Törökország területéről eddig huszonkét helyszín került fel a világörökségi listára, hetvenkilenc helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

MegnevezésKépLeírásTípusKritériumÉvHiv.Karain-barlang 150px A kréta földtörténeti korban kialakult mészkőbarlang Antalyától 30 kilométerre északra található 430 méteres tengerszint feletti magasságban. A barlang több részből áll, egyes részeit kalcit falak és szűk járatok választják el egymástól. Jelentőségét őskőkori régészeti leleteinek köszönheti. A barlang a paleolitikum mindhárom időszakában lakott volt. A korai és a középső paleolitikumból tűzkő és kovakő eszközöket, fúrókat, szegeket és nyílhegyeket tártak fel. A korszak végéhez már kőpengés sarlók és csontból, valamint szaruból készült eszközök is köthetők. A helyszínen ezenkívül előkerültek a neandervölgyi ember csontmaradványai is. A barlang már az ókor óta ismert volt, ennek bizonyítéka a bejáratnál talált számos görög nyelvű felirat. A lelőhely feltárását Işın Yalçınkaya vezetésével végezték több külföldi egyetem közreműködésével. kulturális III, VI 1994 Harran és Şanlıurfa 150px Şanliurfa régebbi nevén Edessza Törökország délkeleti részén fekszik. A forrásokban az i. e. 7. századtól említik, de történelme sokkal korábbra nyúlik vissza, egyike lehetett Mezopotámia ősi településeinek. Az évezredek során Akkád, sumér, babilóniai, asszír, perzsa, makedón, szeleukida, római, bizánci uralom alatt állt. Az i. sz. 7. században muszlimok foglalták el, a 11. században kereszteslovagok kezére került. 1144-től ismét muszlimok uralták, 1516-ban az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Sanliurfát a próféta városának is nevezik, a város legfontosabb építménye Ábrahám medencéje miatt, ahol a hagyomány szerint a próféta megmenekült a bosszúálló asszíroktól. A város fontos épülete még a Nagymecset (12. század), Ábrahám barlangja (a próféta feltételezett születési hely), és a kastély (9. század). Harran az i. e. 3. évezredben alapított város az İskenderunt Antiokheiával egykor összekötő kereskedelmi út mellett fekszik. A várost az Eblában feltárt agyagtáblák (i. e. 2300 k.) is említi, ezenkívül Mári levéltárában (i. e. 19. század) is találtak rá utalásokat. Az i. sz. 8. és 9. században fontos kulturális központ volt, és itt alapították meg az iszlám világ első egyetemét. A város leghíresebb épületei a vályogtéglából készített kúpos tetejű úgynevezett méhkas házak. kulturális I, II, III, IV 2000 Izsák pasa palotája 150px Izsák pasa palotája a selyemút mentén fekszik nem messze az iráni határtól. A félig romos épületegyüttes 7600 m2 területen fekszik egy stratégiailag fontos helyen álló lapos szikla tetején. Tervezésekor a Bursában, Edirnében és Isztambulban álló uralkodói rezidenciákat vették alapul. Ezenkívül felismerhetőek rajta a nyugati építészeti hatások is, és hatottak rá az anatóliai, iráni, és észak-mezopotámiai építészeti hagyományok is. Építése 1685-ben kezdődött Colak Abdi pasa utasítására, folytatódtak fia, Izsák pasa uralkodása alatt és unokája Mehmet pasa idejében fejeződtek be 1784-ben. A palota az oszmán építészet egyik utolsó jelentős példája. A palota főbb részei a férfiak lakókörzete, a hárem, két belső udvar, egy mecset, a konyhák, és az ünnepségek terme. kulturális I, III, IV 2000 Kekova 150px Kekova 4.5 négyzetkilométeres lakatlan szigete Törökország déli részén Demre közelében fekszik. A sziget az északi partjánál a víz alatt látható ókori romokról nevezetes. Ezek az ókori város maradványai, aminek egy része az i. sz. 2. században egy földrengés következtében a tengerbe süllyedt. A település szárazföldön maradt területét a földrengés után még továbbra is lakták, fénykorát a bizánci korban élte, majd lakói az arab támadások miatt elhagyták. A kikötő egy bizánci templom maradványaival a sziget északnyugati részén fekszik. A területet 1990-ben a török kormány védelem alá helyezte. vegyes - 2000 Konya 150px Konya területe már a hettiták korától lakott volt. Később a római és bizánci korban Iconium néven ismerték. Fénykorát a 12. és a 13. században élte amikor a rumi szultánság kulturális és politikai központja volt. Ebben az időben számos középületet emeltek a városban, közülük legfontosabb a mai Mevlana Múzeum az Alaeddin-dzsámi, és a város külső erődje. Dzsalál ad-Dín Rúmí, ismertebb nevén Mevlana, az iszlám világ egyik legnagyobb misztikusa a 13. században alapította meg a Mevlevi dervis szektát, ami „kerengő” dervisek néven vált ismertté. A múzeum, benne az alapító síremlékével a eredeti dervis szálláshely kibővített épületében található. A múzeumhoz tartozik egy rituális tisztálkodásra használt kút, a táncterem, a dervisek lakószobái és a kéziratok valamint korabeli tárgyak kiállítóhelyiségei. A nézők és a zenészek számára karzatokat alakítottak ki. Az Alaeddin-dzsámi a város közepén fekszik, egy kör alakú park közepén. A dzsámit a 13. század elején építették I. Aláeddin Keykubad szeldzsuk szultán parancsára. kulturális I, II, IV 2000 Mardin kultúrtáj 150px Mardin egy stratégiailag fontos sziklás területen fekszik Délkelet-Anatóliában, a Tigris folyó közelében. A terület egyike Észak-Mezopotámia legkorábban benépesült részeinek, a legkorábbi előkerült leletek i. e. 4000 körülre datálhatók. I. e. 3000 körül a hurrik uralkodtak a környéken, őket i. e. 2230 körül az elámiak váltották fel. Őket babilóniaiak, hettiták, asszírok, rómaiak és bizánciak követték. I. sz. 692-ben a város az Omajjádok fennhatósága alá került, akiket 824-ben az abbászidák váltottak fel. Ezután szeldzsukok különböző, egymással csatározó csoportjai uralták a területet. A 13. század közepén a Mongol Birodalom része lett. 1517-ben csatolták az Oszmán Birodalomhoz és egészen a Török Köztársaság megalapításáig hozzá tartozott, amikor a térség adminisztratív központja lett. A város legfontosabb épületei a 12. és a 15. század között épültek, túlnyomó többségük bézs színű homokkőből. Közülük figyelemre méltó a 12. századi Nagymecset, a 14. századi Melik Mahmut-mecst, az Isza Szultán-medresze (14. század), a szír ortodox Sáfrány-kolostor (5. század, 1160-tól 1932 a szír ortodox patriarchátus székhelye), valamint számos más mecset és medresze. kulturális II, III, IV 2000 Szeldzsuk karavánszerájok Denizli és Doğubeyazıt között 150px A Denizli-Doğubeyazit útvonalon megközelítőleg 40 karavánszeráj található, ebből 10 nagyon jó állapotban maradt meg. Eredetük a Közép-Ázsiában vándorló török törzsek életmódjára vezethető vissza. A legkorábbi karavánszerájok csak egyszerű szálláshelyként funkcionáltak, majd a 7. századtól folyamatosan egyre bonyolultabb épületegyüttessé váltak. A jelek arra mutatnak, hogy sok száz ilyen fogadójellegű karavánszeráj épült, Anatólia területén eddig megközelítőleg 250-et azonosítottak. A karavánszerájok fejlődésük csúcsát a szeldzsukok idejében érték el. Ekkor nagy kiterjedésű megállóhelyek voltak, amik szálláshelyet, élelmet, innivalót, orvosi ellátást és karbantartást biztosítottak az utazóknak, állataiknak és felszerelésüknek. A fontos kereskedelmi útvonalak mellett épültek, egynapi járóföldre, körülbelül 30 kilométeres távolságra egymástól. Felépítésük alkalmazkodott a klimatikus viszonyokhoz és kialakításukkor amennyire lehetett a biztonságra is próbáltak ügyelni. Anatólia legjelentősebb karavánszerájai a 13. században épültek, a legnagyobbak alapterülete közel négyezer négyzetmétert foglalt el, masszív falaival erődökre emlékeztetett. kulturális II, III, IV 2000 Szent Miklós-templom 150px A Szent Miklós-templom egy bizánci stílusú építmény Demrében a Földközi-tenger partjánál. Az épületet a 4. századi ortodox püspöknek, Szent Miklósnak szentelték, akit Mikulásként ismert. A szent mirhával bevont csontjait a templomban temették el. Az épületet feltételezhetően az 5. és a 12. század között használták. 809-ben az arab támadás érte, de az ereklyék nem semmisültek meg. Egy részük az olaszországi Bariba került, ahol a katedrálisban helyezték el, a megmaradt csontokat Velencébe vitték. A templom régészeti kutatását 1988-ban kezdték meg, amikor a kolostor északi részét vizsgálták, valamint a templomhajó körül kialakított kápolnákat, amelyek közül az egyiket a szent életét és csodáit ábrázoló freskókkal díszítették. A sérült szarkofág feltételezhetően a szent eredeti síremléke, amit a 11. században fosztottak ki, amikor a maradványok egy része Bariba került. kulturális III, IV 2000 Szent Pál-templom, Szent Pál kútja 150px Tarsus, az ókori Cilicia Törökország földközi-tengeri régiójában terül el a tengerparttól 20 kilométerre. Az ókorban és a középkorban is a térség egyik fontos városa volt. A város leghíresebb szülötte a „tartusi”-ként emlegetett Szent Pál. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem lehet eldönteni, hogy Szent Pál alapított-e templomot a városban. A források említenek egy vastag falú, római stílusjegyeket viselő vastag oszlopokkal tagolt épületet, de ezt nem lehet közvetlen kapcsolatba hozni az apostollal. A ma is látható Szent Pál-templom a 19. század közepén épült, egy korábbi templom helyére, amit a források szerint 1102-ben emeltek. A kisméretű 19 x 17,5 méter alapterületű épületet angyalokat és tájképeket ábrázoló festményekkel díszítették. A templom északnyugati sarkában alakították ki a harangtornyot. A város egyik mellékutcájában áll az a kút, amelyet a hagyomány szerint Szent Pál kútjának tartanak és jelenleg is zarándokhely. kulturális II, III, IV 2000 Sümela-kolostor 150px A kolostor egy sziklában kialakított épületegyüttes az Altmdere-völgyben, Törökország keleti részén. Építése 385-ben kezdődött és hosszú kihagyásokkal egészen a 19. századig tartott. A kolostor első két helyiségét egy bizonyos Barnabás szerzetes építette Sopronius nevű unokaöccse segítségével. A kolostort 650-ben kifosztották, és felgyújtották. A Komnénosz-dinasztia korában újjáépítették és kibővítették, fénykorát III. Alexiosz és I. Manuél bizánci császárok alatt élte. A gazdag könyvtárral rendelkező 72 helyiségből álló kolostor jelenleg népszerű turistalátványosság. Az épületegyüttes jelenlegi formáját a 13. században nyerte el, ekkor az uralkodóktól anyagi támogatásban is részesült. Az oszmán uralom alatt is megőrizte kitüntetett szerepét. A 17. században néhány évtizeden keresztül oktatási központ működött benne. 1916 és 1918 között orosz fennhatóság alatt állt, majd 1923-ban elnéptelenedett. Jelenleg a török kormány finanszírozza állagmegóvását és felújítását. A kolostor legfontosabb részei a sziklatemplom, kápolnák, egy vendégház, könyvtár, a tanulók szobái és a vízvezeték. A sziklatemplom falait mára rossz állapotba került freskókkal díszítették, a képeken jelenetekkel Krisztus és Mária életéből. kulturális I, III 2000 Ahlat síremlékei és oszmán citadellája 150px A Kelet-Anatóliában fekvő Ahlat városát i. e. 900 körül alapították, de híres sírkövei az i. sz. 12. és 15. század között készültek. A város az i. e. 6. századig Urartu fennhatósága alá tartozott, utána szkíta, pártus és szasszánida ellenőrzés alatt állt. Az i. sz. 7 század közepén arabok foglalták el, 938 után kurd kézre került. 1207-ben az ajjúbiák foglalták el majd a század közepén az ilkhanidák fennhatósága alá került, akik a 15. század végéig uralkodtak. A 16. században oszmán kézre került, ezután épült meg citadellája. A város környékén található nagyszámú sírkő arra utal, hogy a terület az iszlám világ egyik fontos térsége lehetett. A kisebb temetők mellett hat jelentősebb maradt meg, ezek a Harabe Sehir-, a Tahti Szulejmán-, a Kiklar-, a Kale- a Merkez- és a Meydanlik-temető. A szépen kidolgozott sírköveket kalligráfiával díszítették. A sírkövek nem csak a kor művészetéről és az elkészítésükkor alkalmazott technikákról adnak információkat, hanem a híresebb alkotókról is, akik neve megjelenik a sírkövekre vésett feliratokon. kulturális I, III 2000 Alahan-kolostor 150px Az Alahan-kolostor Kis-Ázsia déli részén helyezkedik el 1250 méteres tengerszint feletti magasságban. A kolostort feltételezhetően Zeno bizánci császár alapította az 5. század második felében. A 30 x 200 méteres területen fekvő épületegy