Balázs Andrea (Endrőd, 1978. augusztus 28. –) magyar színésznő.

Életpályája 2002-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián. Tanárai voltak: Kishonti Ildikó, Hűvösvölgyi Ildikó, Esztergályos Károly, Nagy Viktor, Szakály György, Bakó Gábor, Tímár Éva. 2024-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámainstuktor színjátékos hallgatója.

2002-től tagja volt a Pesti Művészszínháznak, 2003-tól rendszeresen játszik a Karinthy Színházban, melynek 2023-tól hivatalosan is tagja. Játszott többek között az Ivancsis Ilona és Színésztársainál, a József Attila Színházban és a Veres 1 Színházban. Jelenleg a Rózsavölgyi Szalon, és a Dunaújvárosi Bartók Színház vendégművésze is.

Országos ismertségre a CBA (Príma) üzletlánc reklámarcaként tett szert 2017-ben mint „Kasszás Erzsi”.

2017. július 3-án a FEM3 reggeli műsora, a FEM3 Café egyik vendég műsorvezetője lett.

2017-ben a LiChi Tv-n "Az ország tortája" című műsor műsorvezetője

2017-től a Talent Studio oktató tanára.

2018-ban A nagy duett című műsor 6. évadának győztese Horváth Tamással.

2018-ban a Csak show és más semmi! egyik zsűritagja.

2020-ban szerepelt a Konyhafőnök VIP-ban.

2020-tól rendszeres műsora van a Bézs Rádió ban, kezdetben "Pasik" később "Pomponett" címmel.

2022-ben a Duna Tv Csináljuk a fesztivált! című műsorának első és második évadában zsűritag.

2024 februártól egy éven át a Manna FM "Valódi Nők" című reggeli műsorának az egyik műsorvezetője.

Szerepei Színpadi szerepei A három sárkány - szereplő - bemutató: Gózon Gyula Kamaraszínház A kis hableány - színész - bemutató: 2005. október 2. Karinthy Színház A kis hableány - színész - bemutató: 2006. január 29. Fogi Színháza A napsugár fiúk - színész - bemutató: 2008. október 3. Karinthy Színház A Négyszögletű Kerek Erdő - színész - Gózon Gyula Kamaraszínház Acélmagnóliák (Nők búra alatt) - színész - bemutató: 2006. október 21. Száguldó Orfeum Az ördög nem alszik - színész - Fogi Színháza Bambi - színész - Fogi Színháza Butaságom története - színész - bemutató: 2005. október 28. Karinthy Színház Cabiria éjszakái - színész - bemutató: 2010. szeptember 24. Karinthy Színház Dollárpapa - színész - bemutató: 2007. október 4. Karinthy Színház Dr. Bubó - színész - bemutató: 2002. október 1. Fogi Színháza Fiatalság bolondság - színész - bemutató: 2008. július 11. Fogi Színháza Gyere haza Mikkamakka! - színész - Latabár Színház "Ha én felnőtt volnék" - szereplő - Városmajori Szabadtéri Színpad Ha én felnőtt volnék - színész - Bujtor István Szabadtéri Színpad Ha én felnőtt volnék - szereplő - bemutató: 2005. október 8. Merlin Színház Hat celeb keres egy szorzót - színész - bemutató: 2010. február 19. Karinthy Színház Hippolyt, a lakáj - színész - bemutató: 2011. január 28. Karinthy Színház La Mancha lovagja - színész - bemutató: 2005. augusztus 4. Óbudai Társaskör Leánykereskedő - színész - bemutató: 2007. március 8. Karinthy Színház Lili bárónő - színész - Városmajori Szabadtéri Színpad Lovagias ügy - színész - bemutató: 2012. szeptember 7. Karinthy Színház Luxemburg grófja - ének - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Marilyn Monroe csodálatos halála - színész - bemutató: 2012. október 12. Karinthy Színház Micimackó meséi - színész - bemutató: 2004. október 2. Fogi Színháza Mona Marie mosolya - színész - bemutató: 2012. július 24. Gergely Theáter Négy férfi gatyában - színész - Fogi Színháza Női furcsa pár - színész - Száguldó Orfeum Originál ungaris, avagy szabad a csók! - színész - bemutató: 2007. április 5. Műhelymunka Társulat Őrült nász avagy esküvő a lokálban - színész - bemutató: 2005. december 16. Karinthy Színház Prima Donna, A Balaton Csillaga - színész - bemutató: 2010. december 31. Karinthy Színház Sok hűhó - színész - bemutató: 2007. június 22. Benkő Gyula Színház Suszter és a karácsonyi manók - színész - bemutató: Fogi Színháza Süt a Hold - színész - Karinthy Színház Szegény Dániel - színész - bemutató: 2012. január 27. Karinthy Színház Szent Péter esernyője - színész - bemutató: 2011. december 16. Karinthy Színház Szerelem@Könyv.hu - színész - bemutató: 2006. december 20. Karinthy Színház Szeressük egymást - színész - bemutató: 2004. október 29. Karinthy Színház Tisztelt Ház - színész - bemutató: 2009. március 19. Karinthy Színház Tortúra - színész - Karinthy Színház Vörös ördögök - színész - Bakelit Vuk - színész - Gózon Gyula Kamaraszínház Vuk - színész - Fogi Színháza Zsákbamacska - színész - bemutató: 2004. július 1. Óbudai Társaskör 5 Nő az esőben - színész - bemutató: 2010. július 2. Száguldó Orfeum Az ördög - színész - bemutató: 2013. november 15. Karinthy Színház Én, Te őt! - színész - bemutató: 2013. szeptember 13. Karinthy Színház Nők - színész - bemutató: 2013. december 20. Karinthy Színház Vörös Ördögök - színész - bemutató: 2013. június 10. Bakelit Multi Art Center A madarász - színész - bemutató: 2013. július 26. Városmajori Szabadtéri Színpad Te csak pipálj, Ladányi! - színész - bemutató: 2014. február 14. Karinthy Színház Whisky esővízzel - színész - bemutató: 2014. szeptember 19. Karinthy Színház Nyitott ablak - színész - bemutató: 2014. október 31. Karinthy Színház Helyet az ifjúságnak - színész - bemutató: 2015. szeptember 19. József Attila Színház A nadrág - színész- bemutató: 2015. november 13. Karinthy Színház Marica grófnő -színész- bemutató: 2015. december 11. Dáma Díva produkció Gőzben - színész - bemutató: 2016. február 12. Karinthy Színház Rozsda Lovag és Fránya Frida - színész - bemutató: 2016. szeptember 10. Karinthy Színház Tortúra -színész- bemutató: 2017. január 13. Karinthy Színház A mi kis városunk - színész- bemutató: 2017. szeptember 29. Karinthy Színház Az ördög - színész - bemutató: 2017. november 15. Karinthy Színház Margarida Asszony - színész - bemutató: 2018. szeptember 14. Karinthy Színház Alíz csodaországban - színész - bemutató: 2018. december 14. Karinthy Színház Csoportterápia - színész - bemutató: 2019. január 19. Veres 1 Színház A Mézga család - színész - bemutató: 2019. április 15. Concert Europe Lököttek - színész - bemutató: 2019. szeptember 27. Karinthy Színház Tóték - színész - bemutató: 2019. október 25. Veres 1 Színház Félőlény - színész- bemutató: 2019. december 14. Karinthy Színház Acélmagnóliák - színész - bemutató: 2020. október 24. Veres 1 Színház Fat Pig - Kövér disznó - színész - Bemutató 2022. január 28. Karinthy Színház A Nagymester - színész - Bemutató: 2023. január 21. Karinthy Színház A bűvös szék - színész - Bemutató: 2023. március 10. Karinthy Színház Margarida Asszony (stúdió előadás) - színész - Bemutató: 2023. szeptember 28. Karinthy Színház Vonó Ignác - színész - Bemutató: 2024. január 19. Karinthy Színház Hippolyt, a Lakáj - színész - Bemutató: 2024. július 11. A Kőszegi Várszínház és a Dunaújvárosi Bartók Színház közös bemutatója Kísértetház - színész - Bemutató: 2024. október 31. Karinthy Színház Felső szomszédok - színész - Bemutató: 2025. augusztus 28. A Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös bemutatója Furcsa pár - színész - Bemutató: 2025. november 7. Karinthy Színház Apácák - színész - Bemutató: 2025. december 12. Karinthy Színház

Filmes szerepei Kaméleon (2008) Rövid, de kemény... életem (2008) Argo 2 (2015) Hagyaték (2015) Liza, a rókatündér (2015) Seveled (2019) Not my skin (rövidfilm) (2022) Szimpla manus (2022) Frici & Aranka (2022) ...Guthi Erzsi Memento mori – A váci legenda (2023)

Televíziós szerepei Casino (2011) Csak színház és más semmi (2015–2016) Tömény történelem (2017) Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) Apatigris (2021) Hotel Margaret (2022) Drága örökösök – A visszatérés (2022–) Cella – Letöltendő élet (2023)

Magánélete Párja 2002-től Ridzi Gábor. Hárman voltak testvérek, fiatalabb nővérét egy részeg sofőr gázolta halálra hétévesen.

Díjai

Hollósi Frigyes-díj (2025) A Karinthy Színház örökös tagja (2026)

Jegyzetek

Források Az én történetem: Balázs Andrea - Újbuda Televízió 2012.09.19. (1. rész) Az én történetem: Balázs Andrea - Újbuda Televízió 2012.09.19. (2. rész) Balázs Andrea színházi munkái További információk Balázs Andrea, jegy.hu Kasszás Erzsi, vagyis Balázs Andrea színésznő elmondja, hogyan reagált a rengeteg kritikára - videó, nlcafe.hu

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Endrődiek Kategória:Élő személyek Kategória:Hollósi Frigyes-díjasok