Paul Dickov (Livingston, 1972. november 1. –) skót labdarúgó, jelenleg a Doncaster Rovers vezetőedzője.

Pályafutása Pályafutását az Arsenalnál kezdte, 1994-ben megnyerte velük a kupagyőztesek Európa-kupáját, de ő maga nem volt rendszeresen a kezdőcsapat tagja. 1996-ban szerződtette az akkor másodosztályú Manchester City. Több mint hat szezont töltött el a csapatnál, részese volt két kiesésnek és két feljutásnak is, három különböző osztályban játszott. 2002-ben csatlakozott a Leicester City-hez, ahol két évet töltött el. 2004-ben aláírt a Blackburn Rovers csapatához, 2005-ben kiharcolták az UEFA-kupában való indulást. Miután a szerződése lejárt, aláírt korábbi csapatához, a Manchester City-hez.

A felnőtt válogatottban 2000-ben debütált egy San Marino elleni világbajnoki selejtezőn. Összesen 10 mérkőzést játszott, ez alatt 1 gólt szerzett.

Visszavonulása óta edzőként tevékenykedik, három évet töltött el az Oldham Athletic padján, 2013 óta pedig a Doncaster Rovers edzője.

Statisztika Játékosként Zárójelben szerepel, amikor csereként lépett pályára KlubSzezonBajnokságÖsszesenFellépésGólFellépésGólFellépésGólArsenal1992–931 (2)2——1 (2)21993–940 (1)0——0 (1)0Luton Town1993–948 (7)1——8 (7)1Brighton & Hove Albion[1993–9485——85Arsenal1994–954 (5)02 (2)36 (7)31995–961 (6)1——1 (6)1Manchester City1996–9725 (4)53028 (4)51997–9821 (9)92 (1)023 (10)91998–9925 (13)125 (3)330 (16)151999–200022 (12)53125 (12)62000–0115 (6)42 (2)117 (8)52001–020 (7)00 (1)10 (8)1Leicester City2001–0211 (1)4——11 (1)42002–0342 174346202003–0428 (7)114232 (7)13Blackburn Rovers2004–0527 (2)106137 (2)112005–0617 (4)44 (1)221 (5)6Manchester City2006–079 (6)00 (2)09 (8)02007–08——0 (1)00 (1)0Crystal Palace2007–086 (3)0——6 (3)0Blackpool2007–087 (4)6——7 (4)6Leicester City2008–094 (16)23 (3)17 (19)32009–100 (1)00 (1)00 (2)0Derby County2009–1010 (6)2——10 (6)2Leeds United2009–101 (3)0——1 (3)0Oldham Athletic2010–110 (2)00 (0)00 (2)0Karrier összesen292 (127)10038 (17)18334 (144) 118 Válogatottban Skócia ÉvFellépésGól200030200100200210200331200430Össz.101 Edzőként Utolsó frissítés: 2013. május 20 Csapat-tól-igEredményOldham Athletic2010. június 9.2013. február 3.14143376130.50Doncaster Rovers2013. május 20.0000–Összesen14143376130.50

Sikerei, díjai Arsenal Kupagyőztesek Európa-kupája: 1994

Manchester City Harmadosztály rájátszás győztes: 1999 Másodosztály 2. hely, feljutó: 2000

Leicester City Másodosztály 2. hely, feljutó: 2002 Harmadosztály győztes: 2009

Leeds United Harmadosztály 2. hely, feljutó: 2010

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Skót labdarúgóedzők Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Luton Town labdarúgói Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:A Blackburn Rovers labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:A Blackpool labdarúgói Kategória:A Derby County labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:Az Oldham Athletic labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Élő személyek