Adorján Krisztián (Budapest, 1993. január 19. –) visszavonult korosztályos magyar válogatott labdarúgó.
2009-ben az MTK akadémiájáról került az angol Liverpool akadémiájára, karrierje során játszott Hollandiában, Olaszországban, Albániában és Írországban is, 2024-ben a Budapest Honvédtól vonult vissza.
Pályafutása Fiatal évei MTK A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje, ahol egészen 2009-ig nevelkedett, mígnem Angliába a Liverpool akadémiájára került.
Liverpool 2009 júliusában négy fiatal magyar játékostársával utazott Liverpoolba, hogy bemutatkozzon a Rafael Benítez által felügyelt szakmai stáb tagjainak, akikkel egy héten keresztül próbajátékon szerepeltek, Abu Attila, Horváth Péter, Poór Patrik és Vass Patrik. Krisztiánnak és Vass Patriknak ez volt a második próbajátéka a liverpooli klubnál. Augusztusban hivatalosan is a Liverpool FC U18-as csapatának játékosa lett kölcsönben Poór Patrikkal, így Németh Krisztián, Simon András, Gulácsi Péter és Pölöskei Zsolt társaságában erősítik a liverpooli magyar kontingenst. A hónap végén bemutatkozott a Fulham U18-as csapata ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen, ahol végigjátszotta a találkozót. Az ifjúsági kupában a Wolverhampton U18-as csapata ellen gólt szerzett, amivel kialakította a 2-0-s győzelmet csapatának. Az Everton U18 ellen góllal és gólpasszal is hozzájárult a győzelemhez, valamint a mérkőzés legjobbja volt.
2010 áprilisában a Middlesbrough korosztályos alakulata ellen góllal és gólpasszal járult hozzá a Vörösök U18-as együttesének a zsinórban nyolcadik veretlen meccséhez. Augusztus elején 2013-ig szóló profi szerződést írt alá a klubbal. A Bristol City U18 ellen góllal és gólpasszal segítette 3-0-s győzelemhez csapatát. Kezdőként lépett pályára a Derby County U18 elleni bajnokin, és 70 percet játszva, remekül futballozva egy góllal segítette 4-1-es győzelemhez a Vörösöket. 2011. februárban az ifjúsági FA Kupában a Southend United elleni mérkőzésen gólpasszt adott a 9-0-ra megnyert mérkőzésen, így bejutottak a legjobb nyolc közé. Márciusban az Academy League-ben a Blackburn Rovers korosztályos csapata ellen 5-1-re nyertek. A meccs egyik legjobbja az egy gólt és gólpasszt jegyző, valamint egy büntetőt kiharcoló Adorján Krisztián volt. A Manchester United U18-as csapata ellen 2-1-re megnyert rangadón Krisztián és Hajdú Ádám is gólpasszt adott.
A következő Manchester United U18-as elleni mérkőzést 6-0-ra nyerték meg. Krisztián csapata legjobbjai közé tartozott és ő szerezte a hazaiak negyedik gólját és gólpasszt is adott. Győzelmével a Liverpool a harmadik helyen állt. A Liverpool U18-as csapata 2-0-ra legyőzte a West Bromwich korosztályos alakulatát, és ezzel csoportja élére állt. A Vörösök első találatát a magyar Adorján Krisztián szerezte. A Wolverhampton korosztályos csapata ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen Krisztián három, Hajdú Ádám pedig egy gólpasszt adott. 2012 májusában aláírta harmadik profi szerződését a klubbal, amely 2015-ig szól. Júliusban Gulácsi Péter társaságában a Liverpool FC Egyesült Államokba utazó keretében. A Toronto FC elleni felkészülési mérkőzésen Brendan Rodgers Gulácsi Péter mellett Krisztiánt is pályára küldte a második félidőben. A mérkőzés végül 1-1-es döntetlennel zárult.
Augusztus végén a Liverpool U21-es csapatában lépett pályára a Crystal Palace tartalék csapata ellen és egy remekül lőtt szabadrúgásból a jobb sarokba lőtte a labdát. A 3-1-re megnyert mérkőzés volt a klub első sikere a pontvadászatban. A Chelsea U21-es csapata ellen 4-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen Gulácsival a kapuban állt ki a Liverpool, valamint az egy gólt szerző Krisztiánnal, aki 20 méterről bombázott a bal alsó sarokba. A NextGen sorozat első csoportkörében duplázni tudott a címvédő Internazionale U21-es csapata ellen. Szabadrúgásból és büntetőből volt eredményes az olaszok ellen, akik végül 3-2-re legyőzték a Vörösöket. A Fulham U21 ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen a harmadik találatot jegyző Krisztián lövése két védőn is megpattant, mielőtt a hálóba került volna a labda. A Wolverhampton U21-es csapata ellen 5-1-re megnyert mérkőzésen egy góllal vette ki részét a győzelemből. A Chelsea tartalék csapata elleni rangadón 3-3-as döntetlent ért el a Liverpool együttese. Daniel Pacheco balról érkező beadására robbant be kiválóan, és mintaszerű csúsztatott fejest küldött a bal sarokba.
A NextGen sorozatban a Dortmund Fiataljai ellen a hajrában egy 40 méteres gólpasszt adott Adam Morgannek. Győztes gólt szerzett Krisztián a Liverpool reserve-csapatának Fulham U21-es csapata ellen 2-1-re megnyert mérkőzésén. Krisztián egy kapusról kipattanó labdát terelt közelről a hálóba, amivel kialakította a mérkőzés végeredményét. A NextGen Series sorozat csoportkörének utolsó meccsén a Liverpool a címvédő Internazionale ellen 4-1-re győzött, így bejutottak a legjobb 16 közé. A Wolverhampton U21-es csapata ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen egy kipattanót terelt a hálóba, ami a 9. találatát jelentette az idényben. Február elején az első csapatban nevezték az Európa-ligában pályára léphető játékosok közé. Gólt fejelt a Liverpool reserve-csapatában a Southampton tartalékcsapata ellen, valamint bombagólját les miatt elvette a játékvezető. Az Arsenal U21-es csapata ellen 3-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen egy bombagóllal és egy gólpasszt adott Adam Morgannak. A West Ham United tartalék csapata ellen 2-1-re elvesztett mérkőzésen a 83. percben büntetőt harcolt ki, majd értékesítette azt. A szezon során 13 bajnoki gólt szerzett csapata színeiben.
Groningen – kölcsönben 2013. július elején próbajátékon vett részt a holland első osztályban szereplő FC Groningen csapatánál. A próba idő alatt Krisztián meggyőzte a szakmai stáb tagjait és szerződtetni akarták kölcsönben, vagy hosszabb távon. A Helmond elleni 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen gólpasszt adott és remek teljesítményt nyújtott. A próbajáték után hivatalosan is bejelentették, hogy egy évre kölcsönbe került a holland klubhoz, valamint opciós jogot szereztek a végleges szerződtetéshez.
2013. augusztus 3-án debütált a NEC Nijmegen csapata ellen az utolsó 1 percben. A második mérkőzésén rögtön kezdőként lépett pályára a Go Ahead Eagles ellen. 2-1-s állásnál egy bal oldali Kostić beadást követően a 16-os vonalán belül vette át a labdát, majd nagy erővel küldte azt a kapu jobb oldalába, 2-2-re alakítva az állást, majd a 68. percben egy felugrást és légi ütközetet követően a játékvezető kiállította Krisztiánt. Az RKC Waalwijk ellen 4-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen 25 méteres szóló végén ért a 16-oson belülre, ott kicselezett még egy védőt, majd elrúgta a kapus mellett a labdát a jobb alsóba. 2014 februárjában megszerezte harmadik gólját is csapata színében a Twente Enschede elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen.
Novara 2014. szeptember 1-jén írt alá az akkor harmadosztályú Novara csapatához.
Partizani Tirana 2017 augusztusában egy évre az albán Partizani Tirana vette kölcsön.
Dundalk FC 2018 januárjában az ír Dundalkhoz került kölcsönbe. Február 11-én a Szuperkupáért rendezett találkozón mutatkozott be új csapatában, a Dundalk 4–2-re kikapott a Cork City-től 2018 nyarán Adorjánt a Novara visszarendelte a kölcsönből, így újra csatlakozott az olasz másodosztályban szereplő csapat keretéhez.
Virtus Entella 2018. augusztus 7-én aláírt az olasz harmadosztályú Virtus Entella csapatához.
Budafoki MTE 2021 nyarán tizenkét évnyi légióskodást követően újra Magyarországra, a másodosztályban szereplő Budafoki MTE csapatához igazolt.
A válogatottban 2010 márciusában bekerült Tuboly Frigyes szövetségi edző szűkített keretébe, akik a 2010-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság elit körének csoportjában szerepeltek. A 2012-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében 5-0-ra verték San Marinó-i U19-es labdarúgó-válogatottat, amely mérkőzésen Krisztián is eredményes volt. Pár nappal később a Portugál U19-es labdarúgó-válogatott elleni 3-3-s döntetlennel befejeződő mérkőzésen volt eredményes büntetőből. A 2015-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében az Albán U21-es labdarúgó-válogatott ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen az első gólt szerezte a Magyar U21-es labdarúgó-válogatottnak. Bernd Storck szövetségi kapitánytól meghívót kapott a 2017. március 25.-ei Portugália elleni mérkőzésre készülő válogatott keretébe, de végül nem lépett pályára a felnőtt nemzeti csapatban.
Magánélete Édesanyja Adorjánné Dr. Olajos Andrea, a Testnevelési Egyetem oktatója, ritmikus gimnasztika edző. Adorján Krisztián 2024 júliusában visszavonult és fagylaltkészítésbe kezdett, amellyel olaszországi pályafutása alatt ismerkedett meg.
Statisztika Legutóbb: 2022. augusztus 3-án lett frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólLiverpool FC U232010–11100000102011–1220200002022012–13A 2012–13-as idényben a Liverpool FC U23-as csapatával játszottak a Premier League 2 és a U21 Premier League Elite Group bajnokságokban is.241010002510Összesen451210004612FC Groningen U21 |2013–14 |8||1||0||0||0||0||8||1 |- |rowspan="3" valign="center"|FC Groningen|- |2013–14 |19||3||2||0||0||0||21||3 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||27||4||2||0||0||0||29||4 |- |rowspan="2" valign="center"|Novara U19|- |2015–16 |1||0||0||0||0||0||1||0 |- |rowspan="5" valign="center"|Novara Calcio|- |2014–15 |2||0||1||0||0||0||3||0 |- |2015–16 |6||0||1||0||0||0||7||0 |- |2016–17 |25||2||3||0||0||0||28||2 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||9||0||2||0||0||0||11||0 |- |rowspan="3" valign="center"|FK Partizani Tirana|- |2017–18 |9||0||3||0||0||0||12||0 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||9||0||3||0||0||0||12||0 |- |rowspan="4" valign="center"|Dundalk FC|- |2017–18 |16||3||1||0||0||0||17||3 |- |2018–19 |0||0||0||0||2||0||2||0 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||16||3||1||0||2||0||19||3 |- |rowspan="4" valign="center"|Virtus Entella|- |2018–19 |18||0||3||1||0||0||21||1 |- |2019–20 |6||0||0||0||0||0||6||0 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||24||0||3||1||0||0||27||1 |- |rowspan="4" valign="center"|Budafoki MTE|- |2021–22 |29||1||2||1||0||0||31||2 |- |2022–23 |1||0||0||0||0||0||1||0 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |Összesen||30||1||2||1||0||0||32||2 |- |- style="font-weight:bold; background-color:#eeeeee;" |rowspan="2" valign="top"|Teljes karrier| |160||20||14||1||2||0||176||21'''
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Groningen labdarúgói Kategória:A Novara labdarúgói Kategória:A Partizani Tirana labdarúgói Kategória:A Dundalk FC labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek