Szini Károly (Pazony,Pazony neve akkoriban még tartalmazta a „Nyír” előtagot, emiatt a falut időnként összetévesztették Pozsonnyal. A Magyar Néprajzi Lexikon is tévesen Pozsonyt tünteti fel születési helyként. 1829. augusztus 5. – Budapest, 1896. november 15.) író, publicista, folklorista. Szini Gyula (1876-1932) apja.
Életpályája Szülei Szini Sámuel iskolatanító és Záborszky Márczy Klára voltak. Tiszabercelen nőtt fel. Kántoroktató volt, majd az 1850-es évek közepétől a fővárosban élt, és irodalommal foglalkozott. Táncsics Mihállyal és Vajda Jánossal is kapcsolatba került. 1860-ban az Új Idő és a Március című lapoknál dolgozott. 1870-ben a Lámpás című folyóiratnál tevékenykedett. 1871-től a Pesti Újság szerkesztője volt. 1873-ban A Szabadító című folyóirathoz került.Ethnographia, 67. évfolyam (1956) Veress Éva: „Rezerénus” gyülekezet Dunapentelén — „Rezerene” (Nazarene) Congregation in Dunapentele, 565. és 576. old. 1878-tól a Tükör tagja volt. 1879-1880 között a Köztársaság című lap szerkesztője volt. Felesége Maruschák Mária volt, akivel 1876. szeptember 20-án kötött házasságot Budapesten, a Kálvin téri református templomban.A Budapest-Kálvin téri ref. egyházközség házassági anyakönyve, 122/1876. folyószám. Fiai Szini Gyula és Szini Álmos voltak.
Művei Dalos könyv. Új dalok, népies magyar dallamokhoz; Hartleben, Pest, 1865 A magyar nép dalai és dallamai; hangjegyekre tette és kiad. Szini Károly; Heckenast, Pest, 1865 Magyar irodalom. Javaslat a magyar kérdés megoldására; szerzői, Pest, 1866 Vörös könyv, 1-2.; szerzői, Pest, 1868-1869 Isten országa (1868) Lámpás, 1-2.; szerzői, Pest, 1869 A nép könyve (1881) Szini Károly versei; Buschmann Ny., Budapest, 1882 Lant (1883) Új evangeliom. 1. könyv, Új ég és új föld; szerzői, Budapest, 1890 (Könyvek könyve) Válogatott írások; szerk. Marton Jenőné, Kovács Andrásné, Simor András; Táncsics Gimnázium, Budapest, 1994 (Táncsics-sorozat)
Emlékezete Szülőfaluja, Nyírpazony általános iskolája 1996. május 30-án felvette a Színi Károly Általános Iskola nevet. (Azóta átszervezések miatt változott az intézmény neve, de a névadója maradt: 2007-től Színi Károly Általános Művelődési Központ, 2012-től Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola.) Az iskola aulájában emléktábla, valamint a névadót ábrázoló festmény látható.
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999
További információk Magyar életrajzi lexikon Magyar néprajzi lexikon http://www.olvass-sokat.hu/sites/olvass-sokat.hu.foiskola/files/galeria/muveszet/Ny%C3%ADrpazony/irodalom/mtt_214_04_szini_karoly.pdf Életrajza Nyírpazony honlapján
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar újságírók Kategória:1829-ben született személyek Kategória:1896-ban elhunyt személyek