A Kántor nyomoz egy bűnügyi regény, melyet Szamos Rudolf írt 1970-ben. A könyvből 1975–76-ban a Magyar Televízió 5 részes, fekete-fehér magyar tévéfilmsorozatot készített Kántor címmel.
Történet
Lux A történet egy szökött német juhászkutya igazi gazdára találásával kezdődik. A másfél éves ebet már kölyökkorától kezdve kínozta a korábbi tulajdonosa: az ölébe szorította, és az állat orra és szeme előtt gyufát gyújtott, majd röhögve nézte a kiskutya vergődését, kínlódását. Miután a német juhász megszökött, többször a sintérek elől menekült, alkalmi tolvajként élelmet lopott, a szabadban a vihar verte, éjszaka a villámlás félemlítette. Egy napon egy gyönyörű anyakutya nyomába szegődött, s így jutott el az angyalföldi járőrkutyatelepre. Nehezen illeszkedett be az itt élők társadalmába, de Kovács őrmester hathatós közreműködésével (alapos verést kapott az ellenszegülő, támadó eb), megtanulta a fegyelmet, és hűséges, kitartó járőrtárs vált belőle. A rendőr már az első napon a Lux nevet adta neki.
A járőrkutyatelep lakói közül Kofa és öt kölyke mindennapi életébe pillanthatunk be. Kántor, az őstehetség szimatával, tanulási képességével, fegyelmezettségével már korán kitűnt kortársai közül. Két testvére (Gazsi és Pepi) pár hónap tanulás után a határőrséghez került. Kántort hat hónapos korában kemény munkára fogták: alapfokú kiképző tanfolyamon és alaki, fegyelmező gyakorlatokon kellett részt vennie.
Az óbudai kutyás „seriff” Táborhegyen lakott a feleségével és gyermekével egy kis, kertes házban. A rendőr ide vette magához Luxot, a „kemény vagányt”, aki istenként tekintett gazdájára. A megerősödött juhászkutya az őrsön Kovács ágya alatt szeretett a leginkább aludni. A rendőrök (még az őrsparancsnok is) a közelükben csak halkan beszélgettek, mert a kutya gyűlölte a zajt, és ha az őrmester lepihent, akkor szinte lábujjhegyen jártak, csendben voltak, mert Luxszal egyikük sem akart konfliktusba kerülni. A Rezeda csapszékben állandóak voltak a verekedések, ám Lux segítségével Kovács őrmester egyedül leleplezett és megfékezett 6 csavargót, akik már régóta provokálták és meglopták az ott lakó telepieket.
Kántor gyermekkora véget ért Angyalföldön, az „elemi iskola” elvégzése után új gazdához, Kovács őrmesterhez került. Lux kezdetben undok volt, ellenségesen fogadta a kamasz kutyát, de a rendszeres, közös gyakorlások, veszélyes járőrszolgálatok barátságot szőttek a két állat között. A Remete-hegyen négy fegyveres rablót tettek ártalmatlanná (a fektető csillagalakzat alkalmazásával), széncsempészeket lepleztek le, körözött rablógyilkos nyomára vezették a gazdájukat. Kántornak tetszett a gazda lakása, szívesen játszott bújócskát az embergyerekkel, még a reggeli félórás fegyelmező gyakorlatokat is élvezte. Lux és Kántor meglepő futárszolgálatot teljesített, a kapitányságra kellett elvinniük a parancskönyvet. A gazda és az őrsparancsnok megdöbbenésére – Lux kezdeményezésére – a két kutya villamoson és trolibuszon is utazott. A fegyelmezett, jó szimatú Kántor példaképének tekintette az egyénieskedő, apró trükköket is bevető, de a gazdáját őszintén szerető Luxot. Kovács őrmestert közben előléptették őrsparancsnok-helyettessé.
Lux imádta a vizet, ősszel, amikor a Dunához mentek, Kántor is – pedig először járt mély vízben – kitűnően úszott. A gazda rendszeresen mérte kedvenceit, Kántor 1952 végén 28 kilót nyomott és 70 cm marmagasságú volt, Luxnál ezek az adatok: 46 kg, 73 cm.
Egyik este nagy baj történt: Lux – miközben Kántor és a kisember játszottak egymással – egy ostoba, ideges mozdulattal belekapott Kovács kisfiának, Petinek az arcába. A gyermeket az apja azonnal kórházba vitte, Lux – rádöbbenvén mit tett – elmenekült otthonról. Péter arcán össze kellett varrni a bőrt, az őrmester első gondolata ekkor az volt, hogy agyonlövi a kutyát. Lux 3 napig folytonosan bujdokolt, de a megszokott napi program egy részét percre pontosan betartotta: Margit kórház (ahol kosztosként ingyen ebédet kaptak) – téglagyár (gyakorlóhelyszín) – őrs (munkahely) – kórház (ahol a 4 éves Peti feküdt).
Lux a kórházbanA folyosón a főorvosba botlott. Az csodálkozva kérdezte:
– Mióta van maga itt?
– Én?
– Maga.
– Félórája hoztam a kutyát...
– Félórája? Talán két órája. Jobban is vigyázhatna rá, majdnem feldöntötte az osztályos nővért. Nem panaszkodott?
– Bocsánat – vágott az orvos szavába Kovács –, nem értem, miről tetszik beszélni.
– Mit nem ért? Jött a maga kutyája, behívtam a szobámba, akkor hozta a nővér az ebédemet, és ahogy az asztalra tette, a kutya ráugrott, dühödt morgással elzavarta a nővért és mindent fölfalt.
Kovács kissé értetlenül kérdezte:
– Lux volt?
– Hát persze. Nem az a maga kutyája? De ez még semmi. Ahogy fölfalta az ebédemet, utána kirohant a folyosóra, majd sorba járt minden kórtermet. Az ápolónő újból el akarta zavarni, de a kutya akkorát lökött rajta, hogy majdnem hanyatt esett. Utánamentem én is, rászóltam, ám oda se neki, csak egyik kórteremből ki, a másikba be, amíg meg nem találta a maga kisfiát.
– Petit? – kerekedett ámulóra Kovács képe.
– Azt, azt. Az ajtóból figyeltem. A gyerek éppen aludt, a keze lelógott az ágyról. Ekkor az az erőszakos vadállat odarohant az ágy széléhez és úgy nyüszített, mintha sírna, közben meg a gyerek kezét nyalogatta. Amikor a kórterembe léptem, abbahagyta, farkát hasa alá csapta és lesunyt fejjel, mint a szélvész, elszáguldott mellettem.
– Szinte hihetetlen.
Kovács őrmester rájött Lux „napirendjére”, és egy lépéssel megelőzte, az őrsön meglepte a kutyát. A gazda parancsszavára Lux moccanni sem mert, kushadt a földön, várta a jogos büntetést: a megérdemelt verést. De a rendőr nem bántotta az ebet, a haragja már elszállt, megbocsátott a járőrtársának, akinek eddigi hűsége fanatikus áhítatba csapott át.
Egy kalauz meggyilkolásának ügyében nyomoztak, éjszaka friss nyomon követték a bűnelkövetőt. Kántor 4 km-en keresztül vezette a gazdáját, Lux is mellettük ügetett. A gyilkosnak 15 perc előnye volt, de az óbudai temetőnél rábukkantak a férfira. Egy kriptában húzta meg magát, onnan lőtt rá Kovács őrmesterre. Lux a bűnöző csuklóját kapta el, Kántor a földre döntötte a fájdalmában jajveszékelő embert. Ezt az ügyet a média is felkapta, újságcikkek sokasága foglalkozott a bravúros, villámgyors elfogással. Híresek lettek, de a kutyák eltartásának gondja továbbra is Kovács őrmesterre maradt.
1953 februárjában a bűnügyi rendőrség országos főnöke elé került a nyomozókutya-tanosztály létrehozásának ügye. Kovács őrmestert és két kutyáját kihallgatáson fogadta az ezredes, aki a megbeszélés után engedélyezte a kutyavezető -képző tanosztály megalakítását. Addig is, míg az osztály elindul: a főtiszt 100 Ft/hó élelmezési pótlékot utaltatott a „kutyás seriff” számára.
A kutyák gondolkodó lények?– Úgy beszél, mintha legalábbis gondolkodó lények lennének a kutyái – jegyezte meg az ezredes.
Az őrmester szent meggyőződéssel, határozottan válaszolt:
– Azok is. Sokan ugyan kétségbe vonják, de én saját gyakorlatomból tudom, hogy ezek ketten nem akármilyen kutyák, ezek gondolkodó lények.
– És maga szerint más fajták nem jöhetnek számításba? – kérdezte az ezredes.
Kovács a fejét ingatta és folyamatos szakmai előadásba kezdett, mintha csak Sarki Janinak magyarázna, a Vörösvári úti őrs őrszolgálatosának. Az angol rendőrség azelőtt vérebeket használt. A Scotland Yardnál még a XVIII. század elején honosították meg a vérebeket... de ezek a kutyák csak a gyilkosságoknál használhatók és csak akkor, ha a gyilkos vérnyomokat hagyott maga után. A második világháború idején az angol rendőrség is áttért a német juhászokra.
– Sajnos, a Gestapo is – jegyezte meg az ezredes.
– Így van. A német fasiszták főleg a koncentrációs táborok őrzésére, a szökevények felkutatására és a kommunisták üldözésére használták ezeket a kutyákat... De volt vérebük és speciálisan az emberre támadó, különösen vérszomjas buldogokat is tartottak.
– Nem gondolja, ha a mi rendőrségünk is kutyákat alkalmaz, az némi rossz emlékeket kavar fel az emberekben?
Az őrmester töprengett. Erre ez ideig nem is gondolt. Mi mást válaszolhatna, a saját gyakorlatából indult ki. A németek és főleg az SS meg a Gestapo miatt a német juhászoknak valóban nagyon rossz híre volt – és a borzalom lidérce is olyan közeli még, hogy a kérdés jogos... Ezért bizonytalanul kezdte magyarázatát:
– A kutya elsősorban az embertől függ. A kutyának, bármilyen értelmes lény is, nincs önálló társadalma, nincs saját társadalmi érzéke... Ezért, ha az ember nemes és tiszta célok érdekében kéri a kutya segítségét, megkapja tőle, de megkapja sötét szándékai valóra váltásához is. A kutya olyan, mint az ember, nemes és tiszta, de lehet a gonosz szándékok megvalósításának eszköze is. Egy tény – jelentette ki határozottan –, amint a korszerű bűnügyi rendőrség nem létezhet daktiloszkópia nélkül, ugyanúgy a rendkívül értelmes és fegyelmezett nyomozókutyák segítségét sem nélkülözheti. Azt hiszem, itt is az a fontos: milyen célok elérésére használja fel őket az ember.
A téliesre fordult időben a Duna-parton sétálgattak a Margit híd közelében, amikor a jégtáblák között a kutyák egy kapálózó testet pillantottak meg. Lux parancs nélkül a vízbe vetett magát, Kántor egy gondolattal később ugrott az erős sodrású, 5 Celsius-fokos folyóba. Az öngyilkos férfit az állatok az életük kockáztatásával mentették ki, a parton – a gazdájukon kívül – hatalmas csődület és szirénázó mentőautó várta őket. A két „csodakutya” és Kovács őrmester életmentő kitüntetést kaptak a városi tanács elnökétől, hőstettük története több újságban is megjelent.
1953 tavaszán a III. kerületben megalakult a Központi Kutyatanosztály: Kovács Géza őrmester és Németh Tibor törzsőrmester (Kántor első nevelőjének) irányításával. A boxok 16 járőrkutya számára készültek, 200 méteres 15 akadállyal nehezített körpályát építettek a leendő munka-kutyáknak.
16 fiatal rendőr vállalta a kiképzést, a tanfolyam elvégzése után 16 megyébe osztották szét őket a kutyáikkal együtt. Aki a nyugati körzetet kapta, 3 megye bűnüldöző munkájában vett részt. A szombathelyi Tóti Tibor tizedes (akinek a neve – szinte – csupa „ti”-ből állt) már az első napon összebarátkozott Kántorral, ők ketten kerültek a legnehezebb helyre.
Kántor Csupati kiváló minősítéssel zárta a vizsgákat, jutalomból soron kívül őrmesterré léptették elő. 240 km-es utazás után érkeztek meg Kántorral az állomáshelyükre, ahol Bokor őrnagy parancsnoksága alá kerültek. Egy állománygyűlésen a megyei főkapitány beszámolt a politikai helyzet változásáról (új miniszterelnök került az ország élére), majd az ezredes kettős feladatról tájékoztatta Tóti Tibort és társait: a bűnügyi csoport tagjaiként határvédelmi tevékenységet is el kell látniuk. Csupati az első napokban gyakorlópályát épített Kántor számára, gyakorlókabátjában a „Csibészek” elfogását is rendszeresen átismételték.
Az első közös ügyük egy határsértő felderítése volt, aki a nyomsáv átlépése után két óra előnyre tett szert. Katonai terepjáróval vitték őket a helyszínre, ahol Kántor azonnal szagot fogott, és órákon át vezette a csoportot az idegen után. Egy vasútállomás közelében egy leütött bakterre bukkantak, aki személyleírást adott az elkövetőről. A magas szőke férfit egy Rába-parti falucskában fogták el, egy ház pajtájában bújt el. A férfinál egy forgópisztolyt találtak, később egy rádióadó is előkerült: kiderült, hogy a határsértő a nyugati hatalmaknak kémkedett.
Egy későbbi történetben borlopás ügyében nyomoztak Csupatiék. Zala megye egyik településén egy hordó jó bort (burgundit) vittek el a tolvajok. Két napos nyomokon indultak el, és a 3 km-es út végén egy kocsmánál kötöttek ki. A tulajdonos elismerte, hogy a hordót előző nap vette szomszéd falubeli legényektől, innen már csak az „eladókat” kellett megtalálni. A városi rendőrség hadnagya a körzeti megbízott segítségével ezután már hamar lefülelte a borlopókat.