Márta István (Budapest, 1952. június 14. –) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző.
Életpályája 1952-ben született Budapesten. 1975-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán szerzett művész-tanári diplomát. Konzervatóriumi és főiskolás évei alatt több amatőr és professzionális színházban dolgozott (Brobo együttes, 25. Színház, Thália Színház). A 70–80-as években – moldvai (csángó) népzenei gyűjtőútja mellett – szervezett happeningeket, performanszokat, kortárszenei fesztiválokat (Fiatal Művészek Klubja, Plánum fesztivál, különböző egyetemi klubok). Több alkalommal rendeztek szerzői estet kompozícióiból (Korunk Zenéje, MTV Vigadó Est, Varsói Ősz).
Közreműködőként és zeneszerzőként tagja volt a 180-as csoportnak, és – mint csembalista – tagja a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek. A Quartettel több ízben turnézott az USA-ban, Mexikóban, Brazíliában, Izraelben és Európa számos országában. 1976 óta több mint 300 színpadi és filmzenét írt és szerkesztett. Rendezett az Arany János Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Várszínházban és az Új Színházban. 46 kompozícióját a világ több helyén bemutatták, szerzői lemezei mellett sok esetben készítettek táncjátékot, balettet zenéi felhasználásával.
Zenetörténetet és 20. századi zeneanalízist oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán. Zenei vezetője volt a Veszprémi Petőfi Színháznak, a Nemzeti Színháznak és az Új Színháznak. 1989-ben létrehozta a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1996-tól Művészetek Völgye néven Magyarország legnagyobb multikulturális fesztiváljává nőtte ki magát.
1989 – alapítója és elnöke a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletnek 1989 – alapítója és igazgatója a nonprofit Kapolcsi Művészeti Napoknak, amely 1996-tól Művészetek Völgye fesztivál 1998–2012: az Új Színház igazgatója 2002 – elnöke a Magyar Fesztivál Szövetségnek (országos civil ernyőszervezet) 2003-2021 a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke 2012–15: a pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője 2015–17: polgármesteri kulturális főtanácsadó Pécsett 2016-19 létrehozza és igazgatja a Bőköz-Ormánság Fesztivált 2016-2020 az NKA kult.fesztiválok'' kuratóriumi tagja 2016- a kapolcsi Helyi Értéktár vezetője 2017-től Kapolcska Program (tehetség kutató-fejlesztő tábor és családi fesztivál) létrehozója és igazgatója 2018-tól Kapolcs Önkormányzat képviselő-testületének tagja 2020-tól az MMA köztestületi tagja 2021-től Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi szavazattal bíró tiszteletbeli elnöke 2020-2021 Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ügyvezetője 2022- „Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján” kitalálója és projektvezetője (Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Főváros) 2023-tól ismét a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke 2024-től ismét a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi szavazattal bíró tiszteletbeli elnöke
Civil, társadalmi munkásság 1989 – a Völgyfutár című újság főbb szerkesztője 2008 – a fesztiválokat minősítő bizottság – a SZIB – elnöke 2005 – alapítója a Bubik István Művész Alapítványnak 2000 – kurátori gyakorlat 1998-tól tagja a Veszprém megye Kultúrájáért Alapítványnak több esetben hívták meg színházigazgatói pályázatok elbírálásához több esetben volt kuratóriumi tag a Nádasdy Kálmán díj elbírálásánál 1999–2004-ig tagja volt a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriumának 2005-től tagja a Bubik István Színész Alapítványnak 2008 – Filmszemle nemzetközi zsűri tagja 2017 – az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma kuratóriumi tagja
Főbb művek Zene 1979 Szöveg és zene – zenés színházi előadás Beckett rádiójátéka nyomán 1980 Karácsony Napja – 24. lecke – kamaraegyüttesre 1983 Szíveink – requiem töredék 1985 Munkásoperett – musical 1985 Vakok – kamaraegyüttesre és tenorra 1985 Babaházi történet – zene ütőhangszerekre 1986 …per quattro tromboni… – négy harsonára 1989 Sóhaj (Doom.A Sigh) – vonósnégyes a KronosQuartet (USA) megrendelésére 1990-98 Az Üvegfúvó álma (The Glassblowe’s Dream ) vonósnégyes 1983-97 Wyx-ciklus hangszalagra 1995 Scrabbles-music – kamarazenekarra 1996 Négy dal Petőcz és Szőcs versekre 1997 Liliomfi – zenés játék 2010 Csodálatos mobilvilág – kamaraopera 2015 Tér-Idő (Space-time) – vegyeskarra, szólistákra és kamarazenekarra Balett- és egyéb zenék hangszalagra 1982 A múzeum hangjai 1984 Látomások – balett (Magyar Állami Operaház) 1989 Slips and stream-balett (Hollandia) 1990 Blasting in the Birdcage (Németország) 1990 Egy sikoly anatómiája – balett (Hollandia) 1992 Szent Antal megkísértése – balett (Szegedi Szabadtéri Játékok) 1995 Don’t look back – balett (Hollandia) 1999 Musica Diavolae (Rádiók Nemzetközi Szövetsége) 2001 Támad a szél II. – balett (Pécsi Nemzeti Balett) 2001 Az ember tragédiája (Nemzeti Színház) 2001 A Falunk Rossza (Új Színház) 2005 Történetek az elveszett birodalomból – filmzene 2005 El Camino (Az út) – filmzene 2005 Tüzijáték zene („időutazás szvit” 7 tételben) 2016 Koronázási szertartásjáték – társzeneszerző (Székesfehérvár) 2016 Duda bird – rövid balettzene 2016 Rákosi – dokumentumfilm zene 2024 Csillámpor és maszk – elektro-eklektikus szvit 14 tételben 2024 Trip(p)tichon – Bosch zene hangszalagra és zenészekre Filmzenék Ozorai példa/ A Precedent from the Village Ozora(1973) Dir.: Ferenc Kardos A nagyékszerész/ The Great Jeweler(1978) Dir.: Márton Karinthy Foltyn zeneszerzőélete/The Life of Composer Foltyn (1981) Dir.: Judit Felvidéki SzegényDzsoni és Árnika/ PooeDzsoniandÁrnika(1983) Dir.: András Sólyom Lakótelepimítoszok/ Myths of a prefab residential complex(1985) Dir.: Judit Felvidéki Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986) Dir.: László Vitézi Hol volt, hol nem volt/ Onceupon a time (1987) Dir.: Gyula Gazdag Gyökér ésvadvirág/ Roots and Wild Flowers (1988) Dir.: György Bohák) Angyaliüdvözlet/ Annunciation (1988) Dir.: András Jeles Vadon (1988)/ In the Wild, Dir.: András Ferenc Legényanya (1989) /When he Becomes a She Dir.: Dezső Garas Dunatorzó(1995)/ Distortion on the Danube River Dir.: Ádám Törvénytelen / Outlaw (1995) Dir.: András Ferenc Honfoglalás, avagy a magyarokbejövetele/ Conquest, or the arrival of theHungarians (1999) Dir.: András Szőke Történetekazelveszettbirodalomból/Stories from the Lost Empire (2005) Dir.: Frigyes Gödrös El Camino (2005) Dir.: Ferenc Tolvaly Tibetben a lélek/The soul is in Tibet (2006) Dir.: Ferenc Tolvaly Híd a Boszporuszfelett/The Bridge over the Bosporus (2007) Dir.: Ferenc Tolvaly Rákosi (2016) Dir.: Csaba Bartal
Diszkográfia Alte und neue Musik – Thorofon STW 831024 (1985) – LP HEARTS (Szíveink) – LP Hungaroton SLPX 12563 (1985) Kapolcs riadó – Támad a szél – Hungaroton Krém SLPX 17963 (1987) – LP Magyarország messzire van – Hungaroton SLPX (1991) – LP AMADINDA (Babaházi történet) – Hungaroton SLOD 12800 (1987) – LP – Hungaroton Disc HCD 12855 – CD Black Angels (Doom. A Sigh – Sóhaj) – Kronos Quartet – Elektra Nonesuch 9 79242-2 DDD (1990) – CD Looking East – Hungary (Blasting in the Birdcage) – Erdenklang AD LC 8155 (1990) – CD Tájkép – Jazz Bridge Series – Newsic RMKK 9304 (1993) – MC Works – Newsic- Hungaroton HCD 31580 (1994) – CD Hetedik (Dalok József Attila verseire – Hobo) – Insight 9070012 (1998) – CD Sound in sound out – Hungaroton HCD 31829 (1998) – CD The Wind Rises – ReR SD1, LC2677 UK (1998) – CD Növekszik a csapat – Eörsi István megzenésített versei Hobo előadásában Kulturbarlang KBCD 202203 – CD
Kották Doll’s House Story – Babaházi történet Editio Musica Z. 13320 „…. per quattro tromboni” Editio Musica Z. 13299 Lesson 24 Christmas Day – Karácsony napja 24. Lecke Editio Musica Z. 13025 Doom. A Sigh – Sóhaj
Színház 1976 óta több mint 300 színpadi- és filmzene, többek között Asher Tamás, Szikora János, Ács János, Csiszár Imre, Jancsó Miklós, Jeles András, András Ferenc, Taub János és más rendezők számára.
Rendezések 1993 Arany János Színház – Lorca/Block két egyfelvonásos 1996 Pécsi Nemzeti Színház – Cabaret (musical) 1997 Pécsi Nemzeti Színház – Hegedűs a háztetőn (musical) 1990 Várszínház – Kapolcsi Opera 2000 Új Színház – A népvezér 2001 Új Színház – A Falunk Rossza
Egyéb munkák
Tv-, rádiórendezések 1987 Kapolcs riadó – videóklip (MTV-BBS) 1989 Templom – videóklip (MTV) 1989-91 Képnaplók (MTV) 1998 A vándor – rádiójáték (Magyar Rádió) 1981-84 Az erdész levele, J. M. Wyx hagyatéka – két kiállítás
Díjak, elismerések
1979 Magyar Televízió nívódíja 1982 Magyar Rádió közönségdíja 1981 Tribune International des Compositeurs díjai Párizsban 1987 Tribune International des Compositeurs díja Párizsban 1987 Erkel Ferenc-díj 1998 Színházi kritikusok különdíj (a Peer Gynt zenéért) 1994 Podmaniczky-díj 1994 Déri János-díj 1997 Veszprém Megyéért Érdemrend 1998 Köztársasági Elnöki Aranyérem 1999 Kapolcs díszpolgára 2000 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje /polgári tagozat/ 2001 Pro Regio díj 2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ 2006 Prima díj 2012 A Magyar Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ 2013 "A 2012-es év rendezvényszervezője" elismerés 2014, 2017, 2018 : TOP 50 – a magyar turizmus legbefolyásosabb szereplői 2024 Best of Balaton – életműdíj * . 2025 Aranyérem (életmű) Magyar Filmakadémia 2025 „Éltető Fenntarthatóság Díj" – életmű díj 2025 Veszprém Vármegyei Civil Hálózat „ÖNKÉNTES KÜLÖNDÍJ”
Források
Kapolcsi Egylet: www.kapolcsiegylet.hu Kapolcska Program: www.kapolcska.hu Eger-víz...: www.egerviz.hu Facebook: Márta István
Jegyzetek
További információk Márta István életrajza Fesztivál az Ormánságban (2017.aug.25) http://nepszava.hu/cikk/1138916-szerencsepatko-verejtek Magyar Idők – Sokszínű magyar fesztiválkínálat (2016.március 9.) Aranymetszés – 25. Művészetek Völgye (2015. augusztus 12.) 168 Óra Online – Kapolcs – szerző: Pungor András (2015. augusztus 2.) Librarius – Márta István nyilatkozata Galkó Balázs kijelentésére (2015. augusztus 2.) Librarius – Márta István: A barátságok véget érnek és van, hogy újrakezdődnek (2015. augusztus 1.) Origo – A politikai batyut tessék letenni Kapolcs határában! – szerző: Jankovics Márton (2015. július 30.) Népszava – Kísérleti év a Völgyben (2015. július 29.) 168 Óra Online – Völgytanúk Kapolcson (2015. július 28.) NOL – Pénz kell, de a Völgy messze van a gagyitól – szerző: Szemere Katalin (2015. július 27.) MNO – Márta István és Lobenwein Norbert beszélgetése a fesztiválokról HVG online – Az idei év fordulópont lehet a Művészetek Völgye történetében (2015. július 7.) Fidelio – Márta István: "Nem lehet karót nyelve fesztivált csinálni" – szerző: Jász Annamária (2015. július 2.) Pesti Műsor – Már rajta vagyunk Európa térképén – szerző: Szepesi Krisztina (2015. május) Színház.hu – "Valami más bolygóra tévedtünk...?" – POSZT-ügyben írt Márta István (2015. április 17.) 168 Óra Online – Az inspiráló város – szerző: Sztankay Ádám (2015. április 5.) Válasz.hu – Pécs szintet lép- Komoly változások és tervek – szerző: Sümegi Noémi (2015. március 27.) Pécsi Újság.hu – Márta István válasza Pinczehelyi Sándornak: "Egyetértünk abban, hogy a polihisztorság ideje lejárt" (2015. március 10.) Veol.hu – Márta István az 50 legbefolyásosabb turisztikai szakember között – szerző: Prevics Éva (2015. február 10.) Magyar nemzet Online – Márta István: Luxus lenne az ellenségeskedés – interjú fib (2015. február 3.) Pesti Műsor Online – Bámulatos művészi szabadság – Márta István A gyönyörök kertje című Bosch-triptichonról – interjú Eszéki Erzsébet (2015. január) Pannon Management – "...The composition of a team is a science..." – szerző: Veres Zoltán (2015. január) Színház.hu – „Megvan a tudásunk ahhoz, hogy hidakat teremtsünk” – interjú Márta Istvánnal (2014. december 29.) Népszava online – Márta István: befogadtak Pécsett – interjú Balogh Gyula (2014. november 10.) Médiaklikk – Kapolcsozás (Márta Istvánnal) (2014. október 9.)