Andrew Russell Garfield Golden Globe-, BAFTA- és Tony-díjas brit-amerikai színész.

Los Angelesben született, de az angliai Epsomban, Surrey megyében nevelkedett. Színészi karrierjét színpadi és televíziós szereplésekkel kezdte. Első filmes debütálása a Gyávák és hősök című filmben volt többek között Robert Redford, Meryl Streep, Tom Cruise és Michael Peña oldalán. A nemzetközi elismerést a 2010-es Social Network – A közösségi háló című, Mark Zuckerbergről készült regényt feldolgozó film hozta meg számára, melyért Golden Globe- és BAFTA-jelölést is kapott Eduardo Saverin megformálásáért, illetve az ugyan ebben az évben bemutatott Ne engedj el! című alkotás, mely szintén BAFTA-jelölést és Szaturnusz-díjat hozott neki.

Több elismerést is szerzett a A csodálatos Pókember (film, 2012) címszerepének megformálásáért. Továbbra is fellépett színpadon, ugyanebben az évben életre keltette Biffet Arthur Miller Az ügynök halála című, a Broadwayen bemutatott művében, a néhai Philip Seymour Hoffman oldalán. E szerepéért pedig Tony-díjra jelölték legjobb férfi mellékszereplő (színdarab) kategóriában. Társproducere és főszereplője volt a 2014-es 99 Otthon című thrillernek. 2016-ban a Mel Gibson által rendezett A fegyvertelen katona című film főszerepét játszotta. 2018-ban főszereplőként Tony-díjat nyert az Angyalok Amerikában darabbal.

Gyerekkora Garfield a kaliforniai Los Angelesben született. Édesanyja, Lynn az angliai Essexből származik, kaliforniai édesapja, Richard Garfield szintén brit nagyszülőkkel rendelkezik. Hároméves korában költözött a család Los Angelesből az angliai Epsomba. Édesapja zsidó, és noha szekuláris nevelést kapott, a színész is zsidónak vallja magát. Zsidó bevándorlók leszármazottai, akik Közép- és Kelet-Európából (Lengyelország, Oroszország és Románia) költöztek Londonba. A család eredeti neve „Garfinkel” volt.

Szülei egy lakberendezési/belsőépítészeti vállalkozást vezettek; édesanyja most segédtanár egy óvodában, édesapja pedig vezető edzője a Guildford-i Úszó Klubnak. Egyetlen bátyja van, aki orvos. Andrew korábban tornázott és úszott. Eredetileg üzletembernek tanult volna, de 16 éves korában érdekelni kezdte a színészvilág. 2004-ben diplomázott a Londoni Egyetem Central School of Speech and Drama karán.

Pályafutása

2012-ben főszerepet kapott A Csodálatos Pókember-ben.

Annak ellenére, hogy többször nyilvánosan tagadta az ellenkezőjét, Garfield ismét eljátszotta Pókember szerepét a Marvel-moziuniverzum Pókember: Nincs hazaút című filmjében, ahol Pókember utódja, Tom Holland és elődje, Tobey Maguire mellett játszott. Az alakításáért a kritikusok és a közönség elismerését is megkapta. Garfield "örömteli" élményként írta le a filmben való munkáját, és azt mondta, hogy ezzel „lezárult” a Pókember karakterének saját változata. Azt is elmondta, hogy nyitott lenne arra, hogy a jövőben újra eljátssza a szerepet.

Magánélete A színész kettős állampolgár, Sunday Herald-nak adott 2009-es interjújában azt mondta, hogy „egyformán otthon érzi magát az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban”, sőt kifejezetten „élvezi e kulturális változatosságot”. Rendszeresen ad interjút munkásságáról, de magánéletét nem teregeti ki a nyilvánosság előtt.

2011-ben A csodálatos Pókember forgatásán összejött filmbeli párjával, a Gwen Stacy-t alakító, nála öt évvel fiatalabb Emma Stone-nal. A film rendezője, Marc Webb később megjegyezte, hogy a Garfield és Stone között lévő kémia miatt esett egyértelműen Stone-ra a választás a castingon. Három év együtt járás után 2014 októberében Andrew eljegyezte a színésznőt, ám 2015 októberében különváltak útjaik.

2011-ben Garfield a Sport a Világ Árváiért Alapítvány (Sport for the Worldwide Orphans Foundation, WWO) nagykövete lett.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2005 Mumbo Jumbo (rövidfilm) Simmo Bevan Walsh2007 A bűn hálójában Boy A Jack Burridge John Crowley Gyávák és hősök Lions for Lambs Todd Hayes Csőre Gábor Robert Redford 2008 A másik Boleyn lány The Other Boleyn Girl Francis Weston Csőre Gábor Justin Chadwick2009 Doctor Parnassus és a képzelet birodalma The Imaginarium of Doctor Parnassus Anton Pálmai Szabolcs Terry Gilliam Air (rövidfilm) Tom Luke Davies2010 I'm Here (rövidfilm) Sheldon Spike Jonze Ne engedj el! Never Let Me Go Tommy D. Schruff Milán Mark Romanek Social Network – A közösségi háló The Social Network Eduardo Saverin Csőre Gábor David Fincher 2012 A csodálatos Pókember The Amazing Spider-ManPeter Parker / PókemberMolnár LeventeMarc Webb2014 A csodálatos Pókember 2. The Amazing Spider-Man 2 99 Otthon 99 Homesfilmproducer Dennis Nash Ramin Bahrani2016 A fegyvertelen katona Hacksaw Ridge Desmond Doss Molnár Levente Mel Gibson Némaság Silence Sebastião Rodrigues atya Bercsényi Péter Martin Scorsese 2017 Lélegzetvétel Breathe Robin Cavendish Varga Gábor Andy Serkis 2018 Kaliforniai rémálom Under the Silver Lake Sam David Robert Mitchell 2020 Mainstream Link Gia Coppola2021 Tammy Faye szemei The Eyes of Tammy Faye Jim Bakker Minárovits Péter Michael Showalter Tick, Tick... Boom! Tick, Tick... Boom! Jonathan Larson Szemenyei János Lin-Manuel Miranda Pókember: Nincs hazaút Spider-Man: No Way Home Peter Parker / Pókember Molnár Levente Jon Watts2023Pókember: A pókverzumon átSpider-Man: Across the Spider-VersePeter Parker / Pókember (archív felvétel)Molnár Levente Joaquim Dos Santos Kemp Powers Justin K. Thompson 2024 A szerelem ideje We Live in Time Tobias Schruff Milán John Crowley 2025 Vadászat után After the Hunt Henrik Gibson Molnár Leventefilm végén feltüntetett stáblista alapján Luca Guadagnino 2026 A varázslatos titokfa The Magic Faraway Tree Tim Thompson Schruff Milán Ben Gregor

Televízió bélyegkép|jobb|225px|Garfield és Emma Stone 2014-ben

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések2003Swinging több szereplő 1 epizód Sugar Rush Tom 5 epizód 2006 Simon Schama's Power of Art: Caravaggio fiú 1 epizód2007 Ki vagy, doki? Doctor Who Frank Fagypont Freezing Kit 1 epizód Trial & Retribution Martin Douglas 1 epizód 2009 Red Riding Eddie Dunford 3 epizód 2011–2014 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (házigazda) 2 epizód 2019 RuPaul's Drag Race UK önmaga (meghívott zsűritag) 1 epizód

Színház

Érdekességek A Social Network - A közösségi háló című film rendezője, David Fincher eredetileg Mark Zuckerberg szerepe kapcsán találkozott a színésszel, ám Garfield "embersége velejének hihetetlen érzelmi kifejezéseit" sokkal megfelelőbbnek találta Saverin szerepére. A döntés helyesnek bizonyult, a The New Yorker, Entertainment Weekly, Los Angeles Times, The Wall Street Journal és a BBC méltán zengett dicshimnuszai mellett a Rolling Stone úgy jellemezte Garfield játékát, mint "...elképesztően remek - lelket ad egy olyan filmnek, aminek máskülönben talán nem lenne". Garfield "több szempontból is erős kihívásnak" élte meg Pókember szerepét. Atléták és pókok mozgását gyakorolta és próbálta összedolgozni, jóga és pilates órákat vett, hogy olyan rugalmas és hajlékony legyen, amennyire csak lehetséges. Négy hónapnyi tréningjét "kihívónak és kimerítőnek" írta le. Alakítása ez esetben is remek elismerést kapott. Miután a Marvel a Sonytól Pókember karakterét bevonta a Marvel-moziuniverzumba, A csodálatos Pókember szériának vége szakadt, nem készült el a harmadik rész. Peter Parker szerepét Tom Holland vette át. Később viszont 2021-ben újra elvállalhatta Pókember szerepét a Pókember: Nincs hazaút c. filmben Tom Holland és Tobey Maguire Pókembere mellett. Garfield visszatérését sokan spekulálták, amit egészen a film megjelenéséig tagadnia kellett, mert eredetileg a stúdió meglepetésnek akarta szánni a visszatérését a sok kiszivárgások ellenére is. 2015-ben archeológusok azzal tisztelték meg Garfield Pókember-alakítását, hogy egy újonnan felfedezett pókfajt, a Pritha garfieldit róla nevezték el.

Jegyzetek

További információk

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Brit színészek Kategória:AACTA-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:Los Angeles-iek