255 px|bélyegkép|jobb|A bajnoki címet Regalia előtt 30 ponttal megnyerő Kvjat
A 2013-as GP3-szezon a sorozat történetének negyedik bajnoksága volt. A széria első alkalommal látogatott Európán kívüli versenyhelyszínre azáltal, hogy a szezonzárót Abu-Dzabiban tartották. A bajnokságot a szezonzáró előtt a 2014-es világbajnokságra a Scuderia Toro Rosso által a Formula–1-be igazolt orosz Danyiil Kvjat nyerte, miután a Yas Marina Circuit pályán megrendezett első futamon nemcsak hogy ledolgozta a Regaliával szembeni hét pontos hátrányt, hanem behozhatatlan 24 pontos előnyt halmozott fel riválisával szemben, amelyet másnap további hat egységgel gyarapított. Ezzel Kvjat a szezon legjobb újonca is lett. Ekkora különbség még sosem volt a pontverseny első két helyezettje között. Az MW Arden sorozatban második egyéni bajnoki címét szerezte meg Kvijat révén. A bajnoki harmadik helyet Regalia csapattársa, az ebben az évben a GP2-ben is debütáló, amerikai Conor Daly szerezte meg. Ezáltal folytatódott a széria azon hagyománya, miszerint minden eddig év végi dobogós helyet más nemzet versenyzője szerzett meg.
A csapatok között a francia ART Grand Prix sorozatban negyedik bajnoki címét szerezte meg a konstruktőrök között, bár ebből kettőt Lotus ART, illetve Lotus GP néven.
Előszezoni tesztek
Időpont Helyszín Pálya Kép Leggyorsabb pilóta Csapat Idő Kör Február 20., reggel Estoril, Portugália Autódromo do Estoril 50px|center T. Ellinas Marussia Manor Racing 1:29.396 13 Február 20., délután C. Sainz Jr. MW Arden 1:26.816 29 Február 21., reggel D. Fumanelli Trident 1:29.428 28 Február 21., délután C. Sainz Jr. MW Arden 1:27.654 31 Február 22., reggel K. Korjus Koiranen GP 1:42.420 28 Február 22., délután L. Williamson Bamboo Engineering 1:27.675 33 Március 12., reggel Jerez de la Frontera, Spanyolország Circuito de Jerez-Ángel Nieto 50px|center N. Cassidy Marussia Manor Racing 1:34.924 21 Március 12., délután C. Daly ART Grand Prix 1:37.578 28 Március 13., reggel P. Niederhauser Jenzer Motorsport 1:33.750 19 Március 13., délután A. Vainio Koiranen GP 1:54.509 22 Április 3., reggel Silverstone, Egyesült Királyság Silverstone Circuit 50px|center C. Sainz Jr. MW Arden 1:46.795 10 Április 3., délután T. Ellinas Marussia Manor Racing 1:46.211 29 Április 4., reggel D. Fumanelli Trident 1:45.213 24 Április 4., délután T. Ellinas Marussia Manor Racing 1:45.821 20
Szezonbeli teszt
Időpont Helyszín Pálya Kép Leggyorsabb pilóta Csapat Idő Kör Június 5., reggel Mogyoród, Magyarország Hungaroring 50px|center K. Korjus Koiranen GP 1:32.520 14 Június 5., délután L. Williamson Bamboo Engineering 1:33.710 24 Június 6., reggel F. Regalia ART Grand Prix 1:32.341 23 Június 6., délután A. Vainio Koiranen GP 1:32.993 20
Utószezoni teszt
Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör November 5., reggel Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek Yas Marina Circuit 50px|center Dean Stoneman Koiranen GP 1:56.278 18 November 5., délután Dean Stoneman Koiranen GP 1:55.829 25 November 6., reggel Oliver Rowland Marussia Manor Racing 1:56.020 23 November 6., délután Oliver Rowland Marussia Manor Racing 1:55.600 31 November 7., reggel Oliver Rowland ART Grand Prix 1:55.467 30 November 7., délután Patric Niederhauser MW Arden 1:55.372 26
Csapatok és versenyzők
Csapat # Versenyző Versenyek ART Grand Prix 1 Conor Daly mind 2 Facu Regalia mind 3 Jack Harvey mind MW Arden 4 Carlos Sainz Jr. mind 5 Robert Vișoiu mind 6 Danyiil Kvjat mind Carlin 7 Luís Sá Silva mind 8 Nick Yelloly mind 9 Eric Lichtenstein 1-5 Alexander Sims 6-8 Jenzer Motorsport 10 Samin Gómez mind 11 Patric Niederhauser mind 12 Alex Fontana mind Marussia Manor Racing 14 Tio Ellinas mind 15 Ryan Cullen mind 16 Dino Zamparelli mind2 Status Grand Prix 17 Jimmy Eriksson mind 18 Adderly Fong 1–3, 5-8 Alexander Sims 4 19 Josh Webster mind Bamboo Engineering 20 Lewis Williamson 1-7 21 Melville McKee 1-7 Alice Powell 8 22 Carmen Jordá mind Trident 23 Giovanni Venturini mind 24 David Fumanelli 1-7 Robert Cregan 8 25 Emanuele Zonzini mind Koiranen GP 26 Patrick Kujala mind1 27 Aaro Vainio 1-7 Dean Stoneman 8 28 Kevin Korjus mind
Megjegyzések:
1: Kujala a Silverstone-i első futam után a második futamra szóló eltiltást kapott, ezért csak a hétvége egy futamán indult. 2: Zamparelli a monzai első futam után a második futamra szóló eltiltást kapott, ezért csak a hétvége egy futamán indult.
Versenynaptár
A 2013-as versenynaptárat 2012. december 19-én jelentették be. A sorozat első alkalommal látogat el Európán kívüli helyszínre, míg a valenciai utcai aszfaltcsík kikerül a versenynaptárból, míg helyére a szintén valenciai Ricardo Tormo rendezhet futamot.
Verseny Pálya/Helyszín Ország Pályarajz Dátum 1 V1 Circuit de Catalunya, Montmeló Spanyolország 50px|Barcelona Május 11. V2 Május 12. 2 V1 Circuit Ricardo Tormo, Valencia Spanyolország 50px|Valencia Június 15. V2 Június 16. 3 V1 Silverstone Circuit Egyesült Királyság 50px|Silverstone Június 29. V2 Június 30. 4 V1 Nürburgring, Nürburg Németország 50px|Nürburg Július 6. V2 Július 7. 5 V1 Hungaroring, Mogyoród Magyarország 50px|Mogyoród Július 27. V2 Július 28. 6 V1 Circuit de Spa-Francorchamps Belgium 50px|Spa Augusztus 24. V2 Augusztus 25. 7 V1 Autodromo Nazionale di Monza Olaszország 50px|Monza Szeptember 7. V2 Szeptember 8. 8 V1 Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi Egyesült Arab Emírségek 50px|Abu-Dzabi November 2. V2 November 3.
Eredmények VersenyPályaPole-pozícióLeggyorsabb körGyőztesÖsszefoglaló Győztes versenyző Győztes csapat 1 V1 Circuit de Catalunya Tio Ellinas 1 Tio Ellinas Tio Ellinas Marussia Manor Racing Tio Ellinas11 Összefoglaló V2 Kevin Korjus Aaro Vainio Koiranen GP 2 V1 Circuit Ricardo Tormo Conor Daly Carlos Sainz Jr. Conor Daly ART Grand Prix4 Összefoglaló V2 Carlos Sainz Jr. Robert Vișoiu MW Arden 3 V1 Silverstone Circuit Kevin Korjus Jack Harvey Jack Harvey ART Grand Prix10 Összefoglaló V2 Danyiil Kvjat Giovanni Venturini Trident 4 V1 Nürburgring Facu Regalia Facu Regalia Facu Regalia ART Grand Prix19 Összefoglaló V2 Melville McKee Melville McKee Bamboo Engineering 5 V1 Hungaroring Aaro Vainio Aaro Vainio Aaro Vainio Koiranen GP1 Összefoglaló V2 Facu Regalia Robert Vișoiu MW Arden 6 V1 Circuit de Spa-Francorchamps Carlos Sainz Jr. Danyiil Kvjat Danyiil Kvjat MW Arden Facu Regalia14 Összefoglaló V2 Alexander Sims Alexander Sims Carlin 7 V1 Autodromo Nazionale di Monza Danyiil Kvjat Danyiil Kvjat Danyiil Kvjat MW Arden7 Összefoglaló V2 Conor Daly Jack Harvey ART Grand Prix 8 V1 Yas Marina Circuit Danyiil Kvjat Danyiil Kvjat Danyiil Kvjat MW Arden Danyiil Kvjat30 Összefoglaló V2 Nick Yelloly Tio Ellinas Marussia Manor Racing
Megjegyzések:
1: A leggyorsabb időt a kvalifikáción Korjus futotta, de mivel a szabadedzés során begyűjtött egy tíz helyes rajtbüntetést három másik pilótával együtt, a tizedik helyről indulhatott csak.
A bajnokság állása Főversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Pontok 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
Sprintversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pontok 15 12 10 8 6 4 2 1
Az első versenyre elért pole-pozícióért plusz 4 pont, a leggyorsabb körért az első és a második versenyen is plusz 2 pont jár.
Versenyzők Helyezés Versenyző ESP VAL GBR GER HUN BEL ITA UAE Pontok 1 Danyiil Kvjat 20 Ret 4 5 4 4 Ret 16 3 7 1 6 1 2 1 5 168 2 Facu Regalia 24† 14 2 7 3 5 1 Ret 6 4 3 3 3 4 15 16 138 3 Conor Daly 3 5 1 8 22 Ret 10 9 2 8 2 2 Ret 8 4 3 126 4 Tio Ellinas 1 4 6 4 5 6 2 6 11 10 8 Ret Ret 11 7 1 116 5 Jack Harvey 6 6 10 12 1 7 3 10 4 5 Ret Ret 7 1 5 4 114 6 Nick Yelloly 4 Ret 12 9 6 2 5 3 15 13 6 4 2 Ret 3 6 107 7 Kevin Korjus 8 2 3 6 2 9 20† 15 7 3 4 5 6 5 12 12 107 8 Alexander Sims 8 2 5 1 5 6 2 7 77 9 Aaro Vainio 5 1 7 2 11 8 14 11 1 9 20 22† 16 13 75 10 Carlos Sainz Jr. 15 DSQ 5 3 13 13 6 5 5 2 Ret 13 9 9 DSQ 18 66 11 Lewis Williamson 11 7 19 17 25† 14 4 4 24 Ret 14 10 4 3 44 12 Robert Vișoiu 9 19 8 1 12 Ret 11 23 8 1 9 8 Ret 10 10 11 44 13 Patric Niederhauser 2 3 13 Ret 15 11 12 8 25 15 Ret 9 8 Ret Ret 15 33 14 Melville McKee 14 Ret 11 Ret 24 15 7 1 17 Ret 7 Ret 12 7 31 15 Giovanni Venturini 12 8 15 13 8 1 16 14 9 6 11 11 11 Ret 11 9 26 16 Dean Stoneman 6 2 20 17 Alex Fontana 10 9 14 11 7 3 Ret 17 10 19 21 12 Ret Ret 13 10 18 18 Dino Zamparelli Ret 15 9 10 10 Ret 9 7 12 20 10 7 Ret EX 9 8 13 19 David Fumanelli 7 17 Ret Ret Ret 20 17 20 16 18 15 14 15 18 6 20 Patrick Kujala Ret 16 21 15 Ret EX 13 13 14 11 13 20 10 12 8 19 5 21 Adderly Fong 23 11 Ret Ret 9 Ret 20 17 Ret 16 19 20† 17 21 2 22 Eric Lichtenstein 18 10 Ret Ret 14 10 Ret 21 18 16 0 23 Luís Sá Silva 13 12 Ret 22 17 12 Ret 22 Ret 22 12 21† Ret 19 18 17 0 24 Jimmy Eriksson 19 Ret 18 16 18 21† Ret 18 13 12 17 15 13 Ret 23 26 0 25 Emanuele Zonzini 17 Ret 16 14 19 Ret 15 12 Ret Ret Ret 23 14 14 14 14 0 26 Samin Gómez 16 13 Ret 19 20 18 18 19 19 14 16 Ret 17 15 22 25 0 27 Robert Cregan 16 13 0 28 Josh Webster Ret Ret 17 18 16 16 Ret Ret 21 DSQ Ret 18 Ret 16 21 22 0 29 Ryan Cullen 21 Ret 20 20 21 17 19 25 23 Ret 18 17 20 Ret 20 24 0 30 Carmen Jordá 22 18 Ret 21 23 19 DSQ 24 22 21 19 19 18 17 Ret 23 0 31 Alice Powell 19 20 0 Helyezés Versenyző ESP VAL GBR GER HUN BEL ITA UAE PontokFélkövér – Pole-pozíció Dőlt – Leggyorsabb kör
Csapatok Helyezés Csapat Rajtszám ESP VAL GBR GER HUN BEL ITA UAE Pontok 1 ART Grand Prix 1 3 5 1 8 22 Ret 10 9 2 8 2 2 Ret 8 4 3 378 2 24† 14 2 7 3 5 1 Ret 6 4 3 3 3 4 15 16 3 6 6 10 12 1 7 3 10 4 5 Ret Ret 7 1 5 4 2 MW Arden 4 15 DSQ 5 3 13 13 6 5 5 2 Ret 13 9 9 DSQ 18 278 5 9 19 8 1 12 Ret 11 23 8 1 9 8 Ret 10 10 11 6 20 Ret 4 5 4 4 Ret 16 3 7 1 6 1 2 1 5 3 Koiranen GP 26 Ret 16 21 15 Ret EX 13 13 14 11 13 20 10 12 8 19 207 27 5 1 7 2 11 8 14 11 1 9 20 22† 16 13 6 2 28 8 2 3 6 2 9 20† 15 7 3 4 5 6 5 12 12 4 Carlin 7 13 12 Ret 22 17 12 Ret 22 Ret 22 12 21† Ret 19 18 17 168 8 4 Ret 12 9 6 2 5 3 15 13 6 4 2 Ret 3 6 9 18 10 Ret Ret 14 10 Ret 21 18 16 5 1 5 6 2 7 5 Marussia Manor Racing 14 1 4 6 4 5 6 2 6 11 10 8 Ret Ret 11 7 1 129 15 21 Ret 20 20 21 17 19 25 23 Ret 18 17 20 Ret 20 24 16 Ret 15 9 10 10 Ret 9 7 12 20 10 7 Ret EX 9 8 6 Bamboo Engineering 20 11 7 19 17 25† 14 4 4 24 Ret 14 10 4 3 75 21 14 Ret 11 Ret 24 15 7 1 17 Ret 7 Ret 12 7 19 20 22 22 18 Ret 21 23 19 DSQ 24 22 21 19 19 18 17 Ret 23 7 Jenzer Motorsport 10 16 13 Ret 19 20 18 18 19 19 14 16 Ret 17 15 22 25 51 11 2 3 13 Ret 15 11 12 8 25 15 Ret 9 8 Ret Ret 15 12 10 9 14 11 7 3 Ret 17 10 19 21 12 Ret Ret 13 10 8 Trident 23 12 8 15 13 8 1 16 14 9 6 11 11 11 Ret 11 9 32 24 7 17 Ret Ret Ret 20 17 20 16 18 15 14 15 18 16 13 25 17 Ret 16 14 19 Ret 15 12 Ret Ret Ret 23 14 14 14 14 9 Status Grand Prix 17 19 Ret 18 16 18 21† Ret 18 13 12 17 15 13 Ret 23 26 18 18 23 11 Ret Ret 9 Ret 8 2 20 17 Ret 16 19 20† 17 21 19 Ret Ret 17 18 16 16 Ret Ret 21 DSQ Ret 18 Ret 16 21 22 Helyezés Csapat Rajtszám ESP VAL GBR GER HUN BEL ITA UAE Pontok
Érdekességek, statisztikák
Ebben az évben hat új ország mutatkozott be pilótával a szériában: Észtország (Korjus), Hongkong (Fong), Makaó (Silva)1, San Marino (Zonzini), Svédország (Eriksson) és Venezuela (Gómez). Ellinas lett az első ciprusi pilóta, aki a sorozatban pole-pozíciót tudott szerezni. Korjus lett az első észt, aki a sorozatban leggyorsabb kört tudott futni, amivel csapata, az első finn istálló, a Koiranen GP első leggyorsabb körét is megszerezte. Egyben ő lett a sorozat első észt dobogósa is. Vainio szerezte a Koiranen GP első futamgyőzelmét a szériában. Conor Daly Valenciában szerezte meg első pole-pozícióját. Ezzel Josef Newgarden után ő lett a második amerikai első rajtpozíciós a szériában. Robert Vișoiu lett a GP3 történetének első román futamgyőztese. A brit versenyhétvégén Korjus saját maga, csapata és nemzete első pole-pozícióját szerezte meg. Harvey a széria hatodik brit futamgyőztese, míg Venturini az első olasz. Harvey és Kvijat is első leggyorsabb körét futotta. A britek közül Harvey a hetedik aki ezért pontot kapott, míg Kyvat az első orosz.
Megjegyzések: