A 2002-től 2003-ig vetített japán–amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amely az ACTAS Inc. és az Aeon, Inc. gyártásában készült. Az amerikai Hasbro és a japán Takara játékgyártó cégek együttműködése során létrejött, 2002-től 2003-ig futott Transformers-széria, amely magába foglal egy animesorozatot és több képregényt is. Az Unikron Trilógia első része, így a később futó Transformers: Energon című animációs sorozat, ennek a folytatásának tekinthető, ám ezzel ellentétben 2D-s számítógépes animációt használt a robotszereplőinek megjelenítésére, amíg a hátterek és az emberek rajzzal készültek. Műfaja akciófilm-sorozat, kalandfilmsorozat és sci-fi filmsorozat. Japánban 2003. január 10. és 2003. december 26. között a TV Tokyo tűzte műsorára. Az Egyesült Államokban 2002. augusztus 23. és 2003. december 12. között a Cartoon Network vetítette. Magyarországon 2011. május 14. és 2011. július 4. között a Zone Club osztott frekvenciáján, a Megamax sugározta, 2017-ben pedig a Kiwi TV is műsorára tűzte Transformerek címmel.
Történet Háttér A Kibertron valaha békés bolygó volt, robotszerű, technológiailag magasan fejlett lakói autobotnak nevezték magukat. Azonban egy nap Megatron és lázadó harcosai, a decepticonok háborút indítottak, hogy leigázzák a bolygót, majd a világot. Az autobotok ellenálltak. A pusztító háborúskodás új fordulatot vett, amikor előbukkant a Kibertron egyik rejtett szektorából egy új, kistermetű alakváltó faj, a minikonok. A decepticonok hamar rájöttek, hogy rabszolgaként használva őket, megsokszorozhatják a támadó erejüket. Más minikonok az autobotok mellé álltak. Egy nap azonban a minikonok nem akartak többé részt venni az értelmetlen háborúban, és egy hajóval elmenekültek. Az decepticonok üldözték őket, és a sérült minikon-hajó egy rosszul kiszámított hipertér-ugrás után az akkor még élettelen Föld bolygóba csapódott. A minikonok egy része hibernált állapotban szétszóródott szerte a Földön.
Évmilliók múlva egy csillagászati kutatóbázis pár iskolás gyermeke a közeli barlangokat átcserkészve, rátalál a sérült minikon-űrhajóra, és egyiküket felkelti a hibernációból. Az űrhajó még épen maradt rendszerei azonnal vészjelzést küldenek a Kibertronra, amelyet a még mindig ott háborúskodó autobotok és decepticonok egyaránt észlelnek. Mindkét frakció azonnal a Naprendszerbe küldi vezéreit és legjobb harcosait, és újrakezdődik a hajsza az egykor szövetséges apró alakváltók megnyeréséért ...
Unikron Trilógia A sorozat az Unikron Trilógia első szezonja, amely az alábbi szériákból áll. Transformers: Armada Transformers: Energon Transformers: Cybertron
Szereplők Szereplő (magyar név) Eredeti hang Magyar hang Autobotok Optimus Prime Garry Chalk Bolla Róbert Hot Shot (Nagymenő) Brent Miller György-Rózsa Sándor Red Alert (Riadó) Brian Dobson Lázár Balázs Jetfire (Géptűz) Scott McNeil Láng Balázs Smokescreen / Hoist(Füstfüggöny / Csörlő) Dale Wilson Sánta László Scavenger (Dögevő) Ward Perry Mikula Sándor Blurr (Homály) Brian Drummond Juhász György Side Swipe (Sűrű) Sam Vincent Harcsik Róbert Decepticonok Megatron / Galvatron David Kaye Papucsek Vilmos Starscream (Csillagsikoly) Michael Dobson Fellegi Lénárd Demolishor (Pusztító) Alvin Sanders Király AdriánSánta László (50. rész) Cyclonus (Ciklonusz) Don Brown Albert Péter Tidal Wave (Hullámsír) Doug Parker Péter Richárd Thrust (Tengely) Colin Murdoch Szersén Gyula Wheeljack (Volánjack) Doug Parker Szkárosi Márk További Transformerek Sideways (Kanyargó) Paul Dobson Posta Victor Nemesis Prime Paul Dobson Dézsy Szabó Gábor Unicron Mark Acheson Posta Victor (51. rész) Minikonok High Wire (Vezeték) Terry Klassen Szalay Csongor Grindor (Daráló) colspan="3" Sureshock (Sokkos) colspan="3" Emberek Rad White Kirby Morrow Előd Botond Carlos Lopez Matt Hill Joó Gábor Alexis Thi Dang Tabitha St. Germain Pupos Tímea Billy Andrew Francis Pálmai Szabolcs Fred Tony Sampson Szűcs Péter Pál További szereplők Amphitrite Kelly Sheridan Talmács Márta Kelly Bomgartner Nicole Oliver Szabó Zselyke (19. rész)Nádasi Veronika (38-39. rész) Rad White szülei Ward PerryEllen Kennedy Pálfai PéterHirling Judit Narrátor Jim Conrad Bozai József
Magyar változat A szinkront az 1. résztől a 26. részig a Mirax megbízásából, illetve a 27. résztől az 52. részig a Megamax megbízásából a Masterfilm Digital Kft. készítette. Az 1. résztől a 26. részig a Mirax forgalmazza.
Magyar szöveg: Szojka László Hangmérnök: Kiss István (1-26. rész) Hangmérnök és vágó: Schupkégel Sándor (27-52. rész) Gyártásvezető: Lajtai Erzsébet Szinkronrendező: Talpas Iván Felolvasó: Bozai József További magyar hangok: Endrédi Máté, Garamszegi Gábor, Glósz András, Jánosi Ferenc, Kapácsy Miklós, Pipó László, Potocsny Andor, Suhajda Dániel, Szinovál Gyula, Timon Barna, Tóth Szilvia, Ungvári Gergely
Epizódok #Amerikai bemutatóMagyar bemutatóEredeti címMagyar cím01.2002. augusztus 23.2011. május 14. Transformers: First Encounter Transformerek: Az első találkozás02.2002. augusztus 23.2011. május 15. Transformers: Metamorphosis Transformerek: Átalakulás03.2002. augusztus 23.2011. május 16. Transformers: Base Transformerek: A bázis04.2002. szeptember 20.2011. május 17. Transformers: Comrade Transformerek: Fegyvertárs05.2002. szeptember 27.2011. május 18. Transformers: Soldier Transformerek: Hideg nyom06.2002. október 4.2011. május 19. Transformers: Jungle Transformerek: Erdőtűz07.2002. október 11.2011. május 20. Transformers: Carnival Transformerek: Robot-parádé08.2002. október 18.2011. május 21. Transformers: Palace Transformerek: Sivatagi palota09.2002. október 25.2011. május 22. Transformers: Confrontation Transformerek: Túszok10.2002. november 1.2011. május 23. Transformers: Underground Transformerek: A föld alatt11.2002. november 8.2011. május 24. Transformers: Ruin Transformerek: Romok a víz alatt12.2002. november 15.2011. május 25. Transformers: Prehistory Transformerek: Tűzhányó13.2002. november 22.2011. május 26. Transformers: Swoop Transformerek: Rajtaütés14.2002. november 29.2011. május 27. Transformers: Overmatch Transformerek: Zsoldos15.2002. december 6.2011. május 28. Transformers: Gale Transformerek: A titokzatos idegen16.2002. december 13.2011. május 29. Transformers: Credulous Transformerek: Árulás17.2002. december 20.2011. május 30. Transformers: Conspiracy Transformerek: Csapda a ködben18.2002. december 27.2011. május 31. Transformers: Trust Transformerek: Az új szövetséges19.2003. január 3.2011. június 1. Transformers: Vacation Transformerek: Vakáció20.2003. január 10.2011. június 2. Transformers: Reinforcement Transformerek: Bajtársak21.2003. január 17.2011. június 3. Transformers: Decisive Battle Transformerek: Döntő ütközet22.2003. január 24.2011. június 4. Transformers: Vow Transformerek: Kelepce23.2003. január 31.2011. június 5. Transformers: Rebellion Transformerek: Lázadás24.2003. február 7.2011. június 6. Transformers: Chase Transformerek: Hipertér25.2003. február 14.2011. június 7. Transformers: Tactician Transformerek: A taktikus26.2003. február 21.2011. június 8. Transformers: Linkup Transformerek: Csatlakozás27.2003. március 1.2011. június 9. Transformers: Detection Transformerek: Megtévesztés28.2003. március 8.2011. június 10. Transformers: Awakening Transformerek: Ébredés29.2003. március 15.2011. június 11. Transformers: Desperate Transformerek: Közel a vég30.2003. március 22.2011. június 12. Transformers: Runaway Transformerek: Menekülés31.2003. március 29.2011. június 13. Transformers: Past Transformerek: A múlt árnyai 1. rész32.2003. április 5.2011. június 14. Transformers: Past II Transformerek: A múlt árnyai 2. rész33.2003. április 12.2011. június 15. Transformers: Sacrifice Transformerek: Áldozat34.2003. április 19.2011. június 16. Transformers: Regeneration Transformerek: Átállás35.2003. április 26.2011. június 17. Transformers: Rescue Transformerek: Mentőakció36.2003. május 3.2011. június 18. Transformers: Mars Transformerek: MarsEnnek a résznek valójában ugyanaz lett a magyar címe, mint az előző résznek, vagyis "Transformerek: Mentőakció" . Valószínűleg tévedésből történt így.37.2003. május 10.2011. június 19. Transformers: Crack Transformerek: Árulás38.2003. október 3.2011. június 20. Transformers: Threaten Transformerek: Fenyegetés39.2003. október 10.2011. június 21. Transformers: Crisis Transformerek: Válság40.2003. október 17.2011. június 22. Transformers: Remorse Transformerek: Gyász Az Unicron csaták (The Unicron Battles)41.2003. október 24.2011. június 23. Transformers: Depart Transformerek: Indulás42.2003. október 31.2011. június 24. Transformers: Miracle Transformerek: Csoda43.2003. november 7.2011. június 25. Transformers: Puppet Transformerek: Új ellenség44.2003. november 14.2011. június 26. Transformers: Uprising Transformerek: Ütközet45.2003. november 21.2011. június 27. Transformers: Dash Transformerek: Összeütközés46.2003. november 28.2011. június 28. Transformers: Drift Transformerek: Visszatérés47.2003. december 5.2011. június 29. Transformers: Portent Transformerek: Hajsza és menekülés48.2003. december 8.2011. június 30. Transformers: Cramp Transformerek: Párbaj49.2003. december 9.2011. július 1. Transformers: Alliance Transformerek: Felderítés50.2003. december 10.2011. július 2. Transformers: Union Transformerek: Közös erővel51.2003. december 11.2011. július 3. Transformers: Origin Transformerek: A világ ura52.2003. december 12.2011. július 4. Transformers: Mortal Combat Transformerek: A végső csata
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Animék Kategória:Transformers-sorozatok Kategória:Magyarországon bemutatott Transformers-sorozatok Kategória:2002-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2003-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok