Tóth Sándor (Medgyesegyháza, 1966. június 18. –) magyar színész.

Életpályája bélyegkép|Szeidl Mariann felvétele 2014-ből 1985-ben élelmiszer-analitikus végzettséget szerzett a középiskolában, de még 1980 decemberében Kaposi Józseffel, magyartanárával megalapította a Jibraki diákszíntársulatot, mellyel több versenyt is megnyertek. A Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte színitanulmányait Bodnár Sándor hívására. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1992-ben végzett Huszti Péter tanítványaként. Az éneklést Gulyás Dénes szerettette meg vele, akinek a My Fair Lady-ben Freddy szerepét köszönhette. Műfaji határok nélkül, musicaltől az operettig színpadra lép.

Az egyik legismertebb címszerepe, az István, a király. 1985-ben először az akkori Nemzeti adaptálta kőszínházi keretek közé, melynek 2000-ben történt felújításakor, Iglódi István rendezésében került a történelmi István szerepébe, s az azt követő 12 évadban – amíg csak a darab színen volt – játszotta, szinte egybeforrt veleRechtenwald Kristóf: István, a király - utoljára a Magyar Színházban , Viva la Musical! - 2012. május 25.Jávorszky Béla Szilárd honlapja: A rock története 3. (nemzetközi, '80-as évek); Szörényi Levente - Másféle hangvételt akartunk, interjú - 2000. március (és amiről 2002-ben Esztergomban felvétel is készültport.hu István, a király, színes, magyar színházi közvetítés, 120 perc, 2002). 1992-től a Nemzeti Színház társulatának, majd 2000-től, a névváltást követően is a Pesti Magyar Színház tagja volt 2017-ig.

Vendégművészként játszott többek között a Gyulai Várszínház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a Budapesti Kamaraszínház, a kecskeméti Katona József Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Győri Nemzeti Színház előadásaiban.

Az Inj-Actor MC (színészekből alakult motorsport egyesület) tagja. Sokat kerékpározik, a vitorlázás szeretetével pedig Bereczki SándorBereczki Sándor: a Magyar Színház nyugalmazott, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett főügyelője fertőzte meg.

Gyermekei: Lili Rebecca (1996) és Hanna Sára (2001).

Díjai, elismerései Rajz János-díj (1997) Farkas–Ratkó-díj (1998) Szendrő József-díj (2004) Főnix díj (2007) Agárdy-emléklánc (2013)

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 88.2014. december 26-i lekérdezés.Névazonosság miatt, az adatbázisban szereplő számot: 66 db személynévvel, 8 db szerepnévvel egyezés módosítja.Színházi adattár: Előadások adatbázis Szerző Cím Bemutató Színház SzerepNyikolaj ErdmanA mandátum1991.Színház- és Filmművészeti Főiskola Ódry SzínpadValerjanJohn ArdenGyöngyélet1991.Móricz Zsigmond SzínházCol, Rachel fiaWilliam ShakespeareSzentivánéji álom1991.Nemzeti Színház VárszínházDemetrius; Oberon (beugrás)Tennessee WilliamsA vágy villamosa1992.Ódry SzínpadPabloMolièreDandin György, vagy a megcsalt férj1992.Ódry SzínpadKlitanderCarlo GoldoniCsetepaté Chioggiában1992.Nemzeti Színház VárszínházTitta-NaneJohn Millington SyngeA nyugati világ bajnoka1991.Ódry SzínpadPhilly O' CullenPetőfi Sándor, Bakonyi KárolyJános vitéz1992.Nemzeti Színház Karmelita UdvarJános vitéz (beugrás)William ShakespeareMacbeth1992.Gyulai VárszínházMacbethKatona JózsefBánk bán1992.Nemzeti Színház VárszínházOttóWilliam ShakespeareMacbeth1993.Nemzeti SzínházMacbethSzigligeti EdeLiliomfi1993.Nemzeti SzínházLiliomfiLászlóffy CsabaNappali virrasztás1993.Nemzeti Színház HáziszínpadaI. BujdosóMadách ImreAz ember tragédiája1994.Nemzeti SzínházÁdám (IV-XII. szín)Romain RollandA szerelem és halál játéka1994.Nemzeti Színház Várszínház RefektóriumHorace BouchetWilliam ShakespeareLear király1994.Nemzeti Színház Gyulai VárszínházCornwall fejedelemMolnár FerencPanoptikum avagy a király füle1994.Nemzeti SzínházArbert báróGeorge Bernard Shaw, Alan Jay LernerMy Fair Lady1994.Nemzeti SzínházFreddyBalogh Elemér, Kerényi ImreCsíksomlyói passió1994.Nemzeti Színház VárszínházPlutóJohn-Michael TebelakGodspell1995.Vörösmarty Színház Pelikán UdvarMiguel de Cervantes, Dale WassermanLa Mancha lovagja1995.Nemzeti SzínházDr. Carrasco (A herceg)William ShakespeareOthello, a velencei mór1995.Nemzeti Színház VárszínházCassioJohn-Michael TebelakGodspell1995.Nemzeti Színház VárszínházSzép ErnőLila ákác1995.Nemzeti Színház VárszínházMínuszSpiró GyörgyAhogy tesszük1996.A darab bemutatója 1997.darabba kerüléseNemzeti Színház Várszínház, RefektóriumHaver-BarátCsiky GergelyA nagymama1996.Nemzeti SzínházKálmánAiszkhüloszLeláncolt Prométheusz1996.Nemzeti Színház VárszínházHermészEuripidészMédeia1996.Nemzeti Színház VárszínházAigeusz, athéni királySzomory DezsőBella1997.Nemzeti SzínházRévész Oszkár, publicistaMüller Péter, Müller Péter SziámiMária evangéliuma1997.Miskolci Nemzeti SzínházJézusMüller Péter, Müller Péter SziámiMária evangéliuma1997.Agria Nyári Játékok Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola DíszudvaraJézusSzentmihályi Szabó Péter, Bródy JánosA kiátkozott1997.Szegedi Szabadtéri JátékokIV. 'Kun' László királyBékeffi IstvánA régi nyár1996.Jászai Mari SzínházMiklós, Jankovits fiaAnton Pavlovics CsehovApátlanul1997.Nemzeti Színház VárszínházNyikolaj, Trileckij fiaWilliam GibsonLibikóka1998.Nemzeti Színház VárszínházJerry RianGárdonyi GézaEgri csillagok1998.Gárdonyi Géza SzínházBornemissza GergelyBakonyi Károly, Martos FerencBob herceg1998.Vörösmarty SzínházBob hercegSütő AndrásBalkáni gerle1998.Nemzeti SzínházCipriánMolnár FerencA hattyú1998.Nemzeti Színház VárszínházÁgi MiklósArthur LaurentsWest Side Story1999.Miskolci Nemzeti SzínházTonyHarsányi Zsolt, Zágon IstvánXIV. René1999.Vörösmarty SzínházGyörgyNemeskürty IstvánAtilla – Isten kardja1999.Szegedi Szabadtéri JátékokGyengizikHubay MiklósHová lett a Rózsa lelke ? (Nizsinszki)1999.Nemzeti SzínházNizsinszkiDaphne du MaurierA Manderley ház asszonya1999.JátékszínFrank CrawleyBoldizsár Miklós, Bródy JánosIstván, a király2000.Nemzeti SzínházIstván, királyBródy JánosVeled, Uram!2000.Esztergomi VárszínházImre hercegBoldizsár Miklós, Bródy JánosIstván, a király2000.Egri Nyár Agria Nyári Játékok a Líceum udvaránIstván, a királyPierre Ambroise Choderlos de Laclos, Vidnyánszky AttilaVeszedelmes viszonyok2000.Magyar Színház VárszínházDanceny lovagOscar WildeBunbury2000.Szigligeti SzínházAlgernon Moncrieff, John barátjaMiguel de Cervantes, Dale WassermanLa Mancha lovagja2001.Magyar SzínházDr. Carrasco (A Herceg)Katona JózsefBánk bán2001.Gyulai VárszínházOttóNemeskürty IstvánAttila, Isten kardja2001.Szegedi Szabadtéri JátékokEllákBoldizsár Miklós, Bródy JánosIstván, a király2001.Szegedi Szabadtéri JátékokIstvánProsper Merimée, Alekszandr Puskin, Georges Bizet, Henri Meilhac, Ludovic Halévy, spanyol folklór elemek, Szergej MaszlobojscsikovCarmen2001.Magyar SzínházLucas-Escamillo; Morales; Garcia; AngolJohn-Michael TebelakGodspell2002.Magyar SzínházWilliam ShakespeareVízkereszt, vagy amit akartok2002.Magyar SzínházOrsinoJean RacineBereníké2003.Budapesti Kamaraszínház Ericsson StúdióTitusMolière Dandin György, avagy a megcsúfolt férj2002.Grassalkovich – kastély kertjeCsikaszMartos Ferenc, Bakonyi KárolyBob herceg2003.Magyar SzínházGyörgy hercegFeydeau Louis, Pozsgai ZsoltMeglőttük a fényes sellőt2004.Katona József Színház (Kecskemét)Vesztes nyugdíjasJulius Brammer, Alfred GrünwaldA cirkuszhercegnő2004.Katona József Színház (Kecskemét)Mister XBalázs ÁgnesAndersen, avagy a mesék meséje2004.Magyar SzínházÓlomkatona, ólomkatonaHector Crémieux, Ludovic HalévyOrfeusz az alvilágban2005.Magyar SzínházOrfeuszMolière Tartuffe2006.Magyar SzínházValérFonyódy Tibor, Pozsgai ZsoltÁrpád népe2006.Papp László Budapest SportarénaMór apát, katolikus papSzilágyi LászlóCsókos asszony2006.Katona József Színház (Kecskemét)Dorozsmay Pista, komponistaNepp József (rajzfilm), Ternovszky Béla (rajzfilm), Valla Attila, Szikora RóbertMacskafogó2006.Magyar SzínházTájfölLeo Stein, Bela JenbachCsárdáskirálynő2007.Móricz Zsigmond SzínházEdwin, Leopoldék fiaSzigligeti EdeLiliomfi2007.Magyar SzínházSzellemfiMolière, Jean-Baptista PoquelinDandin György, avagy a megcsúfolt férj2008.Kastély Mákszínház Zichy – Hadik KastélyCsikaszTim RiceEvita2008.Győri Nemzeti SzínházPeronHáy JánosHázasságon innen, házasságon túl2008.Magyar SzínházFérj (Laci)Gárdonyi Géza, Béres AttilaEgri csillagok2008.Győri Nemzeti SzínházDobó István, Gábor papSzabó Magda, Kovács KrisztinaBárány Boldizsár2010.Radnóti SzínházMolnár FerencLiliom2010.Magyar SzínházKapitányFederico Fellini (filmforgatókönyv), Ennio Flaiano, Tullio PinelliSweet Charity2010.Magyar SzínházVittorio VidalJohn FordKár, hogy kurva2010.Magyar Színház Sinkovits Imre SzínpadGrimaldi, római nemesemberMüller Péter, Müller Péter SziámiMária evangéliuma2011.Győri Nemzeti SzínházJézusEugène IonescoMakbett2011.Budaörsi JátékszínBancoAlexandre BreffortIrma, te édes2011.Gózon Gyula KamaraszínházNestor/OscarMolnár FerencA doktor úr2011.Budaörsi JátékszínDr SárkányK. Halász GyulaFiatalság bolondság2012.Bartók Kamaraszínház és Művészetek HázaBán Sándor, hőstenorMark Twain, Miklós TiborTom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai2012.Pesti Magyar SzínházThacher bíró, tekintélyes polgár, Mary apja; Rabszolgavadász, a különítmény vezetőjeFriedrich SchillerÁrmány és szerelem2013.Gózon Gyula KamaraszínházVon Walter, miniszterelnök egy német fejedelem udvarábanFüst MilánCatullus2013.Pesti Magyar SzínházClodiusSzerb Antal, Forgách AndrásHoldvilág és utasa2013.Vasfüggöny mögötti játéktérPataki ZoltánBöszörményi GyulaAlmaszósz2013.Magyar SzínházGoldenir, Párisz herceg hírneves aranyalmájaJames Lapine, Stephen Sondheim, Galambos AttilaVadregény2014.Magyar SzínházHamupipőke hercege; Farkas (szerepkettőzés Egyházi Gézával).

Jelenleg játszott szerepei bélyegkép|185px|Szeidl Mariann fotója (2014) 15pxAz utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2017. január 1., 14:03 (CET)

A Pesti Magyar Színházban: Háy János: Házasságon innen, házasságon túl – FÉRJ Forgách András (Szerb Antal): Holdvilág és utasa – PATAKI ZOLTÁN Jeney Zoltán: Rév Fülöp – VÖRÖS LOVAGRév Fülöp színlapja, pestimagyarszinhaz.hu Arnold Wesker: A konyha – MICHAELA konyha színlap, pestimagyarszinhaz.hu Richard Rodgers, Oscar Hammerstein II., Howard Lindsay, Russel Crouse, Maria Augusta von Trapp, Bátki Mihály, Fábri Péter: A muzsika hangja – MAX DETWEILER Robert Thoeren (Fordító: Bátki Mihály), Jule Styne, Topolcsányi Laura: Sugar (Van aki forrón szereti) – SPATS, gengszterSUGAR (Van aki forrón szereti) színlap , pestimagyarszinhaz.hu Hedry Mária: Tündér Míra – HOLNEMVOLT ORSZÁG KIRÁLYTündér Míra színlapja, pestimagyarszinhaz.hu Berg Judit: Rumini – KAPITÁNYRumini színlapja, pestimagyarszinhaz.hu Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György, Horváth Péter, Radványi Géza, Balázs Béla: Valahol Európában – TANÍTÓValahol Európában színlap, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. november 25.)

Vendégművészként játszott szerepei: ExperiDance – Omega musical: Gyöngyhajú lány balladája – apa, Kriszta apja (szereptöbbszörözés, Radnóti Miklós Művelődési Központ)Gyöngyhajú lány balladája színlapja, experidance.hu Sir Elton John, Lee Hall: Billy Elliot – a Musical – apa (szereptöbbszörözés, Erkel Színház)Billy Elliot , opera.hu

Filmes szerepei

Minden szerdán (filmdráma), 1979 Novellák: A szerelem (TV-film), 1993 A fáklya (TV-film), 1993 Befordultam a konyhára (TV-film, versösszeállítás), 1997 Szörényi Levente, Bródy János – Veled, Uram! (komolyzenei film), 2000 István, a király (TV-film, színházi közvetítés), 2002 Tengerszem (dokumentum sorozat), 2002 Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (TV-film), 2009 Barátok közt (televíziós sorozat),2004–2005, 2012 – Pierre Berger Hacktion: Újratöltve (TV-film), 2013 – Szigeti Dénes Munkaügyek (TV-film), 2014 – főnök Tóth János (magyar sorozat), 2017 – Berci Holnap Tali! (Websorozat), 2017 – Lara apja Valami Amerika 3. (magyar vígjáték), 2018 – szülész-orvos Jóban Rosszban (magyar vígjáték), 2018 – Török Barnabás Alvilág (magyar krimi), 2019 – Orvos Jófiúk (magyar sorozat), 2019 – Dr. Dudás Mintaapák (magyar sorozat), 2020 – Róbert Doktor Balaton (magyar sorozat), 2021 – Hivatalnok Elk*rtuk (magyar film), 2021