2017) A38 Akusztik – Pál Dénes (2017) MasterChef VIP (2018) Jakupcsek Plusz (2020) Csináljuk a fesztivált! (2022–2026) Ide süss! (2023) Sztárban sztár leszek! (2023) Szerencsekerék (2024) Sztárban sztár All Stars (2024) Ridikül (2026) – műsorvezető
Jegyzetek
Források Az énekes hivatalos weboldala
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Miskolciak Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Dal-versenyzők