Sobor Antal (Székesfehérvár, 1933. január 16. – Székesfehérvár, 2010. április 15.) magyar József Attila-díjas magyar író, festőművész, pedagógus, újságíró.
Életpályája 1952–1956 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója volt. 1956–1957 között Enyingen általános iskolai tanár volt. 1957–1958 között szülővárosában dolgozott nevelőtanárként. 1958–1959 között a pákozdi általános iskola igazgatóhelyettese volt. 1959–1993 között Székesfehérváron általános és középiskolai oktatóként dolgozott. 1993-ban nyugdíjba vonult. 1993–2003 között az Árgus című folyóirat munkatársa volt. 2004-től a Vár című folyóirat munkatársa volt.
Magánélete 1957-ben házasságot kötött Baricza Mártával. Egy lányuk született: Márta (1960).
Művei Ég alatt kanyargó utak (novellák, 1964) Nyulak délutánja (kisregények, novellák, 1968) Az utolsó nap (regény, 1970) Heten a hídon (regény, 1972) Füst a fák fölött (novellák, 1976) Hosszú háború (történelmi regény, 1980) Vidéki városban (novellák, 1984) Perelj, uram! (történelmi regény, 1985–1987) Én, Virág Anna (regény, 1988) Párizsban szép a nyár (novellák, 1992) Esztendők I.-II. (naplójegyzetek, 1997-2001) Fehérvári színházi esték (színházi krónika, 1998) Papírrepülő (válogatott novellák, 2003) Naplójegyzetek 2004–2007 (naplójegyzetek, 2008)
Prózai művei közül a Perelj, uram! című regényt Szikora János rendező színpadra, majd filmre is adaptálta, utóbbit 2021-ben mutatták be, Ítélet és kegyelem címmel.
Díjai, kitüntetései Szocialista Kultúráért (1979) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1993) József Attila-díj (2003) Szent István-díj (2004)Székesfehérvár honlapja Székesfehérvár díszpolgára (2008)Meghalt Sobor Antal Csákberény díszpolgára (2021, posztumusz)
Jegyzetek
Források
Bakonyi István: Sobor Antal. Kodolányi Füzetek, 2003
További információk Sobor Antal [ Kortárs magyar írók] [ A magyar irodalom története] Elhunyt Sobor Antal Meghalt Sobor Antal
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar magyartanárok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Székesfehérváriak Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nevelőtanárok