Hárs László, Herczog (Budapest, Terézváros, 1911. május 7. – Budapest, 1978. március 19.) József Attila-díjas magyar költő, író, újságíró.
Életpályája Herczog Móric (1876–1959) lakatosmester és Dwerls Fanni fia. Tanulmányait Budapesten folytatta, ahol a felsőipari iskola gépész szakán végzett. Ezután apjához hasonlóan lakatosként dolgozott. 1929-től publikált. Első verseskötetéért 1933-ban három hónap fogházra ítélték. A második világháborút követően az MSZDP kulturális osztályának vezetője volt. 1949-ig olyan napi- és hetilapok rovatvezetője és szerkesztője volt, mint például a Népszava, Világosság, Jövendő, Kortárs.
1947-ben feleségül vette Sziráky Judith (1904–1992) írónőt.
Művei Születtem Budapesten (versek, 1933) Keress egy másik csillagot (versek, 1937) Mienk az Erzsébet-tér (ifjúsági regény, 1938) Az elsüllyedt városban (versek, 1941) Tóbiás, a gyáva óriás (mesék felnőtteknek, 1946) IX. Gorill - A kör bezárul (két egyfelvonásos, 1947) Majd a gyerekek (gyermekregény, 1947) A padisah és a szőlő. A császár új ruhája (mesejátékok, 1947) Igazán gyerekjáték (regény, 1948) Ezek a pesti gyerekek (ifjúsági regény, 1949) Morgenstern: Gúnydalok (versfordítások, 1949) Berke Annus két napja (regény, 1951) Az újsütetű cipó (mesék, 1954) A titkos őrs (vígjáték, 1954) Híresincsi szélmalom (mesék, 1955) Fordított esztendő (ifjúsági regény, 1958) Az egyetlen tündér (mesék, 1960) Győztes kerestetik (ifjúsági regény, 1962) Diákszínjátszók kalauza (1962) Biri és Bori (ifjúsági regény, 1964) Tétété (ifjúsági regény, 1965) Az égből pottyant nagypapa (gyermekregény, 1968) Húsz elbeszélés (elbeszélések, 1968) Hol voltam, hol nem voltam (mese, 1971) Jutka és a cseretündér (meseregény, 1971) Fellebbezés ítéletért (Negyven év verseiből, 1972) 10x10 = 100 (mese, 1973) Csupa mese (1974) Nem leszek az unokád! (mesék, 1974) Mi is voltunk gyerekek (ifjúsági regény, 1975) Csupa új mese (1976) Buci királyfi összes meséje (1977) A Hótündér (mesék, 1978) Pipapó, gyere velem metrózni (ismeretterjesztő mű gyerekeknek, 1978) Levél az erdőből (Somos Zsuzsával, leporelló, 1996)
Filmjei Buci királyfi megpróbáltatik Beszterce ostroma (1948) Díszmagyar (1949) A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951) A dicsekvő varga (1979)
Jegyzetek
Források
[ Kortárs magyar írók] Névpont
További információk
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek