A Sounds Like a Melody a nyugatnémet Alphaville együttes második kislemeze első, Forever Young című albumáról. 1984. május 14-én jelent meg. A dal nagy sikert aratott a kontinentális Európában és Dél-Afrikában is; Olasz- és Svédországban listavezető lett.
Sok más popzenei daltól eltérően, ahol a dal szerkezete egymást követő versszakokra épül, a Sounds Like a Melody egy instrumentális szintetizátordallammal indul, amit két, refrénben végződő versszak követ, majd az instrumentális dallam csaknem egy percen keresztül ismétli magát a dal végéig.
Háttere Az Alphaville eredetileg a Forever Youngot akarta második kislemezként megjelentetni a Big in Japan sikere után, a lemezkiadó azonban ragaszkodott hozzá, hogy a kettő között még egy dalt megjelentessenek. Így született meg a Sounds Like a Melody, mindössze két nap alatt. Marian Gold énekes így nyilatkozott erről: „az egész ügy sértette naiv hippi-ösztöneinket. Azzal, hogy csak a pénzügyi siker kedvéért szerezzünk zenét, úgy éreztük, elárulunk mindent, amiben hiszünk. Másfelől viszont… vajon nem nyújtott lehetőséget arra, hogy csodás játékokat játszhassunk a popzene szép új világában?” Emiatt a nyomás miatt az együttes nem kedvelte a dalt, és több mint tíz évig nem voltak hajlandóak koncerten előadni.
Dallista 7" kislemez Sounds Like a Melody – 4:29 The Nelson Highrise Sector One: the Elevator – 3:14
12" kislemez Sounds Like a Melody (Special Long Version) – 7:42 The Nelson Highrise Sector One: the Elevator – 4:12
A 7" és a 12" is különbözik az albumváltozattól. A B oldal dalát gyakran egyszerűen The Elevator címen emlegetik. Egy remixe szerepel az 1999-ben kiadott Dreamscapes albumon.
Válogatásalbumokon az 1999-ben megjelent Dreamscapesen szerepelt a dal egy korai demója és egy reggae ihletésű koncertfelvétele 1997-ből. A 2001-ben megjelent Forever Pop válogatásalbumon szerepel egy új remixe, a Staggman Mix. A 2003-ban megjelent CrazyShow albumon újabb remixe szerepel, a MaXx Mystery's 80's Remix. A 2014-ben megjelent so80s presents Alphaville albumon szerepel az eredeti Special Long Version és a B oldalas dal, a The Elevator is.
The Nelson Highrise Ezen a kislemezen szerepel az első négy dal, amelyet az Alphaville a The Nelson Highrise sorozat részének tekint. A The Elevatorön kívüli másik három: The Nelson Highrise Sector 2: The Other Side of U, az 1986-ban megjelent Dance with Me kislemez B oldala. The Nelson Highrise Sector 3: The Garage, két, 1986-ban megjelent kislemez, a Jerusalem és a Sensations B oldala. The Nelson Highrise Sector 4: The Scum of the Earth, a 2003-ban megjelent CrazyShow albumról.
Helyezések Slágerlista (1984–1985) Legmagasabb helyezésFrancia kislemezlista10Német kislemezlistaGerman Singles Chart Charts-surfer.de (Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 14.)3Norvég kislemezlista5Osztrák kislemezlista"Sounds Like a Melody", in various singles charts Lescharts.com (Elérés: 2008. február 24.)3Spanyol kislemezlista 5Svájci kislemezlista4Svéd kislemezlista1
Éves összesített slágerlista (1984)HelyezésOsztrák kislemezlistaAustriancharts.at (Elérés: 2008. szeptember 14.)19Svájci kislemezlistaHitparade.ch (Elérés: 2008. szeptember 3.)15
Feldolgozások 1993-ban a Cappella nevű eurodance-duó U Got 2 Let The Music című dalában felhasznált egy részletet a dalból. A Lichtenfels dance-együttes is feldolgozta. 1998-ban a Tap 011 szerb eurodance-együttes szerb nyelvű feldolgozást készített belőle .
Jegyzetek
Kategória:Alphaville-kislemezek Kategória:1984 kislemezei