Robert Vişoiu (Pitești, 1996. február 10. –) román autóversenyző.

Pályafutása Gokart Vişoiu hatévesen ült először gokart autóba, ekkor kezdte meg autóversenyzői pályafutását. Először szülőhazájában, Romániában versenyzett egészen, ahol kétszeres bajnok lett a Mini Class, illetve a KF3 kategóriákban. Hazájában 2009-ig versenyzett, ekkor váltott a nemzetközi KF3-as versenyekre.

Forma Abarth Vişoiu 2011 óta vezet együléses autót. Ebben az évben a Forma Abarth-ban tette próbára magát a Jenzer Motorsport versenyzőjeként. Egy misanói győzelemmel, valamint további két dobogós helyezéssel a 6. helyen fejezte be az olasz szériát. Az európai mezőnyben a román versenyző a pontverseny 4. helyén végzett, mivel a szezonzáró futamon, Barcelonában is győzni tudott.

GP3 Vişoiu 2012-ben is a Jenzer Motorsportnál versenyzett, ám ebben az évben átigazolt a GP3-ba. Az összetett versenyt huszonnégy ponttal, valamint egy barcelonai 2. hellyel a 14. helyen fejezte be. 2013-ban Christian Horner GP3-as csapatához, az Ardenhez igazolt, ahol jelenleg az orosz Daniil Kvijat és a spanyol Carlos Sainz jr. a csapattársa. Idén már két futamgyőzelmet is a magáénak tudhat: egyiket Valenciában, a másikat pedig Mogyoródon aratta.

Egyéb bajnokságok Vişoiu 2012-ben a GP3-as szereplése mellett részt vett az olasz Forma-3-as bajnokságban is Piercarlo Ghinzani csapatánál. A szezont a 9. helyen fejezte be, ez alatt kétszer volt 3. a Hungaroringen, valamint megnyerte a mugellói sprintfutamot. 2013-ban az Auto GP versenyeibe kapcsolódott be. Itt rögtön az első futamon, Monzában 3. lett, jelenleg 40 ponttal a 10. helyen áll.

Eredményei Teljes GP3-as eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2012 Jenzer Motorsport CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR VALFEA VALSPR SILFEA SILSPR HOCFEA HOCSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR 14. 24 2013 MW Arden CATFEA CATSPR VALFEA VALSPR SILFEA SILSPR NÜRFEA NÜRSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR YMCFEA YMCSPR 12. 44 2014 Arden International CATFEA CATSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HOCFEA HOCSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR SOCFEA SOCSPR YMCFEA YMCSPR 13. 23

Teljes Auto GP eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2013 Ghinzani Motorsport MNZ1 MNZ2 MAR114† MAR2 HUN1 HUN2 SIL1 SIL2 MUG1 MUG2 NÜR1 NÜR2 DON1 DON2 BRN1 BRN2 8. 67 † A versenyző nem fejezte be a futamot, de eredményét értékelték, mivel teljesítette a versenytáv 90%-át.

Teljes GP2-es eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 Rapax BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR SOCFEA SOCSPR BHRFEA BHRSPR YMCFEA YMCSPR 17. 20

Teljes FIA Formula–2-es eredménysoroazata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2017 Campos Racing BHRFEA BHRSPR CATFEA CATSPR MONFEA MONSPR BAKFEA BAKSPR RBRFEA RBRSPR SILFEA SILSPR HUNFEA HUNSPR SPAFEA SPASPR MNZFEA MNZSPR JERFEA JERSPR YMCFEA YMCSPR 24. 1 † A versenyző nem fejezte be a futamot, de eredményét értékelték, mivel teljesítette a versenytáv 90%-át.

További információk Hivatalos DriverDB oldala

Kategória:Román autóversenyzők Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Piteștiek