A Ford Capri nevet három különböző modelljén is használta a Ford Motor Company. A Ford Consul Capri nevű kupét a Ford of Britain gyártotta 1961 és 1964 között. A legismertebb a Ford of Europe által 1969 és 1986 között gyártott kupé volt, melynek három generációja volt. Emellett létezett egy Ford/Mercury Capri nevű kabrió is, amelyet a Ford Motory Company of Australia készített 1989-től 1994-ig.
A Capri nevet a Ford Lincoln-Mercury divíziójában hat autó is viselte: a Lincoln Cosmopolitan Capri (1950–1951), a Lincoln Capri (1952–1959), a Mercury Comet Capri (1966–1967) és a Mercury Capri három generációja 1970 és 1994 között.
Modelltörténet
Ford Consul Capri (1961–1964)
A Consul Capri a kétajtós kupéváltozata volt a négyajtós szedán Ford Consul Classicnak, melyet a Ford of Britain gyártott. A Classic vagy más néven Consul Classic egy négyével fejlesztői munka eredménye volt, a projekt 1956-ban kezdődött meg. Ez volt Colin Neale tervező utolsó munkája a dagenhami Ford gyárban, mielőtt az amerikai, dearborni központban kezdett volna el dolgozni. Az autóval szembeni egyik legfőbb elvárás eredetileg az volt, hogy minden népszerű karosszériaváltozatban kapható legyen, ezzel megerősítve a Ford piaci helyzetét az 1960-as évek elején. Ennek megfelelően el is készült egy kombi prototípus, de a projekt ezen része nem haladt tovább és ez a változat soha nem került sorozatgyártásra.
A kupéváltozat, azaz a Capri kifejlesztésének munkálatai a "Sunbird" kódnév alatt folytak, a tervezés során a Ford Thunderbirdből és a Ford Galaxie Sunlinerből is merítettek ötleteket a Ford formatervezői. A kupé megtervezését a Ford akkor értékesítési igazgatója, Sir Horace Denne szorgalmazta, aki szerette volna egy feltűnő, magával ragadó autóval feldobni a kínálatot. A végső látványtervet Charles Thompson készítette el, munkájának eredményeképp az autó karosszériájára a kor ízlése szerint lendületességet sugalló vonalvezetésű lett, nagy csomagteret és a kupékra jellemző, oszlop nélküli tetőt kapott.
A Ford 1961. szeptemberi közleményének megfelelően a Consul Capri eleinte csak exportra készült, de 1962 januárjától a brit piacon is megjelent a modell. A karosszériák gyártását a Pressed Steel Company végezte, így Dagenhamben csak a hajtáslánc beszerelése folyt. 1963 februárjában Halewoodban is beindult az autó gyártása. A Caprinak illeszkednie kellett volna a Classichoz hasonló középkategóriás autók árkategóriájába, de karosszériája túl összetett volt, ami alaposan megnövelte a gyártási költségeket. Az új gyártási módszernek, a derborni Ford-központ által támasztott szoros határidőknek és a konkurensekénél magasabb árnak köszönhetően a Ford Classic és a Ford Consul Capri szinte már a kezdetektől fogva kudarcra voltak ítélve. A Classic gyártása 1961-től 1963-ig tartott, helyébe a Cortinából kifejlesztett Ford Corsair lépett. A Consul Capri gyártását 1964-ben állították le.
Az autó felszereltsége a Ford Classic De-Luxe-éval megegyező volt, négy darab kör alakú fényszórója volt és változtatható sebességű ablaktörlői, előre 241 mm átmérőjű tárcsafékek kerültek, a műszerfal világítása állítható fényerejű volt, és szivargyújtó is került a kocsiba. A négyfokozatú sebességváltó karja a vevő igényei alapján a kormányoszlopon és a padlón is elhelyezhető volt. A Ford of Britain 1961 decemberi brosúrájában úgy reklámozták a kocsit, mint a cég első igazán személyre szabható modelljét.
Eleinte a Caprikat 1340 cm³-es, három főcsapágyas motorral szerelték. A korai modellek teljesítményét gyakran érte kritika, ráadásul ezekben az autókban a főtengely is korán meghibásodott. 1962 augusztusában a kocsiba nagyobb, 1498 cm³-es motor került, amelynek öt főtengelycsapágya nagy fejlődést jelentett az elődhöz képest. Az első 200 Capri kivétel nélkül balkormányos kivitelben készült, európai és észak-amerikai exportra. Az 1961-es Frankfurti Autószalonon 88 darabot sikerült eladni belőle.
1963 februárjában bemutatásra került a GT változat. Ennek a motorját a Cosworth fejlesztette ki, sűrítési aránya 9:1-re nőtt, megváltozott a hengerfej, új kipufogószelepeket kapott, alumínium szívócsonk és négyleömlős kipufogócsonk került rá. Emellett kéttorkú Weber karburátorral szerelték, melyet ekkor használtak a brit autógyártás történelmében először. Áprilisban ugyanezt a motort megkapta a Ford Cortina is.
Mindent egybevéve az autó gyártása költséges volt, ezért az eladási mutatói is gyengék voltak, ez különösen azután mutatkozott meg, hogy a népszerű Cortina gyártása is megkezdődött. A sikertelenség miatt a Consul Capri két és fél év után kikerült a Ford of Britain kínálatából, mindössze 19 421 eladott darabbal, amelyek közül 2002 GT volt. A gyártás utolsó évében, 1964-ben 1007 ilyen kocsi talált gazdára, ezek közül 412 darab volt GT. A Consul Capri gyártása 1964 júliusában fejeződött be, jelenleg az egyik legritkább autónak számít a Ford of Britain által valaha gyártott modellek közül.
A Caprit 1962-ben letesztelte a The Motor című brit autósújság. A tesztelt példány végsebessége 127,1 km/h volt és 22,6 másodperc alatt gyorsult százra, fogyasztása pedig 7,7 liter volt száz kilométeren. Az adott jármű ára 915 font volt, beleértve a különböző adókat is, melyek összege 288 font volt.
Ford Capri Mk I (1969–1974)
A Ford Capri első generációja 1969 januárjában, Brüsszeli Autószalonon került bemutatásra és a következő hónapban vált elérhetővé a vásárlók számára. Az autóval azt szerette volna elérni a Ford, hogy az európai kínálatban is legyen egy olyan sikeres és népszerű sportkupé, mint amilyen Amerikában a Ford Mustang. Az autó műszakilag a Ford Cortinán alapult, Dagenhamben és Halewoodban (Egyesült Királyság), Genkben (Belgium), valamint Kölnben és Saarlouisban (Németország) gyártották. A tervezés időszaka alatt Colt név alatt futott a projekt, de ez nem lehetett a modell végleges neve, mivel azt már a Mitsubishi levédette.
Bár a Capri sportkupé volt, a Ford azt szerette volna, ha sok ember számára elérhető és mindenki igényeit kielégítő kocsi legyen, ezért többféle motorral gyártották. A német és a brit gyárakban is más-más motorkínálattal készültek az autók. A kontinentális Európa országaiba szánt modellekbe 1,3; 1,5 és 1,7 literes Ford Taunus V4 motorok kerültek, míg a brit vásárlók 1,3; és 1,6 literes soros négyhengeres Ford Kent-motorok közül választhattak. Ekkoriban a kínálat csúcsát mindkét piacon egy-egy kétliteres erőforrás jelentette, az Egyesült Királyságban ez egy Ford Essex V4, míg a német gyártmányoknál egy Ford Cologne V6 nevű V-motor volt. Az év második felében Németországban megjelent a 2300 GT elnevezésű sportváltozat, 2,3 literes V6-os motorral, melyre kéttorkú karburátor került és 125 lóerős teljesítményre volt képes. 1969 szeptemberében mutatták be Nagy-Britanniában a 3000 GT nevű sportverziót, amelybe 138 lóerős, háromliteres Essex V6 motor került.
A futóművét a második generációs Cortinától kapta a Capri, ami azt jelentette, hogy hátulra merev híd került laprugókkal és rövid lengőkarokkal, míg előre MacPherson rugóstagokat szereltek. Az autó fogasléces kormányművet kapott és biztonsági kormányoszlopot, mely ütközés esetén összecsuklott, hogy ne okozzon sérüléseket a vezetőnek.
A Capri kezdeti fogadtatása kedvező volt. 1970 júniusában a Monthly Driver's Gazette újságírója a következőket írta az autó sebességváltójáról, miután kipróbálta: "A váltó a Fordtól megszokott módon könnyed, de nem esik túlzásba.". A kocsival kapcsolatos tapasztalatait így összegezte: "Ha egy kis munkával jobbá tennék az autó úttartását és megnövelnék a teljesítményét, kevésbé tűnne amerikainak és valódi európai kocsi válhatna belőle."The Monthly Driver's Gazette, 1970 június
1970 márciusában Nagy-Britanniában bemutatásra került egy újabb háromliteres motorú változat, a Capri 3000E, amelynek belső tere az elődökhöz képest jobban felszerelt volt. bélyeg|bal|Hans Heyer a Ford Capri volánjánál a Nürburgringen A Ford Európán kívülre is szállított a Caprikból, az ausztrál piacon 1969 májusában,Norm Darwin, The History of Ford in Australia, 1986, 183. o. Észak- és Dél-Amerikában pedig 1970 áprilisában vált elérhetővé a modell. Ezekbe a változatokba az erőtlen 1,6 literes Kent-motor került, de 1971-től kezdve ezt néhány helyen lecserélték a soros négyhengeres, kétliteres Ford Pinto-motorra. A dél-afrikai piacon ezek mellett megjelent egy Capri Perana nevű változat, melyet a Basil Green Motors készített és 4,9 literes, V8-as Ford Windsor-motor került bele. Észak-Amerikában a kocsikra domború közepű "power dome" motorháztető és az Egyesült Államok szabványainak megfelelő 5¾ colos fényszóró került. Ezeken nem voltak Ford márkajelzések és feliratok, mivel kizárólag a Mercury kereskedésekben lehetett kapni őket. Az amerikai reklámokban "A szexi európai" becenévvel népszerűsítették a kocsit.
1971 szeptemberére a Weslake motorépítő cég összeállította a Ford Cologne V6-motor 2637 cm³-es változatát. Erre könnyűfém hengerfej és Kugelfischer üzemanyag-befecskendező rendszer került, és 150 lóerős teljesítmény leadására volt képes. Ez a Carpi RS2600 nevű modellekbe került, amelyek a Túraautó-Európa-bajnokság 2-es csoportjában szerepeltek. A versenyautónak emellett sportosabbá vált a futóműve, rövid áttételű sebességváltót kapott, könnyített karosszériaelemek, léghűtéses tárcsafékek és alumínium felnik kerültek rá. Ez az autó 7,7 másodperc alatt volt képes elérni a 100 km/h-s sebességet. 1971-ben Dieter Giemsler bajnok lett a Ford Köln által indított RS2600-zal Túraautó-Európa-bajnokságban, csakúgy, mint egy évvel később Jochen Mass. A 2,6 literes motornak elkészült egy utcai autókba szánt 2550 cm³-es, kéttorkú Solex karburátorral készített verziója is, melyet a 2600 GT-be szereltek.
1971 novemberében került bemutatásra a Ford Capri Vista Orange Special, a Capri Special első változata. Ezek a variánsok az 1600 GT-n és a 2000 GT-n alapultak és kizárólag narancssárga színben voltak kaphatóak. A kereskedésekben kérésre szereltethető volt rájuk hátsó légterelő és hátsó ablakrács, amely utalt a Ford Mustanggal való rokonságra. Emellett olyan extrák kerültek még a kocsiba, mint nyomógombos rádió, övszorítós biztonsági öv, szövet üléskárpit, fűthető hátsó ablak és fekete vászonbevonatú tető. Ebből a változatból mindössze 1200 darab készült. A Ford Capri első generációjának egyik utolsó, limitált szériás verziójaként bemutatásra került a Capri Special GTXLR. Ez metálzöld vagy fekete fényezéssel volt kapható, vörös belsőtérrel, ebben is több extra volt, például anyagbetétes üléskárpit, elakadásjelző, térképolvasó-lámpa, kibillenthető hátsó ablakok, valamint vászontető és először ezekre a Caprikra került Európában domború motorháztető úgy, hogy háromliteresnél kisebb motorjuk volt. A GTXLR csak 1,6 és 2,0 literes erőforrással volt rendelhető.
Modellfrissítés balra|bélyegkép|Modellfrissítés utáni, 1973-as Capri A Capri nagyon sikeresnek bizonyult, csak 1970 végéig 400 ezer darabot adott el belőle a Ford. A gyár 1972-ben úgy döntött, hogy kissé felfrissíti az autót, a felújított változatot egyes országokban Capri "Bis"-ként (második) emlegetik a rajongók, míg az Egyesült Királyságban egyszerűen Capri Mk I facelift-nek hívják. A kocsi új és kényelmesebb felfüggesztést, négyszögletes fényszórókat, nagyobb hátsólámpákat és új üléseket kapott. A Ford Kent-motorokat Pinto erőforrások váltották le és az addig csak a brit piacon kapható 3000 GT a német kínálatba is bekerült. Az Egyesült Királyságban a kétliteres V4-es maradt az első számú motor.
1973-ban az amerikai exportra készülő modellek nagyobb, gumibevonatú lökhárítókat kaptak, hogy megfeleljenek az Egyesült Államok biztonsági előírásainak. Ez volt a legsikeresebb év az eladások szempontjából: 233 ezer Capri talált gazdára. Ugyancsak 1973. augusztus 29-én készült el az egymilliomodik Capri, mely egy RS2600 volt.