Az 1932. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya női egyéni versenyszámát február 9-én és 10-én rendezték. Az aranyérmet a norvég Sonja Henie nyerte. Magyar versenyző nem vett részt a versenyen.
Eredmények Hét bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend, az egyes szakaszokban (kötelező elemek, kűr) és az összesítésnél is, ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok, valamint az összesítés eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 4 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha a 4. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege) „Pont” (az összes bíró által adott összpontszám) A kötelező elemek pontszáma Kötelező elemek A kötelező programot február 9-én rendezték. Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Sonja Henie6×1+8,01370,52.Friederike Burger4×3+20,51291,63.Maribel Vinson6×3,5+21,51298,04.Constance Wilson-Samuel4×3,5+26,01284,25.Vivi-Anne Hultén7×5+29,01273,76.Yvonne de Ligne4×7+51,51189,97.Megan Taylor4×8+57,01177,78.Cecilia Colledge5×8+60,01166,39.Mollie Phillips4×8+59,01166,610.Suzanne Davis4×10+71,51147,311.Joan Dix4×11+73,01146,012.Margaret Bennett4×12+89,01115,913.Elizabeth Fisher6×13+83,01126,114.Louise Weigel5×13+90,01103,815.Mary Littlejohn7×15+101,01077,2
Kűr A kűrt február 10-én rendezték. A pontszám a bírók által adott pontok 11,5-szerese. Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Sonja Henie7×1+7,0932,02.Friederike Burger4×2+17,5875,53.Maribel Vinson6×4+24,0860,54.Vivi-Anne Hultén5×4+25,0855,85.Constance Wilson-Samuel7×5+31,5847,76.Yvonne de Ligne4×6+44,5752,67.Megan Taylor4×7+52,5734,18.Margaret Bennett5×9+60,5710,99.Mollie Phillips5×10+71,5698,110.Cecilia Colledge4×10+70,5685,311.Joan Dix5×11+74,0687,612.Elizabeth Fisher5×12+82,0674,913.Louise Weigel4×13+87,5665,614.Suzanne Davis5×14+94,0633,115.Mary Littlejohn7×15+98,0634,4 Végeredmény HelyezésVersenyzőNemzetHelyezési pontszámok bírónkéntPont1234567Sonja Henie1,01,01,01,01,01,01,07×1+72302,5Friederike Burger2,04,02,03,02,02,03,04×2+182167,1Maribel Vinson4,02,03,04,05,03,02,04×3+232158,54.Constance Wilson-Samuel3,05,04,05,03,04,04,05×4+282131,95.Vivi-Anne Hultén5,03,05,02,04,05,05,07×5+292129,56.Yvonne de Ligne6,06,08,06,07,06,06,05×6+451942,57.Megan Taylor8,010,07,09,06,07,08,05×8+551911,88.Cecilia Colledge14,09,06,07,013,08,07,04×8+641851,69.Mollie Phillips7,08,09,010,08,012,09,05×9+631864,710.Joan Dix12,07,012,012,09,013,010,06×12+751833,611.Margaret Bennett9,011,013,011,010,010,011,06×11+751826,812.Suzanne Davis15,012,011,08,014,011,012,05×12+831780,413.Elizabeth Fisher10,013,010,014,012,09,014,04×12+821801,014.Louise Weigel13,014,014,013,011,014,013,04×13+921769,415.Mary Littlejohn11,015,015,015,015,015,015,07×15+1011711,6
Források
N