Armășești község és falu Ialomița megyében, Munténiában, Romániában. A hozzá tartozó települések: Malu Roșu valamint Nenișori.
Fekvése
A megye északnyugati részén található, a megyeszékhelytől, Sloboziatól, hetvenegy kilométerre nyugatra, a Sărata folyó partján, a Ratca-tótól délre.
Története A 19. század közepén Ialomița megye Câmpul járásához tartozott és Armășești valamint Rădulești falvakból továbbá a Cacaleți nevű tanyából állt, összesen 1374 lakossal. A község területén ekkor két templom, két általános iskola, egy mezőgazdasági szakiskola és egy kórház működött. Ezen intézményeket 1888. után alapították Iordache Zossima, Armășești-Nenișori földbirtokos, hagyatékából.
1925-ös évkönyv szerint Armășești községe Urziceni járás része volt, 1946 lakossal és Armășești illetve Rădulești faluból állt. 1931-ben Rădulești önálló községi rangot kapott. Ezen időszakban Armășești község pedig Armășești és Cacalete falvakból állt.
1950-ben a Ialomițai régió Urziceni rajonjának volt a része, majd 1952-ben a Bukaresti régióhoz csatolták. 1964-ben Cacaleți falu felvette a Nenișori nevet. Az 1968-as új megyerendszerben Ilfov megye része lett. Ekkor csatoltak hozzá két szomszédos községet, Bărbulești-t és Malu Roșu-t, utóbbi a korábban önálló községi rangot szerző Rădulești község új neve. 1981-ben a községet ismét Ialomița megyéhez csatolták. 2006-ban Bărbulești önálló községi rangot kapott.
Lakossága
Nemzetiségek 2002 Románok 3148 43,06% Romák 4162 56,93% Összesen 7310* 100,0% * Bărbulești település lakosságával együtt.
Látnivalók „Iordache Zossima” agráriskola - 1887-ben épült. „Sfântul Gheorghe” templom - 1778-ban épült, 1859-ben átépítették. Községháza - 1882-ben épült. A kórház épülete - 1925-ben épült.
Jegyzetek
További információk A település honlapja Adatok a településről 2002-es népszámlálási adatok Marele Dicționar Geografic al României
Kategória:Ialomița megye települései