Horgas Ádám (Budapest, 1969. március 12. –) magyar színész, rendező, táncos, koreográfus, zeneszerző és író. Előszeretettel hoz létre összművészeti produkciókat. Az Atlantis Színház alapítója és művészeti vezetője. A Mab című első magyar web-thrillersorozat kitalálója és alkotója, mely után megszervezte az első országos websorozat portált, pályázatot és fesztivált.
Élete Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, testvérei Péter díszlettervező, Eszter fuvolaművész és Judit irodalmár,Horgas Eszter honlapja Bio (hozzáférés: 2015. január 24.) nagyapja Levendel László, neves tüdőgyógyász főorvos. 1982-1986 között a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1989-ben szerzett diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, rajz speciàl-kollégiumra járt.
Festőművésznek készült, amikor – még a gimnáziumi évei alatt, 1986-ban – felvételt nyert az Arvisura Színház stúdiójába, ahol a színészmesterség mellett színpadi mozgást, kontakt táncot, etnikus táncokat, akrobatikát és pantomimet is tanult. 1988-tól már társulati tag Somogyi István társulatában. Innen nyolc év után a Pinceszínházhoz szerződött, majd 1995-benSallak Kinga: Alternatív színházi kezdeményezések , mno.hu – 2002. március 27. Molnár Évával megalapította saját társulatát, az Atlantis Színházat. Társulatukat először a VSZM közösségi ház igazgatója, Nagy István Sándor fogadta be. Két évig csak képzéssel foglalkoztak, önálló társulattal csak aztán kezdtek előadásokat készíteni. 2000-benCentrál Színház – Schmied Zoltán, aki az Atlantis Színháznál sajátította el a mesterség alapjait Jordán Tamás a Merlin Színházhoz szerződtette a társulatot.168 óra , Sztankay Ádám: Gyógyíthatatlan idealista (Beszélgetés Horgas Ádámmal.) 2005. szeptember 27.Port.hu Merlin Színház Atlantis Társulata Később a vele – már mint a Weöres Sándor Színház igazgatójával – együtt állította színpadra a Szakmák Színháza előadássorozatot.Jónás Ágnes: Vadon(at) új köntösben A dzsungel könyve, Interjú, tiszatáj – 2014. március 6. 2018. augusztus 1-jétől 2022-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője és prózai tagozat vezetője volt.gszl: Barnák László: Nem feladat mindenkit kielégítő színházat csinálni, szeged.hu – 2018. február 25.Tóth Anett: Határozott elképzelései vannak Horgas Ádámnak, a színház új főrendezőjének, delmagyar.hu – 2018. augusztus 28.
Négy évig tanított színészmesterséget és mozgást a Színművészeti Egyetemen, több alternatív társulatnál, valamint a főváros különböző művelődési házaiban. 2013-tól oktat a Pesti Magyar Színiakadémián.A Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola honlapja: Tanáraink Vendégként játszott és koreográfiákat készített többek között a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a Pesti és az Új Színházban. Országszerte rendez színházakban.
2010-ben az első magyar web-thrillersorozat, amit MAB címen töltött fel a YouTube-ra kitalálója és alkotója,winnie: MAB – Az első magyar thriller websorozat, sorozatjunkie.hu – 2010. november 2.Háromszázezren látták az első magyar YouTube-thrillert, Transindex.ro – 2011. március 25. mely után létrehozta az első országos websorozat pályázatot, portált és fesztivált.Soós Tamás: Webse: az első európai websorozat-fesztivál, prae.hu – 2011. december 17.GK: Füvet áruló tinilányok a websorozatokban, index.hu – 2012. június 26.
Művészeti tevékenységei között lehetőség szerint nem tesz különbséget, szeret összművészeti alkotásokat létrehozni, abban gondolkodni. A Horgas Eszter nevével fémjelzett és általa vezetett Partitúra Összművészeti Kurzusnak is aktív résztvevője 2011 júniusa óta minden évben.Hajmeresztő akrobatika – interjú Horgas Ádámmal (11-13. oldal), Dionüszosz Magazin – 2014. december – 2015. januárIdén újra indul a Partitúra Összművészeti Kurzus, balatonfured.hu – 2013. május 26.
2006-ban Botos Évával alapították meg a ShakuEcho együttest, melynek több lemeze is megjelent, de zenéjük filmek főcím- és betétdalakéntJónap Tamás: 9 és fél randi csak februárban, filmzene hamarosan , music.hu 2008. január 15. is hallható.A Presszó című sorozat zenéjéből készít nagylemezt a ShakuEcho , veol.hu - 2008. november 5.ShakuEcho együttes , dalok.hu (hozzáférés: 2015. február 2.) 2020-ban Szemenyei Jánossal szerzője, a 169 művész közreműködésével készített, Kis suttogás című karanténdalnak. az Ádám Horgas YouTube-csatornán - 2020. ápr. 3.Megindító dalban kérnek mindenkit: maradj otthon! , feol.hu - 2020. április 4.
Munkái A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2018. október 7-éig: rendezőként: 36; koreográfusként: 35; színészként: 25, zeneszerzőként: 1; szerzőként: 5.Színházi adattár: Előadások adatbázis
Rendezőként MAB (magyar thriller websorozat) Fernutti cirkusza (Arvisura Színház) Agyagszárnyak (Atlantis Színház) Spoon River-i holtak (Atlantis Színház) Holtudvar (Atlantis Színház) Mennyből az angyal (Atlantis Színház) Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház) …és Romeo és Júlia (Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel) Romeo és Júlia (Atlantis Színház) Two Blind Mice (Madhouse társulat) Atlantis (Nemzeti Színház) Az isteni Claudius (Szombathelyi Történelmi Karnevál) Picasso kalandjai (társrendezőként Méhes Lászlóval, Pesti Színház) Lear király (Atlantis Színház) Kötélen a Niagara felett (Atlantis Színház) Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál) Vadorzók (Új Színház) Dr. Bubó (Aréna) Piros család (Mesebolt Bábszínház) Mesterdetektív (2013, Weöres Sándor Színház) 39 lépcsőfok (2013, Pécsi Nemzeti Színház) Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)Magyar Színház: Vérnász A dzsungel könyve (2014, Weöres Sándor Színház)Weöres Sándor Színház: A dzsungel könyve Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)Pécsi Nemzeti Színház Szentivánéji álom Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)Pesti Magyar Színház Macbeth Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)Pécsi Nemzeti Színház Évek vándora színlapja A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)Centrál Színház A lepkegyűjtő színlapja Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)Játékszín a Virágot Algernonnak színlapja (hozzáférés: 2016. május 29.) A padlás (2015, szombathelyi Weöres Sándor Színház)Weöres Sándor Színház A padlás színlapja (hozzáférés: 2016. május 29.) A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)Pécsi Nemzeti Színház A Grönholm-módszer színlapja (hozzáférés: 2016. május 29.) Hamlet (2016, Pinceszínház)Pinceszínház: Hamlet színlapja (hozzáférés: 2016. május 29.) Pillanatfelvétel (2016, Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)Átrium Színház Pillanatfelvétel színlapja (hozzáférés: 2016. május 29.) Az ember paródiája chat-intések (2016, Partitúra összművészeti kurzus, Balatonfüred)Az ember paródiája chat-intések, furedkult.hu - 2016. augusztus 21. Ahogy tetszik (2016, Weöres Sándor Színház) Csongor és Tünde (2017, Pécsi Nemzeti Színház)Csongor és Tünde színlap, pnsz.hu (hozzáférés: 2016. december 10.)Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló): Blahó Gergely legyőzte a vírust és Csongorként is befutott , bama.hu - 2016. december 15. Életrevalók (2017, budapesti Játékszín) Szentivánéji álom (2018, Szegedi Nemzeti Színház)Szentivánéji álom színlap, szinhaz.szeged.hu (hozzáférés: 2018. október 7.)
Koreográfusként Gyalog galopp (Szegedi Nemzeti Színház, Pesti Színház) Indul a bakterház (Szegedi Nemzeti Színház) Legyező (Pesti Színház) Picasso kalandjai (Pesti Színház) Mizantróp (Új Színház) Lüzisztraté (Merlin Színház) Hamlet (Új Színház) Yvonne, burgundi hercegnő (Katona József Színház) Vőlegény (Új Színház) Három testőr (Vígszínház) A balek (Merlin Színház) Salemi boszorkányok (Vígszínház) Szent Márton élete (Szombathelyi Történelmi Karnevál) Öngyilkos (Nemzeti Színház) Varázsfuvola (Opera) Az Atlantis Színház összes produkciója Csaó bambinó (2005, Soós Péter játékfilmje) Világszép nádszálkisasszony (2009, Neptun Brigád) Picasso kalandjai (2012, Pécsi Nemzeti Színház) Nero, a véres költő (2013, Pesti Magyar Színház) Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház) Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház) Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház) Hamlet (2016, Pinceszínház) Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház) Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)
Színészként Szentivánéji álom – Puck (Arvisura Színház) A Mester és Margarita – Behemót (Arvisura Színház) Magyar Elektra – Oresztes (Arvisura Színház) Suryakanta király története – Suryakanta király (Arvisura Színház) Piszkos Fred, a kapitány – St. Antonio főherceg (Arvisura Színház) Kinn vagyunk a vízből – Fred (Pinceszínház) Mennyből az angyal – Angyal (Atlantis Színház) Hamlet – Színészkirálynő (Új Színház) Gyalog galopp – Arthur király (Pesti Színház) Picasso kalandjai – Picasso (Pesti Színház) Kötélen a Niagara felett – Blondin (Atlantis Színház) Ezeregyéjszaka meséi – Dzsin (Atlantis Színház) Lear király – Cornwall (Atlantis Színház) Az Avar – Avar (Atlantis Színház) Kisváros: Harci papok című rész (1998, televíziósorozat) Szamba – vidéki színész (1996, Koltai Róbert filmje) Kazohinia - Zatamon, Zemöki (Péntek Csilla rendezése)A Színházi Adattár alapján
Táncosként
A csodálatos mandarin (Bozsik Yvette társulat) A dzsungel könyve (Pesti Színház) Össztánc (Vígszínház) Halkalitka (Fekete Hedvig) Légypapír (Atlantis Színház) Ispilánti lányok (Latissimus Dorsi) Magzatmáz (Trafó) Macabre (Mu Színház) Offenbach titkai – Ballett (1996, Szabó István, német–francia–magyar koprodukcióban készült Tv-filmje)
Zeneszerzőként Sétikáló (1994, Budapest Bábszínház) Szelídek (Balogh Zsolt filmje) Hajszál és csengettyű (Mispál Attila filmje) Flóra és Fauna (Mispál Attila filmje) A malom (Mispál Attila filmje) Bűvész (Rohonyi Gábor filmje) Piszkos Fred, a kapitány (Arvisura Színház) Fernutti cirkusza (Arvisura Színház) Picasso kalandjai (Pesti Színház) Mizantróp (Új Színház) A balek (Merlin Színház) Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál) Vadorzók (Új Színház) Faust (Veszprémi Petőfi Színház) Antigoné (Miskolci Nemzeti Színház) Atlantis (Nemzeti Színház) Lüzisztraté (Merlin Színház) Ketten egyedül (Andaxinház) Agyagszárnyak (Atlantis Színház) Romeo és Júlia (Atlantis Színház) Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház) Lear király (Atlantis Színház) Ezeregyéjszaka meséi (Atlantis Színház) Shakuecho együttes dalai Presszó (2008, Sas Tamás televíziósorozata) 39 lépcsőfok (2012, Pécsi Nemzeti Színház) Vérnász (Ács Dominikával közösen) (2013, Pesti Magyar Színház) Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház) Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház) Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház) A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház) Ádám Horgas hivatalos YouTube-oldalán - 2015. aug. 2. Virágot Algernonnak (2015, Játékszín) Ádám Horgas hivatalos YouTube-oldalán - 2015. aug. 7. A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló): Grönholm-módszer: fordulatos, színészközpontú játék , bama.hu - 2016. február 12. Hamlet (2016, Pinceszínház) Pillanatfelvétel (Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház) Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház) Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)
Szerzőként Vak meglátta, hogy kiugrott (1999, Atlantis Színház) Two Blind Mice (Vak meglátta, hogy kiugrott, 2002, Madhouse - Merlin Színház) Picasso kalandjai (2003, Pesti Színház) MAB (magyar thriller websorozat)InGen: MAB: A magyar webthriller - bemutató és interjú, gamekapocs.hu - 2011. február 2. A lepkegyűjtő - dramaturg (2015, Centrál Színház)
Könyvekben Horgas Ádám–Horgas Béla: Szeltagor – A Sárkány ideje (1997, Atlantis Tánc Színházi Alapítvány)Magyar Éva: Mese-Folyam Horgas Ádám és Horgas Béla könyvéről; Elektronikus Könyv és Nevelés 1. évfolyam, 2. szám - 1999 illusztráció Horgas Béla: Kacifánt színre lép (1988, Kossuth Nyomda, Bp.) Horgas Béla: Sétikáló (2009, Liget, Bp.)
Díjai 1990. I. Pécsi Országos Színházi Találkozó - legjobb zene díja (Romeo és Júlia, Atlantis Színház)archiv.poszt.hu I. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjazottai