A 2009–2010-es magyar női röplabdabajnokság a hatvanötödik magyar női röplabdabajnokság volt. A bajnokságban tizennyolc csapat indult el, a csapatok az előző évi szereplés alapján két csoportban (Extraliga: 1-9. helyért, NB I.: 10-18. helyért) két kört játszottak (az ifjúsági és a serdülő válogatott csak egy kört játszott). Az alapszakasz után az Extraliga és az NB I. 1-4. és 5-8. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva egymás közt még két kört játszottak (az ifjúsági és a serdülő válogatott már nem vett részt). A középszakasz után az 1-6. és 9. helyezettek, valamint az osztályozó győztese play-off rendszerben játszottak a végső helyezésekért, az osztályozó vesztese (melyben a 7. és a 10. helyezett vett részt), valamint a 8. és a 11-12. helyezettek egymás közt két kört játszottak a 9-12. helyért, míg a 13-16. helyezettek az addigi pontjaikat megtartva egymás közt még két kört játszottak a 13-16. helyért.

Alapszakasz Extraliga #CsapatMGyVSz+Sz-PMegjegyzés1.BSE-FCSM15141424272 pont levonva2.Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza151053522253.Vasas SC-Duna Autó-Óbuda151143618242 pont levonva4.TEVA-Gödöllői RC15963223245.Békéscsabai RSE15963225246.Székesfehérvári MÁV Előre15692135217.Újpesti TE152131340178.Albrecht-Miskolci VSC-MISI15015445159.Ifjúsági válogatott835141711 NB I. #CsapatMGyVSz+Sz-P1.BITT-Kaposvári NRC151143619262.GMR Group-Agria RC Eger151143823263.Nyíregyházi Főiskola SE151053516254.Veszprémi Egyetem SC151053225255.Újbuda TC15963422246.Palota RSC-Böllhoff15782727227.Kalocsai SE153121438188.Testnevelési Főiskola SE153121439189.Serdülő válogatott8083248

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Középszakasz #CsapatMGyVSz+Sz-P1.BSE-FCSM12111337232.Vasas SC-Duna Autó-Óbuda12752321193.Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza12481828164.TEVA-Gödöllői RC12210133114 5.Békéscsabai RSE12120366246.Székesfehérvári MÁV Előre12752720197.Újpesti TE12481627168.Albrecht-Miskolci VSC-MISI1211173313 9.Nyíregyházi Főiskola SE128427172010.BITT-Kaposvári NRC127526211911.Veszprémi Egyetem SC125718261712.GMR Group-Agria RC Eger1248202716 13.Újbuda TC121113492314.Palota RSC-Böllhoff128428132015.Kalocsai SE124814251616.Testnevelési Főiskola SE1211163513

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Rájátszás 1–8. helyért Osztályozó: Újpesti TE–BITT-Kaposvári NRC 3:2, 3:2

Negyeddöntő: BSE-FCSM–Nyíregyházi Főiskola SE 3:0, 3:0 és Vasas SC-Duna Autó-Óbuda–Újpesti TE 3:1, 3:0 és Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Székesfehérvári MÁV Előre 2:3, 2:3 és TEVA-Gödöllői RC–Békéscsabai RSE 3:2, 3:1

Elődöntő: BSE-FCSM–Székesfehérvári MÁV Előre 3:0, 3:0, 3:0 és Vasas SC-Duna Autó-Óbuda–TEVA-Gödöllői RC 3:2, 3:1, 3:2

Döntő: BSE-FCSM–Vasas SC-Duna Autó-Óbuda 3:1, 3:0, 3:1

3. helyért: TEVA-Gödöllői RC–Székesfehérvári MÁV Előre 3:0, 3:1, 3:0

5–8. helyért: Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Nyíregyházi Főiskola SE 3:1, 3:1 és Békéscsabai RSE–Újpesti TE 3:1, 3:0

5. helyért: Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Békéscsabai RSE 3:0, 3:1

7. helyért: Újpesti TE–Nyíregyházi Főiskola SE 3:0, 2:3, 3:1 9–12. helyért #CsapatMGyVSz+Sz-P9.Albrecht-Miskolci VSC-MISI6421571010.BITT-Kaposvári NRC6421291011.Veszprémi Egyetem SC64214111012.GMR Group-Agria RC Eger6064186 13–16. helyért #CsapatMGyVSz+Sz-P13.Újbuda TC1815350163314.Palota RSC-Böllhoff1813545203115.Kalocsai SE1871124362516.Testnevelési Főiskola SE1811765319

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Források Magyar sportévkönyv 2011 Magyar Röplabda Szövetség

Kategória:Női röplabdabajnokság évei Magyarnoiroplabdabajnoksag Magyarnoiroplabdabajnoksag