Fejér István (Kassa, 1911. április 25. – Budapest, 1976. február 26.) szlovákiai magyar újságíró, lapszerkesztő, színigazgató.
Életpályája Fejér (Friedmann) Vilmos szemorvos és Weiser Alice fia. Prágában diplomázott. 1934-től Emil Burian D34 nevű színházában dolgozott. 1936-ban a Petőfi Kör egyik alapító tagja volt. 1936–1938 között a Magyar Nap újságírója volt. 1940-ben Magyarországra települt át, de munkásmozgalmi tevékenysége miatt börtönbe került. 1945–1948 között a Munkás Kultúrszövetség egyik vezetője volt. 1948–1951 között a Színház és Mozi című lap; majd 1957 és 1958 között – a jogutód – a Film Színház Muzsika első főszerkesztője volt. Ezt követően, 1958–1967 között a Vidám Színpadot és a Kis Színpadot igazgatta.
Magánélete Felesége Leidenfrost Georgie (1906–1994) volt, akivel 1941. augusztus 5-én Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.
Egy lányuk született: Judith.
Színházi művei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 43.2013. július 29-i lekérdezés
Szoba nincs (1950) Most jelent meg (1952) Egy marék boldogság (1953) Bukfenc (1956–57) Irány Caracas (1957) Osztályonfelüli kabaré (1957) Egyebek és emberek (1958) Bekötött szemmel (1958–59) A helyzet a következő… (1958) 120 éven aluliaknak (1959) Nemcsak űr ügy (1960) Fiatalok és öregek (1961) Már egyszer tetszett (1961) Fiatalság nem bolondság (1961) Ez is csak nálunk lehet (1961) Micsoda emberek vannak! (1962) Vigyázat, utánozzák! (1962) Vidám kínpad (1962)
Nem félünk a tv-től (1963) Ez van! (1964) Ez van nyáron (1964) Nehéz a választás (1965) És mi ebből a tanulság? (1966) Made in Hungary (1966) Helló, dolcsi! (1967) Folytassa, Hacsek! (1968, 1985) A kísértet házhoz jön (1969) Kolumbusz tojása (1970) Kiskapu (1972) Pest megér egy viccet (1973) Lassan a Pesttel! (1973) Mesebeszéd (1974) Őfelsége, a nő (1975) Lehetünk őszinték? (1976) Micsoda cirkusz (1978) Idefigyeljenek emberek! (1987)
Művei A városi főügyész (1947) Álom, álom… (öt kabarétréfa, Hidvéghy Ferenccel és Tabi Lászlóval, 1947) Egy marék boldogság (1950) Bukfenc (1955) Irány Caracas (Kállai Istvánnal, 1957) Bekötött szemmel (1958) Tudni illik, hogy mi illik (1966) Vidám színpad. Lehet valamivel kevesebb? (Jelenetek, Boross Elemérrel, 1967) A kísértet házhoz jön (vígjáték, 1972) Humor áll a házhoz (kabaréjelenetek, 1973)
Díjai József Attila-díj (1958)
Jegyzetek
További információk
[ Kortárs magyar írók]
Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó - 2001; )
Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Színigazgatók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kassaiak Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar hetilapszerkesztők Kategória:Magyar művészetilap-szerkesztők Kategória:A Film Színház Muzsika vezetői, újságírói