Giedo van der Garde (Rhenen, Hollandia, 1985. április 25. –) holland Formula–1-es autóversenyző. Pályafutását 2013-ban, a Caterham-nél kezdte a Formula–1-ben.

Pályafutása 220px|left|thumb|Giedo van der Garde a katalóniai tesztelésen Tesztpilótaként 2006-ban bekerült a McLaren tehetségkutató programjába. 2007-ben a Super Aguri harmadik számú versenyzője lett, annak megszűnéséig. A 2007-es Formula–1 ausztrál nagydíj pénteki szabadedzésén vezethette volna a csapat egyik autóját, de nem sikerült időben megszereznie az FIA-tól a szuperlicencet. 2011-ben szóba került, hogy a Virgin csapat versenyzője lehet, de a pletyka később nem bizonyult igaznak. 2012-ben a Caterham F1 Team harmadik számú pilótájaként tevékenykedett.

Debütálás a Caterhammel 2013. február 1-jén bejelentették, hogy 2013-ban Charles Pic csapattársa lesz a Caterhamnél. Az előszezon tesztein, az ő és csapata félelmei beigazolódni látszódtak. A Marussia immár a KERS-szel felvértezve fel tudta venni velük a versenyt, míg a középcsapatok messze elhúztak. Az ausztrál nagydíj kaotikus időmérő edzésén csak csapattársát tudta megelőzni, majd a futamon a 18. pozícióban intették le. A következő két nagydíj (Malajziában és Kínában) időmérő edzésén csak az utolsó helyet sikerült megszereznie, és a futamokon se ért csapattársa közelébe. Spanyolországban az időmérőn megverte Pic-et.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabb kör Dobogós helyezés Pont Pozíció 2003 Formula Renault 2000 Masters Van Amersfoort Racing 6 0 2 0 3 72 6. Holland Formula Renault bajnokság ? ? ? ? ? 69 4. Zandvoort Masters Championship ? ? ? ? ? ? 2. 2004 Formula 3 Euro Series Opel Team Signature-Plus 20 0 0 0 2 37 9. Masters of Formula 3 1 0 0 0 0 N/A 13. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 N/A 15. Bahrain Superprix 1 0 0 0 0 N/A 15. 2005 Formula 3 Euro Series Team Rosberg 20 0 1 1 2 34 9. Masters of Formula 3 1 0 0 0 0 N/A 6. 2006 Formula 3 Euro Series ASM Formule 3 20 1 2 0 4 37 6. Masters of Formula 3 1 0 1 1 1 N/A 2. 2007 Formula Renault 3.5 Series Victory Engineering 17 0 0 0 0 67 6. Formula–1 Spyker F1 tesztpilóta 2008 Formula–1 Force India tesztpilóta Formula Renault 3.5 Series P1 Motorsport 15 5 2 3 8 137 1. 2008–09 GP2 Asia Series GFH Team iSport 10 1 0 0 0 11 12. 2009 GP2 iSport International 20 3 0 0 3 34 7. 2009–10 GP2 Asia Series Barwa Addax Team 2 0 0 0 0 0 34. 2010 GP2 Barwa Addax Team 20 0 0 0 4 39 7. 2011 GP2 Asia Series Barwa Addax Team 4 0 0 0 2 16 3. GP2 Barwa Addax Team 18 0 1 1 5 49 5. 2012 Formula–1 Caterham F1 Team tesztpilóta GP2 Caterham Racing 24 2 2 2 6 160 6. 2013 Formula–1 Caterham F1 Team 19 0 0 0 0 0 22. 2014 Formula–1 Sauber F1 Team tesztpilóta

Teljes GP2-es eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2009 iSport International ESPFEA7 ESPSPR4 MONFEAHn MONSPR11 TURFEA15 TURSPR13 GBRFEAKi GBRSPR13 GERFEA12 GERSPRKi HUNFEA7 HUNSPR1 EURFEA14 EURSPRKi BELFEA6 BELSPR1 ITAFEA1 ITASPR6 PORFEAKi PORSPR6 7. 34 2010 Barwa Addax Team ESPFEA20 ESPSPR9 MONFEA6 MONSPR2 TURFEA4 TURSPR3 EURFEA4 EURSPR2 GBRFEA9 GBRSPR7 GERFEA12 GERSPR9 HUNFEA5 HUNSPR4 BELFEA9 BELSPR2 ITAFEAKi ITASPRKi UAEFEAKi UAESPR19 7. 39 2011 Barwa Addax Team TURFEA4 TURSPR2 ESPFEA2 ESPSPRKi MONFEAKi MONSPR9 EURFEA2 EURSPR3 GBRFEA8 GBRSPR3 GERFEA6 GERSPRKi HUNFEA4 HUNSPR4 BELFEAKi BELSPR20 ITAFEA21 ITASPR13 5. 49 2012 Caterham Racing MALFEA9 MALSPR4 BHR1FEAKi BHR1SPR9 BHR2FEA3 BHR2SPR19 ESPFEA1 ESPSPR6 MONFEA3 MONSPR3 EURFEA11 EURSPR6 GBRFEA8 GBRSPR21 GERFEA5 GERSPR2 HUNFEA5 HUNSPR10 BELFEA5 BELSPR21† ITAFEAKi ITASPR10 SINFEA8 SINSPR1 6. 160

† Nem fejezte be a futamot, de helyezését értékelték, mert teljesítette a futam több, mint 90%-át.

Teljes GP2 Asia Series eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2008–09 GFH Team iSport CHNFEA10 CHNSPRNi UAEFEA4 UAESPRT BHR1FEA7 BHR1SPR14 QATFEA12 QATSPR8 MALFEA14 MALSPR10 BHR2FEA5 BHR2SPR7 12. 11 2009–10 Barwa Addax Team UAE1FEA UAE1SPR UAE2FEAKi UAE2SPR19 BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 34. 0 2011 Barwa Addax Team UAEFEA5 UAESPR23 SMRFEA2 SMRSPR3 3. 16

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2012 Caterham AUS MAL CHNTp BHR ESP MON CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPNTp KORTp INDTp UAETp USA BRATp — — 2013 Caterham AUS18 MAL15 CHN18 BHR21 ESPKi MON15 CANKi GBR18 GER18 HUN14 BEL16 ITA18 SIN16 KOR15 JPNKi INDKi UAE18 USA19 BRA18 22. 0 2014 SauberAUSMAL BHRTp CHNTp ESPTpMONCANAUTGBRTpGERTpHUNBELTpITATpSINJPNRUSUSABRAUAE — —

Külső hivatkozások

Hivatalos honlapja

Facebook

Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Holland Formula–1-es versenyzők Kategória:Holland autóversenyzők Kategória:Élő személyek