Vizi Ildikó (leánykori neve: Debreczy Ildikó; Sepsiszentgyörgy, 1940. augusztus 12.–) erdélyi magyar gyógypedagógus, pszichológus, gyógypedagógiai és pszichológiai szakíró. Debreczy Sándor lánya, Vizi Imre felesége.

Életútja

Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron végezte. Egyetemi tanulmányait 1958-ban a Bolyai Tudományegyetemen, pedagógia–magyar szakon kezdte, végül a BBTE-n pedagógia–lélektan szakon végzett 1962-ben. Eleinte középiskolai tanár volt, majd a kolozsvári kisegítő iskolában dolgozott (1969–81); 1981–97 között, nyugdíjazásáig a Hallássérültek Intézetének igazgatója. 1993-tól a BBTE lektoraként előadásokat tart a hallássérültek pszichológiája tárgykörben.

1998-ban Nagyenyeden a Családvédelem határon innen és túl rendezvény keretében Vizi Ildikó is előadást tartott a fogyatékkal élők helyzetéről.Győrfi Dénes: Családvédelem határon innen és túl. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1998. október 19. Kolozsvárt a Providentia-Gondviselés-Fürsorge Egyesület vezetője, ezen egyesület szociális és karitatív tevékenységet végez a felnőttkorú szellemi fogyatékosok körében.Fodor György: Krízis-szálló sérült felnőtteknek. Vasárnap (Kolozsvár), 2001. március 11. (Újabb információk mind Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.)

Szakírói munkássága

Első írása 1970-ben a Korunkban jelent meg. A gyógypedagógusi munkával kapcsolatos, a rendellenesen fejlődő gyermek lélektani diagnosztikájára, valamint társadalmi és nevelési rehabilitációjára vonatkozó tanulmányait a Korunk, Tanügyi Újság, Ifjúmunkás, a sérült gyermekek szüleinek szóló tanácsait a Dolgozó Nő és az Igazság közölte.

Újabb szaktanulmányai

Hallássérültek magyar nyelvű oktatása (Erdélyi Pszichológiai Szemle, 2000/1) Adalékok a gyógypedagógia történetéhez (Erdélyi Pszichológiai Szemle, 2002/1)

Kötetei

Magyar nyelv, tankönyv a kisegítő iskolák IV. osztálya számára (Szabó Máriával, Bukarest, 1976) 110 éves a hallássérültek magyar tannyelvű intézete (iskolamonográfia, Kolozsvár, 1998)

Egyetemi jegyzetei

Módszertani segédkönyv a hallássérült gyermekek óvódai nevelésének beszédtanításához (Kolozsvár, 1995) A hallássérültek pszichológiája (Kolozsvár, 1996)

Jegyzetek

Források

További információk

Fodor György: A hitoktatás szerepe a hallássérült tanulók vallásos élményvilágának kialakításában. Vasárnap, 1996/27. Schuller Mária: Elhivatottság. Vasárnap, 1998/43. Horváth Gyöngyvér: Egy élet munkájának elismerése. Szabadság, 1999. november 3. Nánó Csaba: Egy élet a hallássérültek szolgálatában. Erdélyi Napló, 1999. november 16.

Kategória:Magyar gyógypedagógusok Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Magyar nők Kategória:Sepsiszentgyörgyiek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Az Ifjúmunkás (1957–1989) vezetői, újságírói Kategória:Magyar publicisták