Szabó József (Kolozsvár, 1911. augusztus 31. – Kolozsvár, 1995. augusztus 20.) erdélyi magyar biológus, biológiai szakíró, egyetemi oktató.

Életútja, munkássága

Tanulmányait szülővárosában végezte, 1929-ben érettségizett, a kolozsvári I. Ferdinand Egyetem Természettudományi Karán szerzett diplomát 1934-ben, majd a iaşi-i tanárképzőben tett természetrajz–földrajzból tanári vizsgát 1937-ben. 1934–44 között Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban, 1944–46 között Kolozsvárt az Egyetemi Gyakorló Gimnáziumban, majd a Református Kollégiumban tanított. 1949–58 között a Bolyai Tudományegyetem Biológia–Földrajz Karán, 1959-től a BBTE-n a biológia- és földrajztanítás módszertanának előadója nyugalomba vonulásáig (1973).

Több biológiai és tantárgy­pedagógiai szakközlemény szerzője, melyek az egyetem Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Natura című kiadványában jelentek meg. Tudománynépszerűsítő írásai az Ifjú Erdélyben és a Művelődésben láttak napvilágot. A Művelődés külső munkatársaként könyvismertetéseket is közölt. 1948–94 között számos biológia, földrajz, mezőgazdaságtan tankönyv és tudománynépszerűsítő munka fordítását végezte orosz és román nyelvből, részben önállóan, részben munkatársakkal.

Egyetemi jegyzetei Gerincesek összehasonlító anatómiája. I–II. (Kolozsvár, 1951, 1952); Szövettan, fejlődéstan (Kolozsvár, 1953).

Kötete A laboráns könyve (Grünwald Ernővel, Kolozsvár, 1954).

Forrás

Kategória:Romániai magyar biológusok Kategória:Romániai magyar szakírók Kategória:Romániai magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kolozsváriak Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar zoológiai szakírók Kategória:Magyar pedagógiai szakírók