Tamás Márk (Székesfehérvár, 1993. október 28. –) magyar válogatott labdarúgó, a ciprusi Olimbiakósz Lefkoszíasz játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban A Videoton saját nevelésű játékosa, a 2012–13-as szezonban került a felnőtt kerethez, de bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára, csak a Ligakupában szerepelt három mérkőzésen. A ZTE elleni két mérkőzésen és a Lombard Pápa elleni mérkőzéseken lépett kezdőként pályára.
2013 nyarán csatlakozott az újonc Puskás Akadémiához. A felkészülési időszakban többek között az angol West Bromwich Albion ellen is pályára lépett, amely mérkőzést az angolok nyertek meg 3-0-ra. A Bajnokságban a Pápa ellen mutatkozott be az első osztályban csereként váltotta Vaszíliosz Aposztolópuloszt.
2015 júliusában a Diósgyőri VTK-hoz írt alá, miután szerződése lejárt a felcsúti csapatnál, ahol összesen 38 alkalommal lépett pályára az élvonalban. Az ezt követő szezonokban alapemberré vált a miskolci csapatban, amellyel 2018-ban meghosszabbította a szerződését. 2018 szeptemberében a Paks elleni bajnokin arccsonttörés szenvedett, ezért több hetet ki kellett hagynia.
2020 februárjában a lengyel élvonalban szereplő Śląsk Wrocław igazolt. A DVTK-ban 115 bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett.
A lengyel élvonalban március 4-én, a Korona Kielce ellen 2–1-re megnyert bajnokin mutatkozott be. Első gólját a bajnokság 36. fordulójában szerezte a Jagiellonia ellen 2–1-re elvesztett idegenbeli bajnokin. A bajnokság záró fordulójában öngólt vétett a Lechia Gdansk ellen 2–1-re elvesztett bajnokin, a Śląsk pedig az 5. helyen zárta a szezont. 2020–21-es idényben alapembere volt a lengyel csapatnak, amely a 4. helyen végzett a bajnokságban. A következő szezon kezdetén, az újonnan kiírt UEFA-konferencialiga selejtezőjében győztes gólt szerzett az észt Paide Linnameeskond ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen. A 2021–22-es bajnokság piros lapot kapott a Cracovia ellen idegenben 2–1-re megnyert mérkőzésen. Az idény végén lejárt a szerződése a lengyel csapatnál, amely színeiben 52 tétmérkőzésen lépett pályára, ezt követően pedig a román élvonalban szereplő Sepsiszentgyörgy játékosa lett, akikkel Román Kupát nyert a 2022–23-as idény végén. 2023 és 2025 között azeri élvonalban szereplő bakui Neftçi játékosa volt. 2025-ben egy rövid ideig előbb a Sepsi OSK-nál szerepelt, majd újra a Diósgyőr szerzőtette. A 2025–26-os idény végén a DVTK kiesett az NB I-ből, Tamás pedig a ciprusi élvonalban szereplő Olimbiakósz Lefkoszíasz csapatához igazolt.
A válogatottban A felnőtt válogatott keretébe először 2021 augusztusában, az őszi világbajnoki selejtezőket megelőzően kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól. Egyetlen válogatott mérkőzését 2021. szeptember 8-án játszotta, Andorra ellen.
Statisztika A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok202110Összesen10
Mérkőzése a válogatottban
Sikerei, díjai Magyar Ligakupa-győztes: 2012 Román Kupa-győztes: 2023
Jegyzetek
Források Adatlapja hlsz.hu oldalon Transfermarkt MLSZ Footballdatabase
További információk címke oldal Nemzeti Sport Online Napos Oldal: Tamás Márk portré Diósgyőri VTK, 2025. augusztus 27.
Kategória:Székesfehérváriak Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:A Śląsk Wrocław labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek