Clemens Fandrich (Berlin, 1991. január 10. –) német labdarúgó, a Rot-Weiß Essen középpályása.

Pályafutása 1995-ben Berlinben az SV Werben csapatában kezdett el focizni, majd egy év után felfigyelt rá az Energie Cottbus és a korosztályos csapatokban szerepelt.

Energie Cottbus 2009-ben aláírta első profi szerződését a klubbal egészen 2013-ig. Szeptember 19-én debütált második csapatban az Ludwigsfelder FC ellen, majd Szeptember 25-én debütált az Energie Cottbus felnőtt keretében a Bundesliga 2-ben az FSV Frankfurt ellen, egy percet töltött a pályán. Az Alemannia Aachen ellen a 77. percben pályára küldte edzője Claus-Dieter Wollitz, Ovidiu Burcăt váltotta, majd 3 perccel később kiegyenlített és ezzel megszerezte első profi gólját is.

Az elkövetkező két szezonban többnyire csak a kispadon kapott helyet a felnőtteknél. A második és az első csapatban sem tudta magát beverekednie magát a kezdőbe, így 2013 elején elhagyta a klubot.

RB Leipzig 2013. január 6-án bejelentették, hogy a szintén német RB Leipzig csapatához igazolt.Dahm wird Profi, Fandrich geht Webseite FC Energie Cottbus, 6. Januar 2013 2016 nyaráig szóló szerződést kötött a klubbal.Winterneuzugang Nr.2! Clemens Fandrich ist ab sofort ein Roter Bulle Webseite RasenBallsport Leipzig, 6. Januar 2013 2013. február 15-én debütált a TSG Neustrelitz ellen 1-0-ra megnyert hazai mérkőzésen a 70. percben váltotta Bastian Schulzt.

Erzgebirge Aue 2015 januárjában félévre kölcsönbe került az Erzgebirge Aue csapatába.CLEMENS FANDRICH SPIELT BIS SAISONENDE FÜR ERZGEBIRGE AUE! Webseite RasenBallsport Leipzig, 13. Januar 2015

FC Luzern A 2015–2016-os szezont a svájci FC Luzern csapatánál töltötte, ahol 26 tétmérkőzésen lépett pályára és 2 gólt szerzett.FC Luzern: Clemens Fandrich ab der neuen Saison für den FCL am Ball , 26. Juni 2015, abgerufen am 26. Juni 2015.

Ismét az Erzgebirge Aue csapatánál 2016. június 10-én visszatért az Erzgebirge Aue csapatához és október 14-én lépett először pályára a bajnokságban az FC St. Pauli ellen.Breitkreuz besorgt den Lucky Punch

Rot-Weiß Essen 2022 augusztusában igazolt a Rot-Weiß Essen csapatához.Kann "mit Drucksituationen umgehen": RWE verpflichtet Fandrich

Statisztikái Klubcsapatokban 2021. január 10-én frissítve. KlubSzezonBajnokságKupaEurópaEgyébÖsszesenOsztályMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGól Energie Cottbus II2009–10 NOFV-Oberliga Nord21—212010–11 Regionalliga Nord60—602011–12132—1322012–13 Regionalliga Nordost30—30Összesen 24 3 0 0 0 0 0 0 24 3 Energie Cottbus2009–10 Bundesliga 210100—1012010–117000—702011–120000—002012–1310000—100Összesen 27 1 0 0 0 0 0 0 27 1 RB Leipzig2012–13 Regionalliga Nordost14200—101512013–14 3. Liga20110—2112014–15 Bundesliga 28021—101Összesen 42 3 3 1 0 0 1 0 46 4 Erzgebirge Aue2014–15 Bundesliga 212201—122Összesen 12 2 0 0 0 0 0 0 12 2 Luzern2015–16 Super League22042—262Összesen 22 0 4 2 0 0 0 0 26 2 Erzgebirge Aue2016–17 Bundesliga 219000—1902017–1830210—203322018–1932210—3322019–2031120—3312020–2113000—130Összesen 125 5 4 0 0 0 2 0 131 5 Összesen 252 14 11 3 0 0 3 0 266 17

Sikerei, díjai Energie Cottbus II NOFV-Oberliga Nord: 2009–10 RB Leipzig Regionalliga Nordost: 2012–13

Jegyzetek

Hivatkozások

Profilja az Energie Cottbus honlapján Statisztikája a transfermarkt.co.uk-n Interjú Clemens Fandrich-kal

Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Az FC Energie Cottbus II labdarúgói Kategória:Az Energie Cottbus labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:Az Erzgebirge Aue labdarúgói Kategória:A Luzern labdarúgói Kategória:A Rot-Weiß Essen labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Élő személyek