Mehdi Benatija (Mehdi Benatija Facebook-profilja – al-Maḥdī Amīn ibn ʿAṭṭīya al-Muttaqī,Klasszikus vokalizációval al-Mahdi Amín ibn Attíja al-Muttaki, hangzásközeli modern kiejtésben Mehdi Amin Benatija el-Muttaki. a sajtóban Mehdi Benatia; Courcouronnes, 1987. április 17. –) Franciaországban született marokkói válogatott labdarúgó, a katari ed-Duhaíl játékosa.

Pályafutása Gyermekkora Marokkói apa és algériai anya gyermekeként született a franciaországi Courcouronnes-ban. Serdülőéveit Évryben és Créteil-ben töltötte, majd Clairefontainhez, Európa egyik legnevesebb labdarúgással foglalkozó központjához került. Tizenhat évesen az Olympique de Marseille ifjúsági csapatához igazolt.

Franciaországban 2006-ban tapasztalatszerzés céljából a másodosztályú Tours FC-hez igazolt kölcsönjátékosként, ahol 29 mérkőzésen lépett pályára. A 2007–2008-as szezonban az élvonalbeli FC Lorient vette kölcsön, azonban olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy a teljes idényt ki kellett hagynia.

Miután Marseille-ben továbbra sem kapott lehetőséget, 2008 júniusában a másodosztályú Clermont játékosa lett. Védőként olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy több európai klub érdeklődését is felkeltette.

Udinese 2010 januárjában 500 ezer euróért megvásárolta az olasz Udinese, azonban csak nyáron csatlakozott a csapathoz. Egy Internazionale elleni bajnoki mérkőzésen lépett először pályára Olaszországban. A 6. fordulóban rendezett Udinese–Cesena-mérkőzésen szerezte meg első gólját. A 8. fordulóban a Palermo ellen is betalált. Szezonbeli harmadik gólját a 29. fordulóban szerezte. Csapatával a 4., Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyen zárt.

AS Roma 2013. július 13-án jelentették be, hogy a fővárosi AS Roma 13,5 millió euró értékben leigazolta Benatiját. A klub ötéves szerződést kötött a játékossal.

Válogatottakban 2005-ben bemutatkozott a francia U18-as labdarúgó-válogatottban, azonban később úgy döntött, hogy édesapja szülőhazáját képviselné. 2008. november 18-án egy Zambia elleni barátságos mérkőzésen debütált a marokkói válogatottban. Első gólját 2011. június 4-én, az Algéria elleni Afrika-kupa-selejtezőn szerezte.

Jegyzetek

Források Adatlapja a Transfermarkton Statisztika a Lega Serie A oldalán

Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Marokkói labdarúgók Kategória:A Tours FC labdarúgói Kategória:Az FC Lorient labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók